A bankoknak jól jött a Kúria döntése

2013. december 17. kedd - 10:10 / piacesprofit.hu
  •    

Meglepetést okozott tegnap a Kúria, nem is elsősorban az üzenetének tartalmával, hanem sokkal inkább annak időzítésével. Bár a végleges, hivatalos döntésre várhatóan még hónapokat várni kell, de a tegnapi kommentekből már sok fontos dolog leszűrhető volt.

Az OTP szárnyalni kezdett a döntés hírére – Kép: SXC

Talán a legfontosabb, hogy kimondták, hogy a devizahitelek nem érvénytelenek, és hogy az esetleges hibákat úgy kell korrigálni, hogy a szerződések érvényben maradjanak, továbbá, hogy a devizahitel terheit az ügyfeleknek kell viselniük. Így lényegében csak egyetlen fontos kérdésre nem került még pont, hogy jogszerű volt-e a szerződések egyoldalú módosítása, a kamatok megváltoztatása. Azonban úgy tűnik, hogy erre a válaszra még sokáig kell várnunk, ugyanis az állásfoglalás előtt a Kúria még megvárja az európai uniós bíróság döntését is.

A bejelentést követően az OTP szárnyalásba kezdett, és napon belül 5%-os plusz környékén is tartózkodott, ahonnan némileg visszább esett az árfolyam, de még így is szép emelkedést tudott felmutatni. Ezzel párhuzamosan a forint jelentősen erősödött az euróval szemben, és letörte a 300-as szintet. A nemzetközi piacokon jó hangulatban telt a kereskedés, így minden adottnak látszik ahhoz, hogy tovább folytatódjon a menetelés a hazai parketten.

USA

Meredek emelkedéssel indították a kereskedést a vezető tengerentúli indexek, majd zárásig nem volt nagyobb mozgás, így sikerült pluszban befejezni a hét első kereskedési napját (Dow 0,82%, Nasdaq 0,73%, S&P500 0,66%).

A New York-i feldolgozóipari index decemberi értéke jobb lett az előző havi értéknél, és -2,2 pontról 1 pontra emelkedett, de még így is jócskán alulmúlta az 5 pontos várakozást. Az ipari termelési adat azonban hozta a várakozásokat, és a Fed statisztikája szerint 0,4% helyett 1,1%-os bővülést mutatott novemberben.

A negatív elemzői minősítések hatására mélyrepülésbe kezdett a Twitter árfolyama, és 4% feletti mínuszban zárta a kereskedést. Többek között a Wells Fargo elemzője módosította alulsúlyozásra a papírra vonatkozó ajánlását.

Ma is több makroadatot is publikálnak a tengerentúlról: fogyasztói árindex, maginfláció és NAHB házárindex is lesz délután.

Európa

Erős emelkedéssel zártak tegnap a nyugat-európai piacok (FTSE100 1,27%, DAX1,75%, CAC40 1,49%). Az euró zónában ZEW hangulat indexet és fogyasztói árindexet is publikálnak a délelőtti órákban.

Olaj, arany

Folytatódott tegnap az arany emelkedése, 1.218 dollárról 1.241 dollárig emelkedett az árfolyam, de napközben 1.252 dolláron is járt a kurzus. A nap elején kismértékű emelkedés tapasztalható, 1.244 dollár közelében jár a kurzus. Az olaj 96,5 dollárról 97,3 dollárig emelkedett a tegnapi kereskedésben, az elmúlt csökkenő napok korrekciója indult tegnap.

Devizák

A Kúria tegnapi sajtótájékoztatóját követően hirtelen erősödésnek indult a forint árfolyama az euróval szemben és a 300-as lélektani szintet letörve 299,5 környékéig csökkent az árfolyam. A Kúria nyilatkozata alapján a devizahitel szerződések érvényesek, így elmúlt annak az egyébként is kis valószínűségű eseménynek a kockázata, hogy a hiteleket tömegesen forintosítsák.

Ismét érintette az 1,38-as szintet az EUR/USD árfolyama, ahonnan egy rövid korrekció indult, de még így is a dollár gyengülésével zárult a nap. Ma reggel folytatódik tovább az emelkedés az 1,38-as szint irányába.

Távol-Kelet

A Nikkei 0,8%-ot, a Hang Seng 0,3%-ot emelkedett, miközben a Shanghai index 0,4%-ot csökkent. Az ausztrál jegybank nyilatkozata alapján jövő év elején további kamatvágások jöhetnek, ha az árfolyam továbbra is magas marad. Fontosabb ázsiai makroadatok hiányában elsősorban hangulatalapú kereskedést láthattunk ma reggel.

Határidős piacok

Vegyes képet mutatnak a határidős piacok ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”