Nem ördögtől való, csak jól kell csinálni

Amilyen modernnek láttuk néhány évvel ezelőtt az egyterű irodákat, annyira ódzkodik tőle mára a többség. Pedig a nyitott térnek megvannak az előnyei is, csak érdemes betartani néhány szabályt. Ezeket írta meg a Budapest LAB.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az első egyterű irodák több mint fél évszázaddal ezelőtt jelentek meg, a falak lebontása mögött pedig az egyenlőség volt az elv: az, hogy az irodai elhelyezkedést ne a rang, hanem a szakterületek határozzák meg.
Magyarországon elsőként a multinacionális cégek alkalmazták az anyavállalataiknál ismert egyterű irodákat. A robbanásszerű terjedés oka – bár nagyon jól kommunikálható volt a modernitás, a cégen belüli kommunikáció könnyítése és az átláthatóság növelése – valójában inkább az indokolta, hogy egyterű irodával azonos számú dolgozó esetén jóval kevesebb négyzetméterre van szükség, mint a hagyományos elrendezés esetén.

Kép:Pexels

A 2008-as gazdasági válság pedig rákényszerítette a cégeket a költséghatékonysági szempontok fokozott figyelembevételére, így egyre több cég terelte „hodályokba” a munkatársakat.

Nem jött be?
A tulajdonosok, cégvezetők azt remélték, hogy a költségcsökkentés mellett az open-office segíteni fogja a csapatmunkát,
Hogyan egyeztethető össze a magánszféra a céges előírásokkal
Ma már teljesen természetes, hogy okostelefonokat és tableteket használunk a mindennapi munka során. Ezeknek az eszközöknek a megfelelő felügyelete azonban még mindig számos vállalatnál okoz kihívásokat.
hatékonyabbá teszi az együttműködést, és növeli az elkötelezettséget. Valójában viszont úgy tűnik, hogy bár az egylégterű irodáknak vannak előnyei és hátrányai is, összességében mára többen utálják, mint szeretik. Az Offiseven nyár eleji felméréséből kiderül, hogy a magyar munkavállalók nem szeretik a nagy területű, több fős open-office kialakítást. A megkérdezett 303 fő (X,Y és Z  generációs válaszadók) közül, mindössze 5% választaná önszántából ezt az iroda típust.
Zajos átjáróház
A felmérésből kiderül, hogy a válaszadók 92,4 % számára meghatározó munkakörnyezetének minősége és 84,8% szerint befolyásolja munkájának minőségét is az, hogy hol milyen irodában dolgozik.  Ha ehhez hozzátesszük, hogy külföldi kutatások szerint 15%-kal rosszabb a nyitott irodákban dolgozók termelékenysége, hajlamosabbak koncentráció zavarra és nagyobb eséllyel betegednek meg, akkor egyértelművé válik miért ilyen elutasított ez a forma.

Az egyterű irodákban dolgozók jellemzően a zajra panaszkodnak, átjáróháznak érzik munkahelyüket, valamint kevés számukra a személyes tér, hiszen túl közel ülnek egymáshoz a kollégák. Sokan, idegenkednek attól, hogy a mögöttük mászkálók rálátnak a monitorjukra, amire pedig egy nagy nyitott térben elég jelentős esély van.

Kép: Pixabay

Hogyan lehet élhető?

Az egyterű irodák élhetőbbé tételére hozott szabályok, az átgondolt elrendezés és az alapvető irodai etikett betartása valójában már kicsiben is nagyon fontos. Ha négy-öt embernél többen ülnek egy szobában már bőven tudják annyira zavarni egymást, hogy érdemes legyen figyelni az alábbiakra.

Kutatások azt bizonyítják, hogy valamilyen privát térre mindenképpen szükség van akkor is, ha a munka alapvetően egy légtérben zajlik.
Kisebb tárgyalók a legtöbb helyen rendelkezésre állnak, de hasznos, ha ezeket nem csak külső megbeszélésekre, előre lefoglalva lehet igénybe venni. Helyet kell teremteni az ad hoc megbeszéléseknek és a magán telefonálásnak is – az irodában dolgozók közös érdekében.

Az egyes szakterületek munkájának jellegét is jó figyelembe venni:

a munkaköri kötelességük szerint egész nap telefonáló értékesítők vagy ügyfélszolgálatosok biztosan a más típusú munkát végzők agyára mennek majd, ha túl közel vannak egymáshoz akkor is, ha csak pár emberes cégről van szó.
Ami alap – mit ne csináljunk
Evidens, de kihagyhatatlan alap: közös térben zenét, videót, bármit csak és kizárólag fülhallgatóval hallgatunk! Vannak, akik hatékonyabbak, ha szól valami, másokat viszont teljesen kizökkent a munkából a muzsika. Ugyanígy kötelező a telefon, számítógép lenémítása is.
Irodapiac: bajban lesznek a kis cégek
Bár 2020 végéig 25 irodaház épül Budapesten, a már elindult projektek majdnem fele (45 százalék) már bérlőre talált. Egyre kevesebb a kis iroda.
Szintén alap, hogy közös irodában nem eszünk „illatos” dolgokat. Egy almát persze el lehet rágcsálni, de a szalámis szendviccsel is keressük fel inkább a konyhát… Ugyanígy fontos, hogy ne parfümözzünk az asztalnál. Lehet, hogy a legdrágább, márkás illatot viseljük, akkor is a mosdóban fújjuk be magunkat.

Meg kell tanulni azt is, hogy csak azért, mert hallótávolságban ül valaki, még nem jelenti azt, hogy bármikor elkezdhetünk beszélni hozzá. Ha valaki egy másik irodában ül, kopogunk, mielőtt bemegyünk. Közös térben is jobb megkérdezni, hogy ráér-e az illető, mielőtt megállunk az asztala mellett és beszélni kezdünk hozzá, vagy ne adj isten csak átkiabálunk egy feladatot.

Az alap tehát minden esetben a tapintat és a tolerancia: vagyis igyekezzünk tekintettel lenni a másikra, de vegyük tudomásul azt is, hogy különbözünk. Kizárt, hogy egy-egy kolléga nem fog olyasmit tenni időnként, ami idegesít.

Az, hogy képesek legyünk szemet hunyni bizonyos dolgok fölött épp olyan fontos az élhető közös irodai lét érdekében mint az, hogy képesek legyünk jelezni, ha komolyan problémánk van.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo