Óriási buli, óriási haszonnal

A kiállítási megjelenés is olyan, mint régen a jó buli – sose lehet tudni, hogy mi lesz a vége. Legalábbis nem egészen pontosan. De felkészüléssel és némi támogatással a mindenképpen meglévő hatalmas pozitív löket és piaccal és versenytársakkal való közvetlen találkozás mellett komoly közvetlen eredményeket is hoz.

- A kiállítási megjelenés is olyan, mint régen a hétvégi bulik – sose lehet tudni, hogy mi lesz a vége. Lehet, hogy csajozni indultunk el este, de végül úgy lesz jó, hogy lelkizésbe bonyolódunk a haverokkal. Nekünk a CeBiten az volt a tervünk, hogy végigházaljuk a standokat a termékünkkel, de szerencsére a dolog még ennél is jobban alakult: akkora volt az érdeklődés, hogy valójában nem is nagyon tudtunk elmozdulni – mesélte Csapó Balázs a BeachEgg-et, egy nagyon dizájnos személyi széfet, fejlesztő Virgo Systems képviselője a tapasztalatokat, miután a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Innotrade Programja segítségével a világ legnagyobb technológiai vásárán jelenhettek meg. Az eredeti tervek szerint B2B modellben, bérelhető strandeszközként piacra dobni tervezett „mobilszéfet” a felhasználói visszajelzések alapján akarják fogyasztói, lifestyle termékként piacra dobni – ezt az elképzelést pedig a kiállításon tapasztaltak is teljes mértékben visszaigazolták.

Szembesültünk a felhasználók legfontosabb, visszatérő kérdéseivel és kiderült, hogy tudunk válaszolni
- Nagyjából 600 embernek nyomtuk le a pitch-et, szembesültünk a felhasználók legfontosabb, visszatérő kérdéseivel és kiderült, hogy tudunk válaszolni azokra – mondja Csapó Balázs az eredményeket.

Az innováció teszi csak lehetővé, hogy Magyarország nemzetközi szinten versenyképes maradjon – hangsúlyozta a sajtóbeszélgetésen Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója. Ebben minden szereplő fontos, tette hozzá, az olyan nagyvállalatoktól, mint a kutatás-fejlesztésben élen járó Richter vagy GE a startupokig.

A vezérigazgató szerint kiemelten fontos az innovációs exporthoz kialakított eszközrendszer, amely mostanra az MNKH munkájával véleménye szerint kiforrottá vált. Ennek a rendszernek – melynek része a piacot ismerő Ágazati Technológiai és Tudástranszfer Igazgatóság, az Enterprise Europe Network magyar konzorciumában az MNKH által betöltött vezető szerep, amelynek révén innovációs audittal tudják cégspecifikus támogatás érhető el, a nemzetközi irodahálózat, amely a helyi szereplőkkel való kapcsolatteremtést alapozza meg.  Fontos pillér továbbá az Innotrade Program, melynek keretében konkrét megjelenési, kiállítási lehetőséget kaphatnak a nemzetközi piacra lépést tervező hazai startupok.

Kép:Wikipedia

Amire egyébként nem szánnak pénzt a cégek

A startup ökoszisztéma felől érkező visszajelzések arra mutattak rá, hogy projektjeik ugyan nemzetközileg is piac- és versenyképesek, de a legtöbb időt, energiát és erőforrást a termék/szolgáltatás előállítására és fejlesztésére fordítják, így nem marad kapacitásuk ötletük nemzetközi piacon történő validálására és sikeres külpiaci tevékenységre, illetve elesnek attól a lehetőségtől, hogy ötletüket külföldön, a célközönség előtt teszteljék és hiteles, valódi piaci visszajelzést gyűjtsenek be. Az InnoTrade pontosan ezeken a területeken kívánja a startupokat támogatni.

Az MNKH 2016-os terveiről itt olvashatja a vezérigazgatóval készült interjúnkat.

A program célcsoportja olyan vállalkozások, amelyeknél már készen áll a termék, vagyis tényleg a következő lépés a piaci bevezetés lenne. Nagyon fontos, hogy a projektgazda komolyan gondolkodjon a globális piacban, valamint elengedhetetlen a megfelelő angol nyelvtudás is.

A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri nézi a projekt létjogosultságát (a piacot ismerve), annak egyediségét, azt, hogy a pályázó pontos képpel rendelkezzen arról, hogy mit akar elérni az adott rendezvényen való megjelenéssel. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos, hogy átütő legyen a projektgazda motivációja.

10 dolog, amire figyelni kell egy külföldi kiállítás megjelenésnél
Egy magyar cég, aki már sikeresen szerepelt Európa egyik legnagyobb marketinges kiállításán, megosztja tapasztalatait a sikeres megjelenésről. Jó tanácsok, nem csak marketingeseknek!
- Hogy minket meg tudjon győzni a pályázó az az alap ahhoz, hogy megfelelő hatást tudjon tenni azokra a potenciális befektetőkre, üzleti partnerekre, akik egy nap több tucat hasonló céggel találkoznak a rendezvényeken – mondja a vezérigazgató.

Bármilyen, a cég számára vonzó eseményen való megjelenésre lehet pályázni, ha a pályázó képes megfelelően megindokolni, miért éppen ott szeretne kiállítani. A nyertesek piac és cégspecifikus felkészítést kapnak, hogy  a lehető leghatékonyabbá tudják tenni a megjelenésüket. A kereskedőháznak – amely idén március 1-től közfeladatot ellátó szervezetként végzi a munkáját – ezért semmivel nem tartoznak a pályázó cégek.

A program keretében eddig három jelentős nemzetközi esemény vehetett részt összesen 11 startup: januárban a Las Vegas-i CES-en, márciusban pedig az austini South by Southwest, illetve a hannoveri CeBit rendezvényen. Ha valaki esetleg nem nyer, az részletes értékelést kap az elutasító válaszban, így ebből is lehetősége van fejlődni. Fél év után pedig újra lehet próbálkozni.  Hogy ez tényleg működik, arra kiváló példa a Laborom alkalmazás, amellyel Száz Leventéék második próbálkozásra nyertek. Az egészségügyi adatok rendszerezésére szolgáló applikáció, amely tulajdonképpen egy digitális kórtörténetet hoz létre már most 12 nyelven elérhető. Messze nem a magyar a legnagyobb piacuk, Indonéziában, Brazíliában, a skandináv államokban, az Egyesült Államokban és több arab nyelvű országban is több felhasználójuk van a hazainál (összesen mintegy 80.000). A fejlesztés jövője az IoT (dolgok internete), vagyis az, hogy a különböző okos eszközök maguk is képesek riportokat generálni az applikáció – és így a kezelőorvos – számára. A kiállítási megjelenés során megalapozott szerződés révén nagyjából háromszáz új eszközt fognak tudni csatlakoztatni a platformhoz.

Egyértelműen megéri a befektetést. Sokkal inkább, mint egy újabb funkció fejlesztése – még akkor is, ha ez elképzelhetetlennek tűnik
- Ezek a rendezvények elképzelhetetlenül nagyok – meséli élményeit Száz Levente, a Laborom applikáció képviselője, amely a South by Southwest (sxsw) fesztiválon kapott megjelenési lehetőséget, majd 10.000 dollár feletti szerződéssel tért haza. - Nem csak egy teremben vagy épületben, de az egész városban folyamatosak az események, egy időben akár közel 50 program kezdődött. Volt lehetőségem több helyen előadni és rengeteget gyalogoltam, hogy minél több emberrel beszéljek.

Fontos élmény, hogy nem csak a hivatalos program hasznos, hanem sok esetben egy esti koktél lesz a kiindulása egy olyan beszélgetésnek, ami később üzletet hozhat, de a legnagyobb tanulság talán mégis az, hogy a lelkes vállalkozó szembenézhet azzal, milyen piacon mozog, mekkora és milyen a konkurencia.  A sok pozitív visszajelzés amit egy ilyen rendezvényen be lehet gyűjteni hatalmas lendületet adhat az induló vállalkozásoknak, talán éppen akkor, amikor az újra lelkesedésre a legnagyobb szükség van. Mindez pedig egyértelműen megéri a befektetést – mondja Száz Levente. Sokkal inkább, mint egy újabb funkció fejlesztése – még akkor is, ha itthon ülve ez elképzelhetetlennek tűnik.

10 percből 2 óra

A kiállítási megjelenés révén egy jó standdal akár több ezer embert is el lehet érni, felhívni a cégre és a termékre a figyelmet. Ugyanakkor az igazán hatékony megjelenéshez elengedhetetlenek az előre megbeszélt találkozók. Ha valakit már jó ideje próbálunk „becserkészni”, de lepattannak az e-mailek, ha azt mondhatjuk, ott leszek az adott rendezvényen, nagyobb az esély, hogy lehetőséget kapjunk egy rövid találkozóra. Ez pedig, ha jól sikerül, messzire vezethet.

Sikerült annyira lenyűgözni, hogy lemondták a következő, másokkal tervezett találkozót
Így történt a Vengit Kft. esetében is. ŐK sBrick nevű, a digitális és fizikai játékot összekapcsoló termékükkel jelenhettek meg a Las Vegas-i CES-en. A termék játékként már piacra érett – a visszajelzések szerint – a következő tervük viszont az, hogy oktatási eszközzé konvertálják át, amely hozzájárul az informatikai piac szakemberhiányának hosszabb távú megoldáshoz a 8-12 éves gyerekek képzése révén. A cég vezetői multinacionális cégekre „vadásztak” partnerként, ehhez pedig, főként, hogy a kiszemeltek jelentős része nincs is jelen a magyar piacon, nagy segítséget jelentettek a kiállítás idejére megbeszélt találkozók.

Egy ilyenen merült fel, hogy jó lenne tovább is beszélgetni az együttműködés lehetőségeiről. A következő találkozó –a zsúfolt napirend miatt – egy 10 percesre tervezett esti koktél volt, amely végül több órásra duzzadt. A nagy cég képviselőit sikerült annyira lenyűgözni, hogy lemondták a következő, másokkal tervezett találkozót.

Vagyis felkészülten, kész tervekkel és lehetőleg minél több leszervezett találkozóval érdemes megjelenni, de ne számítsunk rá, hogy minden úgy lesz, ahogy elterveztük. Agilitás és rugalmasság nélkül nem lehet sikeresen kihasználni az óriási rendezvények nyújtotta lehetőségeket.

Ducsai-Oláh Zsanett hangsúlyozta, ameddig az MNKH vezetője ő, addig a program - melyen nagyon sikeresnek ítélnek - azonos feltételekkel, sőt, akár még bővebb lehetőségekkel működni fog.

Az InnoTrade program keretében az idei évben további több mint 15 nemzetközi rendezvényre juttat el hazai vállalkozásokat a Magyar Nemzeti Kereskedőház. A következő nagyszabású állomás a TechCrunch New York, amelynek keretében egy New York-i és bostoni tanulmányútra is sor kerül. A résztvevő vállalkozások az Egyesült Államok legfejlettebb startup központjaiban tesznek látogatást, akcelerátorokat és inkubátorokat keresnek fel, befektetőkkel, iparági szereplőkkel találkozhatnak, illetve rangos szakmai konferenciákon, találkozókon vesznek majd részt.

A program továbbfejlesztéseként a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a kaliforniai Berkeley Egyetem Haas Üzleti Iskolája továbbá nemrégiben együttműködési megállapodást kötött, mely lehetővé teszi, hogy a Kereskedőház vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szakemberei a Szilícium-völgy egyik legelismertebb oktatási és tudományos műhelyének segítségével dolgozhassanak ki közös programokat a magyarországi startup ökoszisztéma fejlesztésére, valamint támogatóinak és szereplőinek továbbképzésére.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo