Nem fizetnek időben a magyar cégek

Kevesebb számlát sikerül időben kifizetnie a magyarországi cégeknek, ám ha már késünk, legalább kevesebbet, mint korábban. Átlagosan 15,5 napig várakoztatjuk ügyfeleinket a határidő lejárta után amennyiben nem azok közé tartozunk, akik időben teljesítik kötelezettségeiket, derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legfrissebb adatok alapján úgy tűnik nem tudták tartani a lépést a vállalatok a szigorodó fizetési határidőkkel 2017 első félévében, így 4,37 százalékponttal romlott a határidőben fizetett számlák aránya Magyarországon az egy évvel korábbi azonos periódushoz képest.

Országosan a számlák 61,5 százaléka került időben kifizetésre a vizsgált periódus ismert adatai alapján, ami az elmúlt két év kiemelkedően jó – 66 százalék körüli – eredménye után egy jelentősebb visszaesésnek mondható, hiszen több mint két százalékponttal süllyedt a 2014-es szint alá a mutató. A negatív jelenség fő okai között állhat, hogy az átlagos fizetési határidő a tavalyi lazítás után ismét szigorodott és 26,7 napra csökkent. Azonban ha megnézzük a 2015-ös év adatait akkor ez önmagában nem kellene hogy ilyen visszaesést okozzon, hiszen két évvel ezelőtt csak minimálisan volt tágabb a határidő mégis jóval több számla került időben kifizetésre, tehát vélhetően a vállalatok magatartása is változott az elmúlt időszakban -  tette hozzá Keleti József a Bisnode Magyarország Country Managere.

Határidőben és késve fizetett számlák arányának alakulása 2015, 2016 és 2017 első félévében (Kép: Bisnode)

Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye cégei kapják a leghosszabb fizetési határidőt üzletfeleiktől számláikra. Esetükben a számla kiállítása és lejárata között átlagosan több mint 30 nap telik el. Az első kettő esetében viszont így is jóval az országos átlag alatt alakultak a határidőben kifizetett számlák arányszámai, rendre 55,5 és 57,7 százalékos mért számokkal. A legkisebb – 23 nap körüli – átlagos számlafizetési határidőkkel pedig Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megye vállalkozásainak kell számolniuk, közülük viszont csak Baranya teljesített átlagon alul a határidő betartása tekintetében.

Több a megbízható partner, de a kockázatos is
A tavalyi év végéhez képest húszezerrel több vállalkozás büszkélkedhet azzal, hogy megbízható minősítést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). A cégjegyzékbe bejegyzett, valamint az áfa-regisztrált adózókat érintő minősítési rendszer idei változásai mind a megbízható, mind a kockázatos adózói körre hatással voltak.
Hol is történt jelentősebb módosulás?

A Bisnode adatai alapján az időben fizetés aránya a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén a legmagasabb, míg a legalacsonyabb értékek a bútorgyártás iparágában voltak tapasztalhatók. Ezek a területek egy évvel korábban is hasonlóan teljesítettek, ám a szállítás, raktározás TEAOR száma alá tartozó tevékenységek számlafizetési szokásait illetően ugyanezt nem mondhatjuk el, mivel 11 százalékpontot romlott az iparági teljesítmény ilyen tekintetben. Szintén több százalékpontos negatív változás történt a textilipar, a kiskereskedelem, a gumitermék gyártása, és az építőipar ágazataiban.

Területileg tovább vizsgálva a szóródást és a teljesítményeket, széthúzást tapasztalhatunk, ugyanis erősebben eltávolodott egymástól a legjobban és legrosszabbul teljesítő magyar megye a késve fizetések tekintetében.

A 2017 első felében legjobban teljesítő Heves megye 71,34 százalékos mutatóval közel van a tavalyi év azonos időszakában első helyezett Zala megye 71,71 százalékához, azonban a negatív lista élén végző Vas megye, több mint 5 százalékponttal múlta alul a tavalyi sereghajtót. Érdekesség még, hogy úgy került a negatív lista dobogójára három legkeletibb megyénk, hogy a korábban már említett Zala a legjobban fizető éllovasok közül csúszott le idáig, 16,58 százalékpontos visszaesés után.

Az átlagos fizetési határidő és késedelem alakulása (napokban) - Forrás: Bisnode

Pozitív változás is történt az év júniusáig tartó időszak fizetési szokásainak tekintetében. Az átlagos fizetési határidő szűkülése és a nem időben kifizetett számlák arányának növekedése mellett ugyanis csökkent az átlagos késedelem. Bár az utólag rendezett számlák átlagos késedelme 2016 első két negyedévében különösen magas volt, az idei érték a 2015-ös 15,7 napos várakozási időnél is alacsonyabb. Érdemes megjegyezni azonban, hogy a 90 napnál is hosszabb nemfizetéssel kiegyenlített számlák értéke és darabszáma nem csökkent. Arányuk viszont szerencsére továbbra is elenyésző.

Mikor is juthatunk tehát a gyakorlatban a pénzünkhöz?

A Bisnode rendszeresen vizsgálja az átlagos pénzhez jutási idők területi és iparági megoszlásait a magyar gazdaságban. A legnagyobb fizetési határidővel továbbra is a vegyiparban, a gépiparban, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termékeket gyártó cégek körében lehet kalkulálni, ám még egy évvel korábban mindhárom terület, 2017 első félévében csak az utolsóként említett elektronikai piac érte el a 40 napos átlagos határidőt. A legrövidebb terminusban részesülő ágazatok pedig a művészet, szórakoztatás, szabadidő és bútorgyártás területén működő cégek 15 napos számlakiegyenlítési kötelezettséggel. Nem meglepő tehát, hogy a leggyorsabban épp az utóbbi iparágban lehetett pénzhez jutni a 2017 júniusáig tartó időszakban. A pozitív lista élére nem azért került ez a szektor, mert alacsony átlagos késedelmet produkált: a 28 napos pénzhez jutási idő az előbbiek alapján jól látszik, hogy 13 napos késedelmet jelent. Ennél rövidebb csúszással fizettek a vállalatok szállítóiknak hét iparágban is; ezek az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása, textilipar, fafeldolgozás, fonottáru gyártása, kiskereskedelem, szállítás, raktározás, oktatás és egyéb szolgáltatás területei.

Fel kell fedni a cégek valódi tulajdonosát
Októbertől újabb tortúrára kell számítania annak a vállalkozásnak, amely bankszámlát nyit, jogi tanácsot kér, könyvelőnél vagy könyvvizsgálónál jár. Mindaddig nem tud ilyen professzionális szolgáltatást igénybe venni ugyanis, amíg fel nem fedi végső tényleges tulajdonosát. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy egyelőre nem világos, az így megadott információt ki és milyen körben használhatja majd fel.
Természesetesen ezeket a számokat a kiindulási, eredeti határidőkkel együtt érdemes vizsgálni, ugyanis értelemszerűen könnyebben elérjük a 13 napos csúszást egy olyan iparágban, ahol eleve szigorúbbak voltak a fizetési határidő feltételei, így lehetséges az, hogy az bútorgyártásban még az 50 százalékot sem éri el a lejárat előtt fizetett számlák aránya. Fenntartásokkal kell tehát kezelni ezeket az eredményeket és komplex módon, további mutatókkal kiegészítve lehet csak megfelelően felhasználni a kapott adatokat. A tavalyi évhez hasonlóan a toplistán maradt a fafeldolgozás és oktatás iparága is, és becsatlakozott hozzájuk két újabb terület, melyek esetében a késők is átlagosan 30 nap körüli fizetéssel abszolválják kötelezettségüket.

A negatív lista sem hozott különösebben meglepő eredményeket, a kiinduló legnagyobb fizetési határidővel rendelkező iparágaknál a leghosszabb az átlagos pénzhez jutási idő is. A tavalyi évhez képest viszont kisebb sorrendi változások történtek, így a legkésőbb fizető iparág is átlagosan 56 napon belül rendezi tartozását, ami jelentősen jobb az egy évvel korábban mért negatív csúcsnál. Az ingatlanügyletek a gépjárműipart leváltva felkerült a negatív listára, viszont a lejáratig fizetett számlák aránya 60 százalék fölött maradt itt is; igaz 29 napos átlagos késedelemmel messze a legrosszabb eredményt produkálták az itt késők.

Összességében elmondhatjuk, hogy bár a vizsgált időszakban átlagosan kevesebb számlát fizettek ki határidőn belül Magyarországon, mint a korábbi években, a későkkel szemben mégsem kellett annyit várni az összeg kiegyenlítésére mint 2015-2016-ban. Mindemellett szokásosan szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az adatok elemzésekor sosem szabad figyelmen kívül hagynunk az iparági sajátosságokat, valamint azt a tényt, hogy az egyes ágazati, illetve regionális karakterisztikák mellett a konkrét potenciális üzletfelek fizetési szokásait és működési sajátosságait is célszerű megvizsgálni.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo