Nem szeretik a nagykereskedők az internetet

2014. március 21. péntek - 19:02 / piacesprofit.hu
  •    

A nagykereskedők jelentős részének sikerült növelnie tavaly a partnerei számát, ugyanakkor egyre élesebben jelentkezik az a tendencia, hogy a gyártók közvetlenül a fogyasztóknak, vagy a kiskereskedőknek értékesítik a termékeiket, a nagykereskedőket kihagyva így a láncolatból.

Az internettől még ódzkodnak a nagykereskedők

A kereskedők többségének sikerült növelnie az új viszonteladók számát – vagyis több partnerük lett – derült ki az Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferenciával egyidejűleg nyilvánosságra hozott kutatásból, amelyben 156 kereskedőt és gyártót kérdeztek meg.

Az elmúlt évek tendenciáiban látható, hogy egyre több értékesítési csatorna esik ki a láncolatból. Egyrészt gyártók értékesítenek kiskereskedőknek, multinacionális cégeknek, vagy épp végfelhasználóknak. Ebben az esetben kimarad a klasszikus nagykereskedelmi szereplő a láncolatból. Arra is van azonban precedens, hogy a nagykereskedő kezd el saját márkás termékeket gyártani, vagy kiemelni kínálatából egy stratégiai márkát, így a neki beszállító gyártó szerepe csökken. (Közben a kiskereskedelem az alacsony inflációnak és a növekvő reálbéreknek köszönhetően tovább bővült.)

A nagykereskedelmi értékesítések legnagyobb része nem interneten keresztül történik, az erre vonatkozó kérdésre mindössze 47 válaszadó jelölte meg a „30% alatt” lehetőséget. Ezekből az adatokból az következtethető ki, hogy nem szívesen kereskednek az interneten keresztül és még mindig tapasztalható egyfajta tartózkodás ezen opció iránt.

Ugyanakkor a nagykereskedők, gyártók többsége említette azt, hogy növekedett azon viszonteladóik száma, akik interneten értékesítenek. Ebből arra lehet következtetni, hogy a vevőik már az interneten rendelnek, azonban a nagykereskedők, gyártók internetes megjelenése még nem elég erős.

Növekedésre számíthatunk az iparban s a kiskereskedelemben
Az elemzők szerint az idén számottevően gyorsulhat az ipari termelés, a növekedést mind a nemzetközi, mind a hazai konjunktúra támogatja. A kiskereskedelemben is jók a kilátások.

A viszonteladók az olcsóbb termékeket keresik (összesen 57 ilyen válasz érkezett), míg a drágább termékekre mindösszesen „csak” 11. (Pedig a túl alacsony ár senkinek sem jó.) További érdekesség az, hogy érkezett felelet az egyetlen termék lehetőségre is, amelyet 18-an választottak. A cégek többségének tapasztalata szerint azonban a viszonteladók érdeklődése változó, még érződnek a válság utóhatásai, a gyártók pedig nehezen befolyásolják a viszonteladóikat a magasabb minőségű, de tartósabb termékek továbbértékesítésére.

A legtöbb cég nem rendelkezik export tevékenységgel – 103 ilyen válasz érkezett, míg a „rendelkezik” válaszra mindösszesen csak 53. Ebből nyilvánvaló, hogy a cégek túlnyomórésze az import tevékenységre fókuszál.

A cégeknek való közvetlen értékesítés is jelentős, míg a multinacionális cégeknek kevesen adnak el. A válaszadók közül a kiskereskedőknek 109, a végfelhasználóknak 107 ad el valamilyen terméket. Az „elmúlt évekhez való viszonyításból” kiderül, hogy régebben is ugyanúgy az olcsóbb termékeket keresték, (90 válaszadó felelt így), tehát arányaiban ez sem sokat változott. A „marketingre, reklámozásra fordított összeget” többnyire növelték a cégek. Láthatóan egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a cégük megismertetésére, egy-egy termék bemutatására. (68 növelte, 16 csökkentette, 59 ugyanannyit költött rá.)

A „képzésre szánt összeg” adatai mást mutatnak. Majdnem azonos számúan növelték az erre szánt ráfordítást, mint akik ugyanannyit szántak rá. A válaszokból az is kiderül, hogy ugyan kevesen, de csökkentették a képzési költségeket. Egyre inkább az a tendencia érvényesül, hogy a cégvezetők belátják a képzés fontosságát.

Üzlethelyiséggel igazi buli a webáruház
Hat szektor osztozik az online kiskereskedelmi forgalom kétharmadán, a forgalom döntő részét pedig a hagyományos üzlettel is rendelkező webáruházak viszik el. Egy magyar vásárló átlagosan nyolcezer forintot hagy egy online üzletben.