Most az MNB nevében küldenek adathalász emaileket

Ismeretlen csalók hamis elektronikus leveleket küldenek ki, megtévesztően az MNB nevében vagy annak „elvárásaira” hivatkozva, így próbálva magyar magánszemélyektől banki azonosítókat, pénzt kicsalni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyfélbejelentések alapján értesült arról, hogy ismeretlenek a jegybank nevében vagy annak „elvárásaira” hivatkozva, esetenként az MNB hivatalos elérhetőségeit is tartalmazó, az MNB által alkalmazott levelek formavilágához hasonló magyar nyelvű elektronikus levelet küldtek ki magánszemélyekhez.

Pénzt vagy adatokat kérnek

Ne nyissa meg ezt az OTP nevében küldött üzenetet!
Adathalász leveleket küldenek valakik az OTP nevében.
A levelek egy része „nigériai csalás” jellegű. Ezeknél a feladók nagy összegű pénz – ebben az esetben jelentős „örökség” – rövidesen várható érkezéséről értesítik a címzetteket. Az átutalás feltételeként ugyanakkor a feladók az MNB számára – pl. a várható átutalások eredetének igazolására, bizonyítására – az ügyfelek saját banki azonosítóit, illetve pénzt kérnek rövid határidővel. A levelek másik típusa szerint az MNB éppen azért kéri el az ügyféladatokat, hogy könnyebben felderíthesse a jövőben az ügyfelet érintő esetleges csalási kísérleteket.

Ha az ügyfelek az üzenetekre esetleg gyanútlanul válaszolnak, annak a súlyos kockázatnak tehetik ki magukat, hogy a megszerzett azonosítók révén a csalók pénzt emelhetnek le bankszámlájukról.

Az MNB közleményében azt írja, soha, semmilyen alkalommal nem küld ki ilyen tartalmú leveleket, nem kéri a bankszámla, bankkártya adatokat, fogyasztók esetében átutalással összefüggő ügyintézést nem végez, azzal kapcsolatos információt e-mailben nem igényel. A jegybank javasolja az ezen tartalmú üzeneteket kapott magánszemélyeknek (esetleg gazdasági társaságoknak), hogy semmiképp ne válaszoljanak, s az esetet jelezzék az MNB-nek. Ha egy ügyfél esetleg mégis kiadta banki azonosítót, célszerű azt haladéktalanul bejelentenie saját hitelintézetének.

Az MNB ilyen esetben ismeretlen tettes ellen csalás gyanúja miatt büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo