Nem csak a metró, a Lánchíd felújítása is tovább tarthat a tervezettnél

Összecsúszhat a Lánchíd és a Váralagút lassan két évtizede halogatott rekonstrukciója a hármas metró középső szakaszának felújításával.  Így egyszerre kellene pótolni a lezárt Lánchidat és a metrót.

Aligha tartható a Lánchíd, az alagút lezárásának kormányhatározatban rögzített 18 hónapos határideje az Mfor-nak a beruházásra rálátó, névtelenséget kérő forrása szerint.

Kép: WWF

Az elmúlt években egyre rosszabb állapotba került átkelő felújításához készült dokumentáció ismeretében a projekt előkészítésében résztvevő szakértő legkevesebb két évre teszi a hídrekonstrukció forgalomkorlátozással együtt járó idejét, de még ez is legfeljebb akkor lenne elég, ha folyamatosan, éjszaka és hétvégén is dolgoznának a kivitelezők.

A járdaszélesítés elvetésekor a fővárosi önkormányzatnál, illetve a felújítás lebonyolításával megbízott Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) attól tartottak, hogy a kormány elvonja a korábban a híd rekonstrukciójára odaítélt 7 milliárd forintos támogatást, márpedig a kivéreztetett fővárosi önkormányzatnak minden fillérre szüksége van.

A járdaszélesítésről egyébként nem az autósbarátság, hanem műszaki, illetve pénzügyi okok miatt mondott le a városvezetés. A Főmterv Zrt. megbízásából készült terheléses vizsgálat során a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke ugyanis arra jutott (nekik valóban elhitte Tarlós), hogy a szélesítés miatt még a láncokat is jelentősen meg kell erősíteni, ami a többi extramunkával együtt jelentős többletkiadást jelentett volna a városnak.

Újabb késésben a hármas metró felújítása, csak 2020 végére készül el a déli szakasz
Félmillióan utaznak rajta, mégis fékezett tempóban zajlik a hármas metró felújítása. A csúszás már most három hónapos. S közben a buszpótlás milliárdokat visz el.
A Lánchíd felújítása a BKK ütemterve szerint 2019 őszén kezdődne. De kevés rá az esély. A kivitelezői ajánlatokat augusztus 21-ig várják, ezt követi a bírálat, majd a szerződéskötéshez vezető tárgyalás. Márpedig ez a hosszadalmas alkudozás és egyeztetés miatt hónapokig is elhúzódhat. A rendelkezésre álló forrás ugyanis nagyon szűkös.  A Fővárosi Közgyűlés május végén 23,4 milliárd forintban határozta meg a Lánchíd, az alagút és a pesti villamos-közúti aluljáró felújításának költségkeretét.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo