Nulla százalékos hitelt igényelt? Már lesheti a bankszámlát

A napokban megkezdődött az első, 0%-os kamat mellett elérhető uniós hitel folyósítása, amely iránt továbbra is töretlen az érdeklődés. Az adatok szerint eddig összesen 18 milliárd forintnyi hitelt igényeltek a vállalkozások.

MTI Fotó: Kovács Attila

Szeptember elejétől már 289 hitelintézeti fiókban érhető el a „Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitel” a vállalkozások számára. 2016. szeptember elejétől megkezdődött a hitel folyósítása is. Az első folyósított hitel esetében az FHB Bank szegedi, Széchenyi téri bankfiókjában működő MFB Pontja szolgálta ki a vállalkozást, amely gépvásárlásra igényelte a hitelt.

A Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. kijelölt fiókjaiban fokozott az érdeklődés az első 0%-os uniós hitel iránt. A rögzített hitelkérelmek összege pedig meghaladja az tizennyolc milliárd forintot. A Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitelprogramban meghirdetett 44 milliárd forintot elsősorban beruházásokra, termelőeszközök és forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni. A hitel akár 15 éves futamidővel, egyszerűsített bírálati eljárással igénybe vehető minimum 1 millió, maximum 600 millió forint összegben, minimálisan 10%-os saját forrás mellett. A hitelhez akár 1 éves rendelkezésre tartást, a tőketörlesztésnél 1 éves türelmi időt is ad az MFB.

(Az első MFB Pont május végén nyílt meg.)

Az MFB Pontok elhelyezkedéséről és a Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitelről minden információ elérhető az mfbpont.hu weboldalon.

Hitel nulla százalékos kamatra? Most már igen
Meghirdették az első, nulla százalékos kamattal adható hitelprogramot az uniós forrásokból. A 44 milliárdos keretre a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint már most óriási az érdeklődés, mivel így olyan cégek is részesülhetnek az uniós forrásokban, amelyek a nem visszatérítendő forrásokat hasznosító pályázatokon nem tudtak részt venni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo