Nem kispályás ügyfélszolgálat az SAP-nál

Több, mint 400 000 vállalkozásnál, intézményben használják világszerte a német SAP szoftvereit. A konszern négy segélyközpontot működtet a különböző kontinenseken, hogy gyorsan elháríthassák a működési hibákat.

Súlyos következményekkel fenyeget, ha leáll egy gyár, bank vagy egészségügyi intézmény, pilótaképző iskola irányítási rendszere. Ha ez Európában következik be, az érintett a németországi „Mission Control Center”-hez fordulhat, ha másutt, annak észak-amerikai, brazíliai vagy távol-keleti társa illetékes.

Kép: Pixabay

A segélyközpontokban kiválóan képzett, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező szakemberek dolgoznak, akik képesek a hibák gyors elhárítására. A termékeivel 180 országban jelen lévő SAP összesen jó 95 000 munkatársa közül 4000 dolgozik az ügyfélszolgálat valamelyik területén, az ezer legfontosabb ügyfélnél állandóan jelen van szakemberük az esetleges gondok megoldására. Felkészítésükben a lélektan is szerepet kap: meg kell tudniuk nyugtatni az izgatott ügyfelet, aki aggódik, hogy milliós károkkal járhat a rendszer leállása.

Szerencsés módon viszonylag kevés az ilyen esetek száma, és a legtöbb problémát három órán belül meg tudják oldani. A tapasztalatok szerint azok túlnyomó többsége nem a szoftverrel függ össze: 95 százalékuk hardware probléma. Néha egészen banális, amikor például kimerül egy merevlemez kapacitása.

Vállalat leállás nélkül? A nonstop IT öt alapköve
Folyamatosan működő és rendelkezésre álló rendszerek? A korábban elképzelhetetlennek tűnő koncepció egyre inkább valósággá válik, hiszen a szervezetek kezében újabb és újabb technológiai megoldások szolgálnak fegyverként az állásidő leküzdésében. Számos különféle probléma gátolhatja azonban a folyamatos működést.
A négy segélyközpont egyébként 8 órás váltásokban tart „ügyeletet”: amikor az adott időzónában véget ért a munkanap, de még nem oldották meg a gondot, a következő zóna központja folytatja a munkát: az európai helyett 17 h után az amerikai, azt követően az ázsiai.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo