Nézzen utána, nem felejtett-e pénzt a NAV-nál

Elévülnek idén december 31-én a 2013. január 1. előtti túlfizetések, ezért addig érdemes kérni az összeg kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Tállai András elmondta: tavaly 3,8 milliárd forint évült el, ennyit felejtettek az adózók a NAV-nál, mert elmulasztották visszakérni azt az összeget, amennyivel többet róttak le a kelleténél.

Az államtitkár kifejtette:

érdemes ellenőrizni az adószámlát, mert nemcsak az adótartozás, hanem a túlfizetés is elévül.
Elmondása szerint a magánszemélyek jellemzően a személyi jövedelemadóból és az illetékből fizetnek be az elvártnál nagyobb összegeket. Ám sokan az idő múlásával sem kérik vissza a feleslegesen befizetett pénzt, ami így végleg az államkasszánál marad – jegyezte meg.

Tállai András kiemelte: az ügyfélcentrikusság a végrehajtás során is az elsődleges és legfontosabb szempont, ezért a NAV mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben felejtsék a hivatalnál a túlfizetésüket. Az adószámla ügyfélkapun keresztül bármikor lekérdezhető, de a NAV azoknak, akiknek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása vagy túlfizetése volt, postán megküldte az adószámla-kivonatot – jelezte.

Örülhet az a cég, aki most levelet kap a NAV-tól
Ezen a héten kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora.
Tájékoztatása szerint az adószámláról nem utalhat automatikusan a NAV, ezért a kiutalást, illetve egy másik adófajtára az átvezetést kérni kell. A túlfizetés visszaigényléséhez vagy az átvezetéséhez a 1717-es számú nyomtatványt kell kitölteni és benyújtani – ismertette a gyakorlati teendőket. Tállai András hangsúlyozta, hogy a 2013. január 1-jét megelőzően keletkezett túlfizetéseket még két hétig lehet visszakérni, aztán elévülnek.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a hivatal igyekszik a lehető legnagyobb összeget „megmenteni" az elévüléstől, és ha van más adónemben fennálló hátralék, akkor a törlés helyett átvezeti, vagyis átkönyveli oda a túlfizetés összegét.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo