Naperőművekkel erősít a Mol

Tiszaújvárosban, Százhalombattán és Füzesgyarmaton épít villamos energiát termelő napelemparkokat a Mol. Az innovatív és alternatív technológia terjesztése része a társaság stratégiájának – jelentette be Fasimon Sándor, a cég ügyvezető igazgatója a mai sajtótájékoztatón. A Mol nyitni kíván az új fejlesztések irányába is, mint például az elektromos autózás, az autómegosztás vagy akár a napelemes technológiák.

 

A Mol három üzemében márciusban indul az építkezés összesen 37 hektáron, a napelemparkok várhatóan az év végéig elkészülnek, és a megtermelt zöldáram mintegy 9000 tonna széd-dioxid-kibocsátást vált ki. A naperőművek összesen 18 megawatt kapacitással működnek majd, és több mint 9000 háztartás áramszükségletét biztosítják.

Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója

A barnamezős beruházás költsége több milliárd forint, amit a társaság saját forrásból fedez.

Fasimon Sándor közölte, a Mol 2030-ig szóló stratégiájában a megújuló energiatermelés mellett is elkötelezte magát.

Felidézte, hogy a társaság idén januártól Mol Limo néven közösségi autómegosztó szolgáltatást is kínál, és hamarosan több száz elektromos töltőt állít fel a régióban. Nem csak a városokban, de az autópályák mentén is telepítenek töltőpontokat, a cseh határtól az Adriáig, ahol 222 villám és ultragyors töltőt helyeznek ki. A szolgáltatásra már több mint 20 ezren regisztráltak.

Aradszki András, az NFM államtitkára üdvözölte, hogy a beruházás hozzájárul Magyarország megújuló energetikai vállalásainak teljesítéséhez is. Hozzátette, kellő egyensúlyt kell kialakítani a háztartási méretű kiserőművek termelése és a nagy, ipari méretű, megújuló forrásból származó áramtermelés között.

A dízelautók magyarországi kitiltásával kapcsolatban Aradszki András elmondta, hogy amiről Tarlós István beszélt, az környezetvédelmi és levegővédelmi szempontból  hosszú távon támogatandó, de az esetleges kitiltás nem ugrás a mélyvízbe lesz.

Az államtitkár a Jedlik Ányos Tervre hivatkozott, amely szerint az országnak átjárhatónak kell lennie elektromos autókkal, és cél az is, hogy az elektromos autók elterjedtsége Magyarországon legyen a legmagasabb a régióban.

Csúcsot döntött a hazai áramfogyasztás
Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. előzetes adatai szerint 2016-hoz képest több mint 2,5%-kal nőtt az igénybe vett mennyiség. Eközben valamelyest csökkent az import aránya.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo