Mire figyeljünk, hogy a megfelelő embert válasszuk?

A megfelelő jelölt kiválasztása egy adott pozícióra még akkor is nagyon nehéz feladat, ha egyébként szerencsés helyzetben vagyunk és sok jelöltből válogathatunk. A szakmai kompetenciák mellett a pszichológiának is komoly szerepe van. Segítünk elkerülni néhány, a szakemberek által jól ismert csapdát!

A megfelelő munkaerő kiválasztása csak látszatra könnyű téma, a valóságban leginkább egy nagy értékű befektetéshez hasonlít, amelyet elemzési döntések és mérlegelések sora előz meg.

A kiválasztás során az egyik legfőbb kihívás, hogy viszonylag rövid idő alatt kell évekre szóló következtetést levonni a jelöltek jövőbeli teljesítményére vonatkozóan. Jellemzően reflexszerű válaszként az önéletrajz és a strukturálatlan interjú merül fel, amelyeket az esetek több mint 90 százalékában alkalmazunk is. Mérések alapján azonban ezek a leggyengébb előrejelző erővel rendelkező módszerek, hiszen teret adnak a feltételezésnek és a személyes varázsnak.

Kép: Fotolia

Az Assessment Systems International szakértői közreműködésével a Mitte Communications által készített  ingyenes, HR-menedzsment kiskönyv vezetőknek kiadvány ad néhány tippet arra vonatkozóan, hogy melyek a legfontosabb dolgok, amelyek torzíthatják a tiszta képet.

A saját profilunkból adódó torzítás

Minden hozzánk hasonló embert alkalmasabbnak tartunk a többi jelentkezőnél, azonban a pozíció, amelyre a jelölt pályázott, nem a sajátunk, tehát nem magunkat kell „klónoznunk”.

A benyomásformálás

A jelöltek egy része rendelkezik azzal a készséggel, hogy valódi képességeitől eltérően minden helyzetben ideálisnak mutassa magát. Ezt csak egy tapasztalt interjúkészítő vagy egy erős tesztalkalmazás tudja felismerni és kivédeni.

Így nem lépnek le az alkalmazottak
Válassz okosan, motiváld hatékonyan, válj el szépen – nagyjából így foglalható össze, mitől tekinthetjük sikeresnek egy kolléga karrierjét a cégünknél. HR-szakértő segít, mit tegyünk, hogy csökkenjen a fluktuáció.
A  „csuka  fogta  róka”

A  kiválasztás  során  ugyanis nemcsak a szervezet „vesz” meg valakit, hanem a jelölt is „megveszi” a szervezetet, bármekkora is a különbség. Meg kell tehát nézni, hogy a szervezet valóban azt tudja-e nyújtani a jelöltnek, amit ő szeretne. Leigh Branham 19 ezer 700 főn végzett kutatása alapján az elsődleges oka annak, hogy a dolgozók elhagyják munkahelyüket, az az interjún „eladotthoz” képest más munka/munkakörnyezet.

A fontos jegyek túlhangsúlyozása

A legtöbb pozíció kapcsán mindig van egy kiemelt elvárás, amely olyan hangsúlyossá válhat, hogy ha meglátjuk a jelöltben, akkor a többi tényezőtől már hajlamosak vagyunk eltekinteni. Valójában sohasem szabad egy kritérium mentén ítélni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo