Öt százalékkal csökkenhetnek a járulékok

Sajtóértesülések szerint öt százalékos járulékcsökkentést javasol a kormány a munkaadóknak és tíz százalékos fizetésemelést a munkavállalóknak, eszerint 122 ezer forintra nőne jövőre a minimálbér.

Kép:Fotolia

Tíz százalékkal emelkedhet jövőre a bruttó minimálbér, a munkaadóknak pedig ötszázalékos járulékcsökkentést adnának: a ma délután folytatódó bértárgyalásokon ezt az ajánlatot fogja tenni a kormány a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek. Ez azt jelentené, hogy a most bruttó 111 ezer forintos minimálbér (ami nettóban 73 815 forint) jövőre 122 ezer forintra emelkedne, legalábbis ez szerepel a nemzetgazdasági tárca által a tárgyalás előtt a szociális partnereknek kiküldött „kalkulációban” – értesült a Magyar Nemzet.

A társasági adó csökkentését ígérte Orbán
A bérek határozott emelését szorgalmazta Orbán Viktor, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján. A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek fizetni. Ebből az is következik – magyarázta -, hogy a költségvetés az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást vonhat ki a gazdaságból.
A VKF mai ülésén egyébként a munkavállalói oldal a minimálbér esetében jövőre 10,4, 2018-ra pedig 11,8 százalékos emelést szeretne elérni, ez biztosítja ugyanis a szakszervezetek szerint azt, hogy a nettó minimálbér két éven belül elérje az egy főre számított létminimumot, ami jelenleg mintegy 88 ezer forint. A garantált bérminimum esetében ennél valamivel nagyobb, 16,3, illetve 13,3 százalékos emelést akarnak. Szakszervezeti vezetők arra is felhívták a figyelmet, hogy a munkaadói terhek csökkentése kedvező ugyan, csak egyáltalán nem biztos, hogy a munkáltatók az így jelentkező megtakarítást teljes mértékben a bérekbe forgatják majd vissza.

A napilap értesülései szerint a munkaadói oldal hároméves programban szeretne megállapodni azzal, hogy a munkaadói terhek jövőre öt százalékkal csökkenjenek, 2018-ban és 2019-ben pedig további két és fél, két és fél százalékkal. A mostani ajánlatával a kormány a munkaadók és a munkavállalók elvárásait egyszerre teljesítené. Így a korábbi éveknél könnyebb lesz a béralku, azt viszont nem tudni, hogy a tízszázalékos béremelés és az ötszázalékos járulékcsökkentés mekkora bevételkiesést jelent a költségvetésnek.

A cégnek is jó, ha csökkennek a járulékok
A várható járulékcsökkentés hozadéka a dolgozók bérének emelésében mutatkozzon meg, ez középtávon a vállalkozások jövedelemtermelő-képességét is javítja.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo