Nem magunknak fejlesztünk

A fiatal fejlesztőkből álló Bitrise szintén fejlesztőknek nyújt szolgáltatást. A magyar startup komoly sikereket ért el nemzetközi szinten, aminek egyik bizonyítéka, hogy olyan partnerekkel büszkélkedhet, mint az Amazon vagy a HipChat.

Az ügyvezető alapítót, Birmacher Barnabást kérdeztük arról, milyen fejlesztőként fejlesztőknek értékesíteni, és hogyan lehet egy pályakezdő fiatalból sikeres cégvezető.

 Nagyon fiatalon lettetek sikeresek. Mennyi a cégben az átlagéletkor?

– A fiatalság, úgy érzem, elég relatív. Én már huszonkét éves korom óta vállalkozom, és előtte is szabadúszóként dolgoztam, illetve úgy gondolom, huszonnyolc éves koromra is elég sok van még előttünk, mire azt mondhatom, ténylegesen sikeresek vagyunk. De az irány jónak tűnik. Cégen belül az átlagéletkor huszonnyolc év, viszont most aktívan felvételiztetünk több pozícióba is, ezért ez a szám még bőven módosulhat.

Kép: Fotolia

Minek köszönhető a gyors siker?

– Általában, ha sikeresebb startupokkal, cégekkel találkozunk, akkor azt látjuk, hogy kitaláltak egy jó ötletet, és egy este alatt sikerre is vitték az egészet. Ez azért van így, mert sokkal nagyobb hírértéke van egy sikeres mérföldkőnek, mint a sokéves programozásnak egy garázsban. Mi sem egy éjszaka lettünk sikeresek, épp ezért gyors sikerről nem is tudnék beszélni. A Bitrise előtt nekünk is több ötletünk volt, nekem személy szerint volt egy másik cégem is, és ezeknek köszönhetően sokat tanultunk. Ez a tapasztalatszerzés volt szükséges ahhoz, hogy rájöjjünk, mi a jó irány.

 Fejlesztéseitek megkönnyítik más fejlesztők munkáját. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Olyan cégeknek és magánszemélyeknek nyújtunk szolgáltatást, akik mobilalkalmazásokat készítenek, és számukra gyorsítjuk fel a fejlesztést, illetve biztosítjuk a jó kódminőséget. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mikor egy fejlesztő leül kódolni, akkor a kód felhasználása mellett teszteket is futtat, hogy biztosan tudja, a kód azt csinálja, amire megírta. Az elkészült alkalmazást összecsomagolja egy alkalmazásba, majd ezt kiküldi a tesztelőcsapatnak. Tőlük visszakapja a hibalistát, ezeket javítja, majd ha mindennel készen van, akkor újracsomagolja az alkalmazást, majd kirakja az App Store-ba vagy a Google Playbe, ahonnan a felhasználók letölthetik. Mi ezt a teljes folyamatot automatizáljuk, sok időt megtakarítva a felhasználóinknak.

Terméketekben olyan óriáscégek is meglátták a lehetőséget, mint az Amazon. Egy hazai startup hogyan képes ilyen kapcsolatra szert tenni?

– Elsősorban nagyon jó termékre van szükség. Ha az nincs meg, akkor már mehetsz is vissza a tervezőasztalhoz. Hogy erre a szintre eljuss, nagyon fontos, hogy folyamatosan beszélj a felhasználóiddal, potenciális előfizetőiddel, így hónapok alatt összerakhatsz a fejedben egy képet, hogy ténylegesen mire van szükségük, milyen szolgáltatásokért hajlandóak fizetni, és ez idő alatt sok-sok céget meg is ismersz. Ha a termékedet szeretik, akkor a saját felhasználóid fognak bevinni a cégükbe, illetve továbbajánlani más cégek számára. A legtöbb nagy felhasználónk hozzánk is így érkezett.

 Cégeteket elsősorban fejlesztők alkotják. Mennyiben más fejlesztőcsapatként fejlesztőknek értékesíteni, mint egy hagyományosnak mondható értékesítési felállásban?

– A fejlesztőkre teljesen más dolgok hatnak. Nem tudsz hagyományos hirdetéseket használni, mert immunisak rá, és legtöbb esetben el se jut hozzájuk a tartalom. Ezért az elejétől kezdve fontos volt, hogy a fejlesztőket a saját fejlesztőink támogassák, azaz ha valamilyen kérdésük vagy problémájuk akad, akkor egyből szakemberek válaszolnak nekik. Ez nagyon sok időt vesz el a termékfejlesztésből, viszont így hihetetlenül sok tapasztalatra tettünk szert, és beleláttunk más cégek működésébe is, amivel a saját termékünket tudtuk jobbá tenni. Ami fontos, hogy az informatikusok nagyon szeretnek blogolni, illetve megosztani a saját tapasztalataikat, így ha szeretik a termékedet, akkor a szócsöveddé fognak válni.

 

Befektetéseinkről is telefonon döntünk
Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják ilyen célból, a fejlesztések azonban ezen a területen is az okostelefonok irányába mutatnak.
Milyen tanácsokkal látna el egy pályakezdőt, akinek egy saját cég az álma?

– Fontos, hogy felismerjük, nem magunknak fejlesztjük a terméket, épp ezért bármennyire is nehéznek tűnik: ki kell lépni a saját kényelmi zónánkból, és meg kell ismernünk a jól definiált célcsoportunkat, le kell ülnünk velük beszélgetni. Nagyon sok hasznos információhoz lehet így jutni, ami befolyásolja a termék fejlesztését. Olvassák el a „The Mom Test” (Az Anyu-teszt) című könyvet Rob Fitzpatricktől, ami nagyon sok segítséget nyújt abban, hogy tényleg a helyes kérdéseket tegyük fel a felhasználóinknak, és így megismerjük igényeiket és szokásaikat.

 Most mik a kitűzött célok, és az eddig legnagyobb eredmények?

– Következő lépésként azon dolgozunk, hogy a nagyvállalatok számára bővítsük a termékünket. Ehhez mind itthon, mind Amerikában növelni kell a csapatunkat. Hisszük, hogy termékünkkel nemcsak a fejlesztőknek, de a köréjük szerveződő csapatoknak is releváns szolgáltatást nyújtani tudunk, amivel a munkájukat egyszerűsíteni tudjuk. Eddigi legnagyobb eredményünk, hogy magyar cégként először jutottunk be és csináltuk végig az Y Combinatort, ami egy startupok támogatására kihegyezett amerikai program, illetve hogy sikeresen zártuk a legutolsó befektetésünket. Bízom benne, hogy az itt megszerzett tapasztalatainkkal sok más hazai startupnak tudunk segíteni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo