Négy év alatt felére csökkent az Uber-sofőrök keresete

Egyre kevesebbet keresnek az Uber- és Lyft-sofőrök, egy tanulmány szerint a teljes munkaidős szállítókat kezdik kiszorítani az alkalmi, kiegészítő keresetért uberző autósok.

A JPMorgan Chase tanulmánya szerint 2013 és 2017 között több mint a felével csökkent az Uber- és Lyft-sofőrök jövedelme: egy átlagos sofőr 2013-ban havi 1469 dollárt (404 ezer forint) keresett, tavaly ennek alig felét, 783 dollárt.

A tanulmány szerint a jövedelem csökkenésének egyik oka, hogy ahogy az Uber és a hasonló autómegosztó platformok elterjedté válásával egyre többen szálltak be sofőrként is.

Karrier vagy kiegészítő kereset?

Fiatalok millióinak természetes az autó- vagy lakásmegosztás
A K&H pénzügyi vetélkedő szakértői a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságát igyekeznek fejleszteni: ennek része az is, hogy mit vegyünk meg és mit elég alkalmanként kölcsönözni vagy közösen használni.
A tanulmányra reagálva a Lyft és az Uber is hangsúlyozta, hogy ugyan a havi jövedelmek csökkentek, a fuvaronkénti bevétel nem lett kevesebb. A készítők ezeket a platformokat nem igazán arra szánták, hogy a sofőrök csak ebből éljenek meg, a koncepció inkább az volt, hogy ha az ember egyébként is menne valahova az autójával, út közben fel tudjon venni másokat, és ezzel legyen némi kiegészítő jövedelme. Ennek ellenére sokak számára az uberezés teljes munkaidős foglalkozássá vált, ami mára jóval kevésbé éri meg, mint korábban, valószínűleg azért, mert túl sok sofőr van, utasból viszont nem lett több.

„A tanulmány megerősíti azt, amit mi és sokan mások is hosszú ideje mondtunk: a szolgáltatást főleg olyanoktól elérhető, akik az Ubert és a hasonló platformokat mellékállásként használják. Mivel nőtt azoknak az aránya, akik alkalmilag használják az Ubert, érdemesebb az óránkénti jövedelemre koncentrálni, ami stabil maradt az időszakban” – olvasható az Uber közleményében.

Egy Uber-sofőr ma óránként körülbelül 9,21 dollárt kereshet a washingtoni Economic Policy Institute kutatása szerint. Az intézet arra is rámutatott, hogy (megerősítve az Uber állítását), több az alkalmilag fuvarozó sofőr, az Uber-sofőrök heti „munkaideje” évről-évre csökken. Mint írják, az Uber a legtöbb autós felhasználó számára elsősorban kiegészítő kerset.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo