Összehangolt ellenőrzések január közepéig

Országos ellenőrzéssorozatot tart a rendőrség, az adóhatóság, a fogyasztóvédelem és a polgárőrség; a közutakat, a vásárhelyeket és a köztereket érintő akció január közepéig tart - közölték az illetékesek csütörtökön a fővárosban tartott sajtóbeszélgetésen, amelyen felhívták a figyelmet arra: az idén változtak a pirotechnikai termékeket érintő jogszabályok.

Kiemelten kezelik a karácsonyi és a szilveszteri időszakot; elsősorban a bevásárlóközpontok, a vásárok, a piacok és a közterek területén lehet számítani kiemelt rendőri jelenlétre - mondta Halmosi Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója, aki kiemelte, hogy ilyenkor fokozottan figyelni kell a személyes értékekre, mert sok a vagyon elleni bűncselekmény, a baleset, és megnövekszik az erőszakos bűncselekmények száma is. Kitért arra, hogy az utóbbi hónapokban újra növekedni kezdett a közúti balesetek száma, és ezen belül a halálos balesetek gyakorisága is. A rendőrség nem tudja, hogy a korábbi pozitív tendencia miért fordult meg, de az országos rendőrfőkapitány szigorúbb ellenőrzést rendelt el a közutakra; ez december 31-ig tart majd. (Az adóhatóság külön is ellenőriz majd, erről bővebben itt olvashatnak.)

Halmosi Zsolt emlékeztetett arra, hogy az idén megváltoztak a pirotechnikai termékekre vonatkozó jogszabályok. Az új szabályok értelmében az 1-es és a 2-es pirotechnikai osztályba tartozó - vagyis a kis zajszinttel járó és a csekély hatóanyag-tartalmú - eszközök szabadon forgalmazhatóak és bizonyos körülmények között felhasználhatóak egész évben. A harmadik kategóriába eső tűzijátékokat csak december 31-én 18 órától január 1-jén reggel hat óráig használhatják a nagykorú emberek.

A rendészeti főigazgató hozzátette: a rendőrség azt kéri az emberektől, hogy fokozottan figyeljenek oda értékeikre, vásároljanak tudatosabban és fordítsanak figyelmet a környezetükben egyedül élő idős emberekre is.

A vásárlók érdekeit figyelik

Szabó Péter, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság piacfelügyeleti főosztályának vezetője elmondta: az ilyenkor tartandó ellenőrzések célja a termékbiztonság, illetve a vásárlók érdekeinek a védelme. Eddig negyven fényfüzérről vettek mintát, azok közül hat nem felelt meg a biztonságos termék követelményeinek. A főosztályvezető közlése szerint csak olyan helyen szabad vásárolni, ahol legalább "esély van a reklamációra".

A beszélgetésen jelen volt Demeter Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési főigazgatója is, aki elmondta, hogy a piacokon, vásárhelyeken tartanak majd ellenőrzési akciókat. Munkatársaik elsősorban az illegális vagy hamis termékeket, a jövedéki termékek kereskedelmét és a számlaadási kötelezettség betartását ellenőrzik.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo