Nem akarnak földadót

Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) helyteleníti a földadó kivetésének lehetőségét, egyben kezdeményezi, hogy a termőföld kerüljön ki a települési adó hatálya alól.

Kép: Fotolia

A MOSZ szerint az önkormányzatok 2015-től földadót vethetnek ki a földtulajdonosokra, ami az agrár-érdekképviselet szerint rontaná a mezőgazdaság teljesítményét. A földadó kivetésének alapjául az adótörvényt módosító csomag szolgál.

A korábban bejelentett adótörvényekről részletesebben itt olvashat!

Ez többek között lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok újfajta helyi adót vethessenek ki a magánszemélyek eddig adóval nem terhelt tulajdonaira, köztük a termőföldre is. A települési adó lehet bármilyen adó, ha annak működtetését törvény nem tiltja, ám nem terhelhet olyan adótárgyat, amelyre törvényben meghatározott – akár központi, akár helyi – közteher vonatkozik.

Az adómentes pálinkától is búcsúzhatunk jövőre.

Az agrár-érdekképviselet jelzi: mindenkor kiállt az egyetemes agrárérdekek mellett. Ezért  felhívja a figyelmet arra, hogy a földtulajdonosokat terhelő adó bevezetése tovább rontaná a mezőgazdaság teljesítményét, például a vidék népességmegtartó képességét.  A MOSZ ezért azt kezdeményezi, hogy a kormány soron kívül intézkedjen annak érdekében, hogy a termőföld kikerüljön a települési adó hatálya alól.

Szabályoznák a haszonbérleti díjakat

A kormánypárti frakcióban politizáló kisgazda parlamenti csoport azt kezdeményezi, hogy a földhaszonbérleti díjak alsó és felső mértékét jogszabályban szabályozzák. Turi-Kovács Béla fideszes országgyűlési képviselő, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: Magyarországon mintegy kétmillió földtulajdonos van, ebből közel másfél millióan haszonbérlet útján hasznosítják elsősorban a kárpótlás során visszakapott földtulajdonukat.

A haszonbérleti díjak azonban az ország különböző pontjain igen nagy eltérést mutatnak, sok helyen irreálisan alacsony, máshol viszont a gazdálkodás jövedelmezőségét veszélyeztető mértékű a szerződésben kikötött díj - hívta fel a figyelmet Turi-Kovács Béla, aki különösen ellentmondásosnak tartja, hogy a szerződések egy részében a termőföld aranykorona-értéke szabja meg a haszonbérleti díj mértékét. A terület alapú támogatásnak nincs köze az egyébként ma már irreális aranykorona-értékhez - magyarázta.

EGY ÚJABB KÜLÖNADÓT FIZETHETÜNK
Ágazati különadónak minősítette lapunknak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az élelmiszerlánc felügyeleti díj tervezett változását. Vámos György szerint  ezt is a fogyasztók fogják megfizetni, mint a tranzakciós illetéket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo