Ötvenezerre is büntethetik, aki e-cigire gyújt a munkahelyen

Hatályba lép május 20-án az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás, nem lehet majd e-cigarettát használni például a munkahelyeken és a játszótereken; a szabályt megszegők bírságra számíthatnak.

Kép: Wikimedia Commons/Vaping360

Tilos lesz elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet.

Mentolos cigik! Szevasztok
Megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét szerdai ítéletében az Európai Unió Bírósága, amely kimondta, hogy jogszerű a csomagolás széles körű egységesítése, a mentolos ízesítésű cigaretták jövőbeli tilalma, valamint az elektronikus cigarettákra vonatkozó új szabályozás is.
A nem dohányzók védelmét, továbbá a dohánytermékek fogyasztását, forgalmazását szabályozó törvény módosítása definiálja az elektronikus cigarettát. Ez olyan egyszer használatos vagy utántöltő flakonnal és tartállyal, illetve egyszer használatos patronokkal utántölthető elektronikus termék, amely szopókán keresztül nikotintartalmú pára fogyasztását teszi lehetővé. Az elektronikus cigaretta fogalomkörébe tartozik annak bármely alkatrésze.

„A dohányzás visszaszorításának egyik leghatékonyabb módja a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása, az e-cigarettára vonatkozó szabályozás megváltoztatása tehát hozzájárulhat a nikotint fogyasztók számának csökkenéséhez” – olvasható  az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatalának közleményében.

Magyarországon kívül számos másik ország is szabályozza az elektronikus cigaretta használatát. Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Luxemburgban, Lettországban, Izlandon, Litvániában, Portugáliában Lengyelországban és Szlovákiában tilos a zárt légterű közterületeken használni, Dánia és Észtország pedig ott tiltja az elektronikus eszközök használatát, ahol gyerekek jelenléte jellemző. Norvégiában és Törökországban betiltották az e-cigaretta forgalmazását, az Egyesült Államokban pedig azzal 18 év alattiakat nem szolgálnak ki.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo