Nagyon bejött a Black Friday – VIDEÓ!

Ötvenezer vásárló egy óra alatt, egymást taposó vevők a boltokban – sikerként könyvelhetik el a magyarországi kereskedők az első igazi itthoni Black Friday-t. A vásárlási őrület napján volt olyan webshop, amely két hónapi forgalmat bonyolított egy nap alatt.

Habár nálunk még csak ez volt az első igazi Black Friday, azaz Fekete Péntek, az előzetes adatokból úgy tűnik, nagy sikert aratott, aki jól felkészült az akcióra. A fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban. A kifejezés 1966-ban keletkezett, 2009-re használata általánossá vált. A fekete péntek nem hivatalos szünnap, de Amerikában sokan szabadságot vesznek ki erre a napra (a kereskedelemben és a bankszektorban dolgozók kivételével), ami megnöveli a lehetséges vásárlók számát. Sok kereskedő igen korán kinyit: többségük reggel 5 órakor de akár még korábban. Vannak nagyobb áruházláncok, melyek ezen a napon huszonnégy órában szolgálják ki a vásárlókat. Ami pedig ennél is fontosabb, szokássá vált, hogy a kereskedők rendkívül alacsony (akár önköltség alatti) árakat szabnak, amellyel igyekeznek a tömegeket a boltjaikba vonzani. (A kezdeményezés hátteréről itt olvashat részletesebben.)

Amerikában nem, nálunk viszont sikeres volt

A pénteki bolti értékesítés az Egyesült Államokban rosszabb lett a vártnál, a tavalyi 11,6 milliárd dollárral szemben csak 10,4 milliárd dollárt költöttek az amerikai vásárlók. Ugyanakkor az online eladások 14 százalékkal 2,72 milliárd dollárra emelkedtek, amelynek 57 százaléka mobiltelefonon keresztül valósult meg. Most arra számítanak a kereskedők, hogy a mai „Cyber Monday’ megmenti a vásárlási szezon indulását. Nálunk viszont óriási siker lett a Fekete Péntek: míg 2014-ben még csak pár internetes műszaki áruház próbálkozott ezzel a marketing akcióval, az idén már több száz webshop és országos lefedettségű kiskereskedelmi hálózatok is gőzerővel részt vettek benne, megdöbbentő eredményekkel. A boltokban ritkán tapasztalt jelenetek játszódtak le: Szegeden és Kaposváron is egymást taposták a vásárlók az akciós termékekért a Tesco üzletekben. Sok cég már hónapok óta gyúr a karácsonyra!

A vásárlási láz elérte a Praktiker 19 barkácsáruházát is egy átlagos nap forgalmát sikerült megdupláznia a cégnek. A vásárlók itt leginkább az ajtókat, a konyhablokkokat, a festőlétrákat és a karácsonyi dekorációs termékeket keresték. Még nagyobbat szakított az Euronics: az átlagos forgalom négyszeresét bonyolították le az üzletekben. A széles körű árengedményeknek köszönhetően az egyszerűbb háztartási gépektől a játékkonzolokon át az informatikai cikkekig valamennyi ár- és termékkategóriában megugrott az értékesítés. A legnagyobb érdeklődés egyértelműen a szórakoztatóelektronikai termékek iránt mutatkozott, ezek között is a nagyképernyős televíziók vitték a prímet.

A webshopok sem tétlenkedtek: az EMAG oldalain a tavalyinál csaknem kétszer annyi vásárló fordult meg. A webshop adatai szerint csak az első órában ötvenezernél is többen érkeztek böngészni az akciós ajánlatok között, a nap végére a látogatások száma meghaladta az 1,3 milliót. A sok látogató sokat is vásárolt, péntek délutánig több mint 2,7 milliárd forintot költöttek: ez két hónapi összesített forgalomnak felel meg.

És még csak most kezdődik a szezon

A korábbi évekhez képest hosszabb ünnepi bevásárlási időszakra számít az idén az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely szerint a tavalyinál 5-6 százalékkal többet, mintegy 950 milliárd forintot költhetnek a fogyasztók decemberben. Az OKSZ várakozásai szerint közvetlenül az év végi ünnepekre legalább 170-180 milliárd forintot költhetnek majd a családok, ebből 80-90 milliárd forintot ajándékokra, és nagyjából ugyanennyit az ünnepi asztalra valókra. Ajándékokra családonként átlagosan 26-28 ezer forintot költhetnek, de az átlag nagy különbségeket takar. Az ajándékozási cikkek köre lényegesen nem változik, főként könyv, játék, műszaki cikk, számítástechnikai és elektronikai termék, ruhaféle, illetve háztartási felszerelés lehet a fenyőfák alatt.

Így lovagoljuk meg a karácsonyi őrületet
Aki nem készíti fel megfelelően a webáruházát az ünnepi rohamra, az komoly bevételtől eshet el. A Webshop Experts szakértőinek segítségével most összeszedtünk három fontos tanácsot amivel Ön is meglovagolhatja az ünnepi vásárlási lázat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo