Mostohán bánnak a magyar cégek a nőkkel – ez így nem mehet tovább

Több mint egymillió magyarországi munkavállaló tartja sürgetőnek, hogy munkahelye tegyen azért, hogy egyenlő lehetőségeket, esélyeket kapjanak nők és férfiak is - derült ki a Gemius és a Nyitottak vagyunk kezdeményezés friss kutatásából.

Kép: Regus

A nők 31 százaléka, és még a férfiak 25 százaléka is úgy gondolja, hogy nőket és férfiakat nem kezelnek ugyanúgy az előmenetelt illetően, a fizetésekkel kapcsolatban a nők 37 a férfiak 24 százaléka azt mondta, hogy úgy érzi van különbség nemek szerint. A fizetésbeli különbséget az Eurostat adatai is alátámasztják, átlagosan 20,1 százalékkal keresnek jobban a férfiak, mint a nők ugyanabban a pozícióban. (Nem csak bérből, lehetőségből is kevesebb jut a nőknek.) Ez több mint 4 százalékkal rosszabb, mint az EU-s átlag, ami 16,4%. Ha pedig a mindennapi munkahelyi helyzetekre, megbeszélésekre gondolnak, a nők 28, a férfiak 24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy itt sem kezelik ugyanúgy a nőket és a férfiakat.

Hétköznapi egyenlőtlenségek kimeríthetetlen tárházának - és egyúttal forrásának - tűnnek az olyan munkahelyi események, mint a nemekre vonatkozó általánosító megjegyzések, a saját név helyett beceneveken szólítás, vagy szexuális ajánlatok. A férfiak 7 százaléka, míg a nők több mint kétszerese (16%) kapott már munka közben általánosító, az ő neméről szóló megjegyzéseket, hasonlóan, a férfiak 7 százaléka, és a nőknek ismét csak több mint kétszerese (15%) számolt be róla, hogy nyílt vagy burkolt szexuális ajánlatokat kapott. A nők 29 százaléka jelezte, hogy megesett vele a munkahelyén, hogy valamilyen becézett formában szólítják, a férfiak esetében ez az arány 8 százalékkal kevesebb.

Nőkkel együtt nő a siker

Számos nemzetközi kutatás is kimutatta már, hogy egy sokszínűbb munkahely sikeresebb, jobb teljesítményt nyújt. Megéri a cégeknek, és jó az ott dolgozóknak is. Az egyik kutatás például azt járta körül, hogy hogy alakulnak a pénzügyi mutatói azoknak a vállalatoknak - a Fortune 500 cég körében -, ahol legalább három nő van a felsővezetők körében, összevetve a nőket ezen a felelősségi szinten egyáltalán nem, vagy kisebb létszámban foglalkoztató cégekkel. A kutatás 2004 és 2008 között vizsgálta az eredmények változását, és azt találta, hogy például 84%-kal magasabb árbevételt (ROS) értek el azok a vállalatok, ahol legalább három nő volt a vezetőségi testületben. Kutatások szerint a jobb teljesítményben szerepet játszhat például a jobb csoportteljesítmény, a vezetői készségek jobb keveredése, a tehetség jobb kihasználása, a fogyasztók leképezése, felelős vállaltirányítás és a kockázatkerülés. A statisztika is ezt igazolja: minél több nőt foglalkoztat egy cég, annál nyereségesebb. Ez van.

VEZETŐKÉNT KÖNNYEBB?
„Azért is bátorítom női munkatársaimat, hogy vállaljanak vezető szerepet, mert így nemcsak a munkahelyükön kerülhetnek döntési pozícióba, hanem vezetőként az életüket is sokkal hatékonyabban meg tudják szervezni, mint beosztottként – árulta el egyik titkát Czakó Borbála, a HBLF és a 20-20-20 Klub elnöke, aki egyben a mintegy 140 országban 170 000 alkalmazottat foglalkoztató EY globális igazgatója.
Mindezt a magyar munkavállalók véleménye is alátámasztja, a Gemius friss kutatása szerint a nők 77, a férfiak 69%-a gondolja úgy, hogy munkahelyük sikerességének szempontjából fontos - vagy fontos lenne -, hogy mindkét nem ugyanolyan mértékben képviseltesse magát minden felelősségi szinten.

Tehet ellene

A Nyitottak vagyunk kezdeményezés, melyhez eddig 800 cég, szervezet és közösség csatlakozott, egy közösségi akció motorjaként is fog működni. Arra hívják a Nyitottak vagyunkhoz csatlakozottakat - és mindenki mást is, aki szerint megéri nyitottnak lenni -, hogy vizsgálják meg, a saját cégükön belül min kellene dolgozniuk azért, hogy nők és férfiak minden nap ugyanolyan lehetőségekkel és esélyekkel találkozhassanak a munkahelyen. Ezután vállalják nyilvánosan a nyitottakvagyunk.hu oldalon, hogy 2015-ben azokon dolgozni fognak. Vállalások szólnak pl. a női vezetők számának növeléséről, részmunkaidős és távmunkában végezhető állások számának emeléséről, fizetéskülönbség feltárásáról, ha létezik, csökkentéséről, iskolásoknak, elsősorban lányoknak szóló programokról. Ezzel az a cél, hogy minden cég, szervezet vagy közösség olyan vállalalást tegyen, amit ő gondnak lát és képes megoldani. Legyen ez egy részmunkaidős állás megteremtése, egy buszjárat indítása, hogy időben el tudjanak menni a gyerekekért az iskolába vagy akár csak egy sima öltöző felállítása.

“Nem csak úgy gondoljuk, hogy nyitottnak lenni helyes, de tudjuk, hogy meg is éri. Megéri, hiszen egy sokszínű közösség, cég tapasztalataink szerint is, és kutatások szerint is sikeresebb. Ez megéri a cégeknek, és jó az ott dolgozóknak is. Egy sokszínű céghez, közösséghez szükség van nőkre és férfiakra is minden felelősségi szinten, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ők ugyanolyan esélyekkel, lehetőségekkel találkozzanak munkahelyükön. Azzal pedig, hogy sokan kiállunk a nyitottság, sokszínűség - így a nőknek és férfiaknak ugyanúgy járó lehetőségek, esélyek  - mellett, és teszünk is ezért, inspirálni szeretnénk másokat is” - mondták a Nyitottak vagyunk kezdeményezés alapítói.

Az akcióhoz a nyitottakvagyunk.hu oldalon lehet csatlakozni. Már az első nap több mint 50 vállalás érkezett, többek közt olyan, Magyarországon összességében több tízezer embert foglalkoztató vállalatoktól, mint az Auchan, a GE Hungary, a LogMeIn, a Microsoft, a Morgan Stanley, az NNG, a Sziget, a Ustream, és a Nyitottak vagyunk alapítói, a Prezi, az espell, és a Google. A kezdeményezéssel inspirálni szeretnének másokat is.

CÉGALAPÍTÁS ÉS GYEREKVÁLLALÁS: LEHETETLEN KÜLDETÉS?
Valószínűleg egy soknapos ultramaraton sem annyira fárasztó, mintha valaki egyszerre szeretne céget építeni és gyermeket nevelni. A két feladat együtt rengeteg izgalom és munka forrása, így készüljön fel rá, hogy olyan energikus és hullafáradt lesz egyszerre, mint még soha életében.  Azért adunk néhány jó tanácsot, hogyan tudja könnyebbé tenni az életét ebben a szigorú menedzselést igénylő helyzetben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo