Nem lehet bért fizetni az új Ptk. hibája miatt?

Az új Ptk. eddig kevesek által felfedezett új szabálya várhatóan nagy riadalmat fog okozni: ha egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem. Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel.

Egyelőre senki sem tudja, mi a teendő – Kép: Pixabay

A március 15-ig hatályos társasági törvény már korábban is tartalmazott hasonló szabályt. A régi előírás szerint, ha egy társaság nem fizethetett osztalékot tagjainak, úgy, bármely egyéb, polgári jogi jogcímen a tagoknak kifizetett összeg visszakövetelhető volt, ha a tag rosszhiszemű volt. A szabályozás világos céllal született: a tag ne kerülhesse meg az osztalékfizetési korlátokat azáltal, hogy a társaság vagyonát nem osztalékként, hanem például megbízási díjként vagy egyéb kifizetésként veszi ki.

A március 15-én hatályba lépett Ptk. ezt a korlátozást lényegesen megszigorította. Az új szabályok szerint, ha a társaság osztalékfizetésre nem jogosult, úgy a tagjainak semmilyen egyéb jogviszonyra tekintettel nem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a tag jóhiszemű volt-e vagy sem. Az új szabály a polgári jog keretein kívüli kifizetéseket is tiltja: így a törvény betűje szerint a cég munkaviszonyból származó kifizetéseket sem teljesíthet.

Itt olvashatja összefoglalónkat az új Ptk.-val kapcsolatban!

Fürdővízzel együtt a gyereket is?

„A jogalkotó vélhetően nem számolt azzal, hogy a szabály szigorításának milyen, nem várt következményei lesznek” – véli Bejó Ágnes, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje. Hozzáteszi: a mai üzleti világban gyakori motivációs eszköz, hogy tulajdonosok a társaság dolgozóinak – akár minimális mértékben is – társasági részesedést vagy arra beváltható opciót nyújtanak. Bár e dolgozók ténylegesen nem vesznek részt a társaság társasági jogi irányításában, esetleg osztalékban sem részesülnek, mégis érdekeltté válnak abban, hogy hosszú távon a társaság vagyonát gyarapítsák.

Ha egy ilyen cég nem fizethet osztalékot, úgy az új Ptk. alapján a tulajdonosi körbe bevont dolgozóinak munkaviszonyuk alapján sem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a dolgozóknak az egyébként munkaszerződésük alapján teljesen jogszerű igényük van a munkabérre. Így például, ha veszteséges a cég, akkor a főkönyvelő, aki ösztönzési célból esetleg 0,1%-os üzletrészt kapott a társaság tulajdonából, nem lesz jogosult a hónap végén munkabérfizetésre – hiába tett eleget munkaviszonyból származó valamennyi kötelezettségének.

Van a végrendeletnél is biztosabb megoldás
Vajon hogyan tud egy cég tulajdonosa visszavonulni az aktív üzleti élettől úgy, hogy közben nem kerül veszélybe a sok év alatt felhalmozott cégvagyon? A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári törvénykönyv (Ptk.) bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó rendelkezései megoldást kínálnak a dilemmára.
„Lehetne érvelni esetleg azzal, hogy munkajogi alapelvek, illetve a Munka Törvénykönyve munkabér védelmére vonatkozó rendelkezései felülírják a Polgári Törvénykönyv korlátozását – egy ilyen érvelésnek azonban nincs meg a tételes jogi alapja” – mondja Bejó Ágnes.  „Nincs ugyanis olyan jogszabály, amely a munkajogi kötelezettségek teljesítését egyértelműen a Polgári Törvénykönyv tiltó rendelkezése elé helyezné.”

Nincs feltétlenül nehéz helyzetben a cég, ha nem tud osztalékot fizetni

Ha egy társaság nem tud osztalékot fizetni, az nem feltétlenül jelenti, hogy a társaság nehéz pénzügyi helyzetben van. Sok esetben osztalékfizetésre csak azért nem kerülhet sor, mert a társaság szabad eredménytartaléka terhére valamilyen lekötött tartalékot képzett. Szintén nem lesz osztalékfizetésre fordítható eredménytartaléka olyan társaságoknak, amelyek üzleti tevékenységük felfutásának szakaszában járnak. Ilyen esetekben kifejezetten megkérdőjelezhető, hogy jogpolitikailag indokolt-e tiltani minden, a tagok felé teljesített kifizetést, különösen a jóhiszemű és valós munkaszerződéseken alapuló, munkabérjellegű kifizetéseket.

Merre tovább?

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint nyilvánvaló jogalkotói hibáról van szó: az új Polgári törvénykönyv és a Munka Törvénykönyve ellentmond egymásnak. A Munka Törvénykönyve alapján a munkavállalót bér illetné meg, azonban a Ptk. alapján ezen bér kifizetésére mégsem kerülhet sor. Ez egy patthelyzet, amelyet a jogalkotónak kellene feloldania.

Várhatóan, addig is az üzleti szféra előáll majd pótmegoldásokkal, ilyen lehet: a munkavállalók más cégbe való kiszervezése és kikölcsönzése az osztalékfizetésre nem jogosult társaság részére, ha a munkavállalók az őket foglalkoztató társaságban nem közvetlen, hanem csak közvetett részesedést szereznek: a törvény ugyanis csak közvetlen tulajdonosi viszony esetén tiltja a tagi kifizetéseket. „Nem hisszük azonban, hogy a jogalkotó célja az lett volna, hogy a feleket ilyen kerülőutakra kényszerítse” –tette hozzá Bejó Ágnes.

A lízinggel is van egy kis gond
Az március közepétől hatályos új Polgári Törvénykönyv újrafogalmazza a lízing fogalmát, azonban az új definíció nyomán felmerülhet annak a veszélye, hogy egyes tartós bérleti, operatív lízingszerződések pénzügyi lízingnek minősülnek az új Ptk. rendszerében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo