Nem csak teniszhétvége volt

Ezen a hétvégén sokszínű program várta a Hunguest Hotels Társasági Tenisztornára érkezett sokszínű társaság tagjait, köztük sok más mellett üzletember, orvos, országgyűlési képviselő, ex-miniszter, alkotmánybíró, ügyvéd, színművész. A teniszversenyen kor szerint és játékrutin szerint külön csoportokban zajlott a játék. Forgács István versenyigazgató elmondta: 12 ágon 17 teniszpályán összesen százhúszan ütötték a labdát vegyespáros, női-, és férfi páros kategóriákban.

Nem véletlen, hogy e tenisztársulat tagjai közül jó néhányan a családi programjaikat is lemondták augusztus utolsó hétvégéjére, mert nem szerettek volna hiányzást jelenteni a Hunguest Hotels Társasági Tenisztornáról, a hazai teniszéletnek erről az egyedülálló társasági eseményéről. Egyik különlegessége volt az ez évi rendezvénynek, hogy újra eljött Sugár András, a Westel és a T-Mobile volt vezérigazgatója, aki több mint két évtizeddel ezelőtt társnévadóként volt elindítója az akkor még Hunguest - Westel Társasági Tenisztornának.

A társasági teniszezőknek idén is kijárt pénteken este egy nem is akármilyen színházi előadás, ezúttal a Caveman (Ősember), Kálloy Molnár Péter előadásában. Szombaton a díjátadó gálaesten pedig az Óbuda Tánc és RG Színház bemutatójának tapsolhattak a vendégek.

Hülvely István a Hotels Zrt. vezérigazgatója a díjátadó esten így foglalta össze az Általa több mint 20 éve gondozott esemény Ars poeticaját: „Ragaszkodom ehhez a csapathoz! Mindig is ragaszkodtam bizonyos értékekhez, így a Hunguest Társasági Tenisztorna csapatához is, amely ugyancsak értéket képvisel. Amíg ez a csapat bírja, addig lesz tenisztorna is. Minden évben jönnek újak erre a versenyre, de nagyon komoly az a mag, amelynek tagjai már huszonnégy éve kitartanak egymás mellett. Manapság sokféle tenisztornát rendeznek, de ennek a tornának a közösség összetartó ereje adja meg az igazi értékét, egyediségét. Büszkék is vagyunk erre a rendezvényre, hiszen stabil pontot, emberi, baráti közösséget jelent ebben a gyorsan változó, értékeket cserélő világunkban. Ilyen körülmények között pedig fontos, hogy évente egyszer valahol vidéken találkozunk két-három napra, és jót teniszezünk, beszélgetünk, együtt vagyunk. És ez ad erőt ahhoz, hogy igyekezzek megtartani ezt a tenisztornát. Jövőre leszünk huszonöt évesek, úgy készülünk, hogy újra összejövünk.”

A sors tragikus fordulata, hogy e társasági tenisztorna állandó résztvevője, Székhelyi József színművész, a szenvedélyes teniszjátékos, három nappal a verseny előtt hunyt el. A díjátadó gálán Salinger Gábor színművész olvasta fel Székhelyi József „A páros peremén” című könyvéből az amatőr teniszezők lélektanát egyedi módon és szórakoztatóan boncolgató, Tenyeres talpas című írást.

A vegyes páros verseny győztesei lettek:

Djokovics ág: Unger Anna - Mádi László

Federer ág: Pethőné Csernyus Beatrix - Lippay István

Nadal ág: Vukics Lászlóné - Cserti Tibor

 

A női verseny győztesei lettek:

Federer ág: Nagy Csilla - Sáfrán Zsuzsa

Nadal ág: Perényi Gizella - Szabó Melinda

 

A férfi verseny győztesei lettek:

45 év alatti Agassi ág: Simara János - Ébel Attila

45 év alatti Becker ág: Rácz Péter - Kerekes Attila

45 év feletti Agassi ág: Nagyiványi Tamás – Justin István

45 év feletti Becker ág: Salinger Gábor - Zovits András

55 év feletti Bárdy ág: Mádi László - Patak Péter

55 év feletti Taróczy ág: Fazakas Szabolcs - Harcsár István

Sampras ág: Hülvely István - Virga Csaba

Az esemény támogatói voltak:

Névadó támogató: Hunguest Hotels Zrt.

Kiemelt támogatók: E.ON Hungária Zrt., Magyar Tenisz Szövetség

Támogatók: Izsáki Házitészta Kft., HEAD, Kaiser Food Kft., Szamos Marcipán Kft., Volkswagen, VivienVíz Kft.

Médiatámogatók: MIX Magazin, Mixonline.hu, Piac és Profit Üzleti Magazin

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo