Nem mennek az adataink Amerikába, ha nem tudunk róla

Érvénytelenítik a cégek Európai és Amerika közötti bizonyos feltételek mellett külön engedélyhez nem kötött adattovábbítását biztosító megállapodást. A Facebook például szívhatja a fogát, de nem csak őket érinti. Az eddigi automatikus adatátvitel gyakorlatának vége, az adatáramlás az európai és amerikai cégek között csak költségesebb és időigényesebb eszközökkel tehető meg.

Kép: freedigitalphotos/cooldesign

A vonatkozó adatvédelmi szabályozás alapján az EU-ból harmadik országba történő adattovábbításra csak akkor kerülhet sor az érintett kifejezett hozzájárulása nélkül, ha a célzott harmadik országban a személyes adatok védelmének megfelelő szintje biztosított.  Ezen utóbbi minősítés volt elérhető az amerikai vállalkozások számára, amennyiben magukra nézve kötelezőnek ismerték el a Safe Harbor rendszerben felsorakoztatott adatvédelmi elveket.

Ezen Amerika és EU között 15 éve hatályban lévő adattovábbítási mechanizmus alkalmasságát kérdőjelezte meg Max Schrems osztrák joghallgató, amikor panaszt nyújtott be az Ír Adatvédelmi Hatósághoz a Facebook adatkezelésére vonatkozóan, tekintettel arra, hogy a Facebook európai felhasználóinak adatkezelését végző ír leányvállalata szintén továbbít adatokat a Facebook amerikai szerveire. „Az Amerikába történő adattovábbításokkal szembeni aggályok leginkább az USA hírszerző tevékenységeire vonatkozó 2013-as Snowden kiszivárogtatásokat követően kerültek előtérbe, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az USA-ba továbbított adatok esetében nem biztosított adataink védelme az amerikai hatóságok megfigyeléseivel szemben” – vélekedett Ódor Dániel, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda munkatársa.

Miután az ügy az Európai Unió Bíróságára került, a bíróság október eleji ítéletében kimondta, hogy a tagállami hatóságok, így a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is jogosult arra, hogy megvizsgálja a harmadik országba irányuló adattovábbítások kapcsán az adatvédelmi garanciák meglétét, még akkor is, ha az Európai Bizottság a tárgyban határozatot fogadott el. Másfelől, az Európai Unió Bírósága kimondta az Európai Bizottság azon határozatának érvénytelenségét, amely a Safe Harbor rendszere alapján lehetővé tette személyes adatok továbbítását az Amerikai Egyesült Államokba.

A Safe Harbor rendszere alapján történő adattovábbítás korszaka tehát véget ért. Az Amerikába adattovábbítást végző vállalkozásoknak más garanciákat kell nyújtaniuk a továbbiakban az adatvédelem megfelelő szintjének biztosítása érdekében. Az eddigi rendszer módosítása nem várt költségeket és erőforrásokat igényel az érintett cégektől. Míg korábban elegendő volta Safe Harbor szerinti adatvédelmi elvek vállalása az amerikai vállalkozások részéről, addig az alternatív megoldások már jóval költségesebb és időigényesebb alternatívák számukra.

Egyszerűbb lesz külföldre küldeni az adatokat
Október 1-jén lépett hatályba az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló infotörvény módosítása, mely bevezeti a kötelező szervezeti szabályozás jogintézményét. Ez jelentősen megkönnyítheti a külföldre történő adattovábbítást, és az adminisztrációs költségek is csökkennek.
A Safe Harbor alternatíváját jelentheti az Európai Bizottság által elfogadott modellszerződések alkalmazása, melyek megkötése, naprakészen tartása, esetleges időközben szükséges módosításai már jóval nagyobb terhet jelent a piac szereplőinek, különösen egy sokszereplős adattovábbítási konstrukció esetén.

Másik alternatívát a kötelező szervezeti szabályozás alkalmazása jelentheti, mely október 1-jétől hazánkban is elérhető. A szabályozás lényege, hogy a Safe Harborhoz hasonlóan szintén egyoldalú kötelezettségvállalás keretében nyílik lehetőség adattovábbításra harmadik célország irányába. A konstrukció biztonságát a Safe Harborral szemben az biztosítja, hogy kizárólag a tagállami adatvédelmi hatóság által jóváhagyott, kötelező belső adatvédelmi szabályzat alapján történhet az adattovábbítás.  Hátrányát jelenti azonban, hogy csak vállalatcsoporton belüli megoldás lehet a kötelező szervezeti szabályozás, külső szereplők irányába történő adattovábbításokra nem alkalmazható.

A legfontosabb üzenet a cégeknek az, hogy cselekedjenek azonnal. Azok a szervezetek, amelyek lassan reagálnak, magukra vonhatják a szabályzó hatóságok figyelmét. Több amerikai cég már korábban kilépett a Safe Harbor, mint megfelelőségi biztosíték alól, hiszen a megállapodás már jó ideje kivizsgálás alatt volt, különösen a Snowden-kiszivárogtatás óta. Most a többieknek is követniük kell őket, hogy alternatívát találjanak az adatok megfelelő szintű védelmének biztosítására.

Milyen változásokat hoz az adatvédelmi törvény módosítása?
Az Országgyűlés módosította az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, amelynek következtében fontos változások lesznek az adatvédelem területén. A változások jelentős részben a közérdekű adatokkal kapcsolatosak, de ezúttal néhány olyan módosítást nézünk meg, ami a legtöbb adatkezelő számára érdekes lehet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo