Ősztől új szabályok érvényesek az utazási vállalkozásokra

Az uniós előírásoknak megfelelően módosultak az utazási vállalkozók szakmai tevékenységéért felelős személyekre vonatkozó szakmai követelmények. Az eddig csak egyetlen képzőhely által szervezett utazásszervezői szakmai minősítő vizsga a jövőben megszűnik. Az új előírások 2015. szeptember 2-tól lépnek hatályba, s nem érintik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő szakmai felelős személyek korábban megszerzett jogosultságát.

Kép: Pixabay

Mint azt korábban már megírtuk, a módosítás alapján a tevékenységért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie. E körbe tartozik például a turisztikai szervező, értékesítő szakképesítéssel, illetve hasonló korábbi OKJ szakképesítéssel vagy magasabb turisztikai, illetőleg idegenforgalmi közgazdász szakképzettséggel, vagy akár más egyéb felsőfokú végzettség.

Utazásszervezői, illetve utazásközvetítői engedély esetében e munkakörökben eltöltött szakmai gyakorlati idővel kell rendelkeznie a felelős személynek. A képesítésétől függően a kötelezően előírt szakmai gyakorlat 7 év (középfokú szintű képesítés esetén), 5 év (általános bármilyen felsősokú végzettség esetén) vagy 3 év (turisztikai közgazdász szakképzettség, illetve egyes turisztikai/idegenforgalmi szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségek esetén). Ezen kívül a szakmai felelős személynek a nyelvismeretét legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal szükséges igazolnia.

További változás lesz, hogy a jogalkotó újra előírta azt a korábbi szabályt, mely szerint a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el ezt a tisztségét. A szakmai felelős személy az utazási vállalkozásnál munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján is elláthatja ezt a tisztségét (pl. megbízási jogviszony), de hetente legalább 20 órában kell a tisztségével összefüggő feladataival foglalkoznia.

Az előírás azt a cél szolgálja, hogy a tevékenységért felelős személy a gyakorlatban is részt vegyen az utazási vállalkozás mindennapi tevékenységében, és biztosítsa annak folyamatos szakszerű működtetését. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozásoknak 2015. december 31-ig kell leigazolniuk a Hivatal felé, hogy a szakmai tevékenységért felelős személyük megfelel ezeknek az előírásoknak.

A jogszabályok közvetlenül az alábbi internetes címeken olvashatók:

Az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 140/2015. (VI. 9. ) Korm. rendelet itt található!

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi LXVI. törvény itt olvasható!

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo