Nem igyekeznek lekerülni a cégek a szégyenfalról

Az elmúlt évben összesen 3549 cég neve szerepelt azokon a listákon, amelyeket az adóhatóság negyedévente közzétesz az olyan gazdálkodókról, akiknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. Számos társaság neve évek óta olvasható a szégyenlistán.

Nem fizetnek, bárhogy kérik
Kép:PP archív

2013-hoz képest a tavalyi adat 34 százalékos növekedést jelent. A listán szereplő cégek adótartozása meghaladja az 1138 milliárd forintot – tájékoztat a feketelista.hu

Mögöttes felelősök

Számos társaság neve évek óta olvasható a szégyenlistán, túlnyomó többségük felszámolás alatt áll, és csak az eljárás bejezése után kerülhet le onnan. A többiek abban az esetben, ha tartozásuk a vizsgált 180 napon belül legalább egy napon – adóbefizetés, behajtás, fizetési kedvezmény következtében – a százmilliós összeghatár alá csökkent. A hátralék behajtására azonban kevés az esély, mert a teljes – 2295,7 milliárd forint – vállalkozói adóhátralék nagy része, 1994,9 milliárd forint, a nem működő gazdálkodóknál keletkezett! A behajthatatlan adótartozást az adóhivatal a végrehajtási jog elévüléséig kezeli. Ez idő alatt figyelemmel kíséri az adós vagyoni, jövedelmi helyzetét, és amennyiben abban változás áll be, ismételten intézkedik a behajtásról. Minden esetben vizsgálja a mögöttes felelősökkel szembeni eljárás lehetőségét is; ha a gazdálkodó szervezetnél a végrehajtás eredménytelen, akkor az adóhatóság a mögöttes felelőssel szemben folytatja le a végrehajtási eljárást. A múlt évtől például a pénzügyőrök is jogot kaptak ingófoglalásra. Több olyan számítástechnikai fejlesztésre is sor került, amely erősíti az adókötelezettség teljesítésének ellenőrzését.

Notórius adósok

A feketelista.hu szerkesztői összeállították azoknak a cégeknek a névsorát, amelyek a legtöbbször szerepeltek az adóhatóság közzétételeiben. Kiderült: 152 vállalkozás neve az elmúlt 5 évben (2010 óta) minden negyedévben, azaz húsz alkalommal szerepelt a listákon azért, mert tartozásuk ez idő alatt mindig 100 M Ft feletti volt! A "bérelt" helyek több mint felét – nyolcvankettőt – fővárosi cégek foglalták le maguknak. Nehezen magyarázható, hogy harminc, többségében ismert, jelentős részvénytársaság is található közöttük. Így például a Bábolna Rt., a Budapesti Vegyiművek Zrt., a Csepeli Fémmű Zrt., a szegedi Délépítő Rt., a Ganz Transelektro Rt., a Hospinvest Zrt. és a szombathelyi Styl Ruhagyár Zrt. neve már huszadik alkalommal olvasható a notórius nagyadósok között. Arról viszont, hogy milyen összegű adóval tartoznak, az adóhivatal nem adhat ki információt, annyi hozható nyilvánosságra a jogszabály szerint, hogy ez meghaladja a 100 millió forintot. "Felverekedte" magát a nagyadósok közzé négy betéti társaság is: a Biri községben bejegyzett Molnár és Brátán Ipari és Kereskedelmi Bt., a budapesti Euroconsulting Bt., az egri Tulipánkert Bt., valamint a soproni SZ-K PAINT Építőipari Bt. tulajdonosait is már húszszor figyelmeztette az adóhatóság nyilvános közzététellel (is) adófizetési kötelezettségükre.

Csak az inkasszó ér valamit
Az elmúlt évben összesen 347,5 milliárd forintot sikerült az adóhatóságnak végrehajtani; 2,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel megelőzően. (A NAV tájékoztatása szerint a 2013 évben befolyt, mintegy 10 milliárd forintos többlet teljes egészében rendkívüli bevételből származott). A működő társaságok 288,8 milliárd forintot fizettek be, a nem működőktől – felszámolás, csődeljárás alatt állóktól – viszont mindössze 5,5 milliárd forint érkezett a NAV számlájára. Csaj az inkasszó működik hatékonyan.
Megyei körkép

- Ezek a példák egyeseket bizonyára meglepnek, és még nagyobb lehet a meglepetés, ha az üzleti kapcsolatba lépés után derül ki, hogy adósságban úsznak, fizetésképtelenek – mondja Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője. – Az adatbázis igénybevételével egyetlen klikkeléssel ellenőrizhető, hogy milyen céggel állunk szemben, ugyanis itt tizennégy közhiteles állami adatbázisból minden elmarasztaló döntés naprakészen követhető. Az adótartozás mellett például tájékoztatnak arról, hogy az érintett cég nem áll-e például adóvégrehajtás, csődeljárás alatt, rendezettek-e a munkajogi, munkavédelmi körülményei. Körülbelül félmillió cég egymilliónál is több ügye ismerhető meg itt pontos adatokkal. Ezek ismeretében nagyobb biztonsággal dönthet az üzletember a szerződés, megállapodás aláírásáról – kommentálja a lista tanulságait a főszerkesztő. A részletes kimutatásból megállapítható, hogy az ország tizenkilenc megyéje közül tizenháromban tavaly tovább nőtt a nagyadósok "tábora". Pest megyében 415 céget pellengérezett ki az adóhivatal, 90-nel többet, mint a múlt évben. Bács-Kiskunból 122 társaság neve került fel a "szégyentáblára", ami 22 százalékos növekedés, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 129, ami 11 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Komárom-Esztergom területén hasonló arányban bővült az adóhivatali közzétételen szereplők száma. Ha e gyakorlat többévi alakulását vesszük figyelembe, kiderül: a "nagyadósok" száma – ha a nyilvántartást 2007 évig visszamenőleg vizsgáljuk – mindhárom megyében körülbelül megnégyszereződött. Hat megyében, a közölt adatok szerint javult az adómorál, és kevesebb cégnek kellett a nyilvános elmarasztalással szembenéznie. Békés megyéből például csak 13 vállalkozás neve szerepel a listán, nemcsak a tavalyihoz (22), hanem hét évre visszamenően is a legkevesebb. Számszerűen a legnagyobb mértékű csökkenés Fejérben mutatkozott: tavaly a megye 53 "százmilliós" cégét nevezte meg az adóhatóság, 40-nel kevesebbet, mint egy évvel megelőzően.

Tízből kilenc

Az ország tíz nagyvárosa közül tavaly kilencben emelkedett a 100 millió forintnál több adóval tartozó vállalkozások száma. A 3549 cég mintegy 60 százaléka Budapesten van bejegyezve. A fővárosban az elmúlt évben több mint 50 százalékkal nőtt a nagyadósok száma; összesen 2149 társaság nevét tette közzé az adóhivatal, az egy évvel korábbi, 1395-tel szemben. Ezt követően a legnépesebb érintett cégkör Nyíregyházán található, a város 76 vállalkozása került fel a listára (egy ével korábban 62). A többi kiemelt városban, ha emelkedett is, de általában csak kis mértékben a 100 millió forintnál több adótartozást felhalmozó cégek száma, és sehol nem érte el az ötvenet. A NAV 45 debreceni, 37 győri, 35 miskolci, 29 pécsi és 24 szegedi cég nevét tette közzé. Székesfehérvár vállalkozásai közül 18 érintett, a fele a 2013. évinek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo