Nem kapkodnak a cafeteria után

Nem változott az előző negyedévi mélyponthoz képest a béren kívüli juttatásban gondolkodó vállalkozások aránya. A vállalkozásoknak kevesebb mint a fele adna természetbeni juttatást dolgozóinak.

Jelenleg a kkv-k mindössze 43 százaléka tervez természetbeni juttatást alkalmazni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás eredménye szerint az előző negyedévi mélyponthoz képest lényegében nem változott a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A munkáltatók körében továbbra is az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem, jelenleg a cégvezetők 46 százaléka tervezi alkalmazni. Ez jelentős, 15 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest.

Forrás: K&H kkv bizalmi index

„A kedvezményes adózású béren kívüli juttatási forma növekvő népszerűségéhez feltehetően hozzájárul az év elején bevezetett három új utalványforma, amelyek a cafeteria-rendszerben választható elemként és szociális juttatásként egyaránt alkalmazhatók. A második helyen a közlekedési költségek térítése és a SZÉP Kártya áll, mindkét juttatási formát közel minden ötödik cég (19%) fogja alkalmazni. Ugyanakkor, míg a SZÉP Kártya népszerűsége folyamatosan növekszik, addig a közlekedési költségtérítés alkalmazása kisebb ingadozások mellett nagyjából stagnál” – részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője. (Ugyanakkor egyre inkább felértékelődnek az öngondoskodásra buzdító elemek is a cafeteriában.)

Hogy adjunk jól cafeteriát?
A munkáltatók egyre nagyobb összegeket fordítanak a szervezeti átalakításokra, teljesítménynövelésre, hatékonyság javításra. A cafeteria területét sem szabadna kihagyni a HR controllingból, ha azt akarjuk, hogy a juttatás a munkáltató részéről jól hasznosuló ráfordítás legyen, figyelmeztet a Piac&Profit szakértője, P. Király Ágnes okleveles adószakértő.
A béren kívüli juttatások alkalmazása a különböző szektorokat tekintve nagyon hasonló képet mutat. A cafeteria elemeket nyújtó kkv-k közül a szolgáltató vállalkozások állnak az élen, mivel az előző negyedévhez képest 8 százalékpontos növekedést követően jelenleg 46 százalékuk gondolkodik béren kívüli juttatásban. A mezőgazdasági és kereskedelmi vállalkozások közel azonos arányban (44% és 41%) terveznek béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóiknak. Az ipari, építőipari vállalkozásoknál a legrosszabb a helyzet, hiszen mindössze 37 százaléka kalkulál valamelyik cafeteria elemmel, ami jelentős, 13 százalékpontos csökkenés az előző negyedévhez képest.

Az árbevétel szerinti bontásban továbbra is jól látható az a tendencia, mely szerint a cégméret növekedésével párhuzamosan nő a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya. Míg a mikrovállalkozások közül csupán minden harmadik cég nyújt béren kívüli juttatást dolgozóinak, addig a kisvállalkozások és a középvállalkozások ennél jóval nagyobb, közel azonos arányban (53% és 55%) építik be bérezési rendszerükbe valamelyik cafeteria elemet.

Minden, amit tudni érdemes az iskolakezdési támogatásról
Az idei évtől ismét változott az iskolakezdési támogatás, amely összességében egy kedvező adóteher mellett nyújtott támogatási forma. A tanév kezdete előtt érdemes áttekinteni a támogatással kapcsolatos főbb tudnivalókat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo