Parragh László dönt a katások sorsáról?

2019. november 14. csütörtök - 11:30 / Baka F. Zoltán
  •    

Varga Mihály pénzügyminiszter az MKIK-val tárgyal a kisadóról.

Napok óta bizonytalanságban tartja a KATA szerint adózókat a kormány, amikor nem árul el részleteket az adófajta tervezett módosításáról. S nem csak a katások, hanem az EVA szerint adózók is információkra éhesek, mivel ez az adónem megszűnik az év végével, ezért mást kell választaniuk.

Megragadtuk a lehetőséget, és megkérdeztük erről a pénzügyminisztert a mai tájékoztatóján. Varga Mihály szerint szó nincs bizonytalanságról, a parlamenthez benyújtották az adótörvényeket is módosító javaslatcsomagjukat

Mivel abban nem szerepel olyan javaslat, amely egybeesne a megszellőztetett módosításokkal, illetve hivatalos nyilatkozatokban jelzett ellenőrzési szigorítással, arra következtethetnénk, hogy a kormány – legalábbis a jövő évet illetően – mégsem tervez érdemi változtatást a KATA szabályozásában.

Azonban a miniszter ezt követően azt is elárulta, hogy a napokban egyeztetni fog ebben a témában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), illetve más kamarákkal. Egyben jelezte, hogy az MKIK-nak vannak érdemi javaslataik a KATÁ-t, illetően, ezeket meg fogja hallgatni.

Kép: Pixabay

Kép: Pixabay

Parragh László, a kamara elnöke lapunknak már többször nyilatkozott ez ügyben. Szerinte gondot fog okozni idővel, hogy a több százezer katás vállalkozó nyugdíját tört számítás alapján fogják megállapítani 10-20 év múlva, vagyis csekély összegű állami nyugdíjra lesznek jogosultak. Ezért a kamara javaslata az volt, hogy emelni kellene a járulék alapját, magyarul magát az adót. Például a havi fix 50 ezer forintot 75 ezerre, amennyit most a nagyobb nyugellátás reményében vállal nrhány vállalkozás.

E megbeszélések alapján dőlhet el tehát a jelek szerint a ĶATA jövője. Ha a kormány változtatni akar már jövőre, akkor viszont muszáj lesz új módosítót benyújtania a parlamenthez. A miniszter szavaiból viszont úgy lehetett érteni, hogy ami adóváltozást akarnak januártól, azt a csomagot már beadták. Kérdés tehát, hogy van-e egyáltalán komolyan vehető kormányzati szándék a szabályok módosítására. Amit eddig hivatalos nyilatkozatokból tudni lehet, hogy növelnék az éves – jelenleg 12 millió forintos – bevételi határt, de szigorítanák a szempontrendszert, amely alapján a hatóság el tudja bírálni, hogy adott jogviszony vállalkozói szerződésnek felel meg, vagy bújtatott munkaviszonyról van szó.

Említettük, hogy akár a szabályozás változatlanságára is következtethetnénk a pénzügyminiszter szavaiból. A Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozata azonban eloszlatta a homályt. Januártól nem módosul a ĶATA szabályozása – tudtuk meg Gulyás Gergely minisztertől a Kormányinfón. A miniszter kérdésünkre elmondta, hogy a parlamentbe ezekben a napokban benyújtott javaslatok közt szereplő adómódosításokon túl más előterjesztéssel nem készül az idei törvényalkotási ülésszak során a kormány. Vagyis a KATA szabályozása nem változik januártól érdemben (apróbb korrekciók lesznek).
Ha januártól nem is, de a jövő év közben lesznek változások – derült ki azonban érdeklődésünkre. A miniszter szerint az ehhez szükséges módosítást a jövő év első felében tárgyalja majd a parlament.

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek