Milyen az ideális álláskereső? – Ahogy a toborzók látják

2013. február 28. csütörtök - 19:11 / piacesprofit.hu
  •    

Az álláskeresés nem sétagalopp. Nincsenek azonban könnyű helyzetben azok sem, akik megfelelő embert keresnek az adott feladatra. A HR Portál összeállítása azokat a félelmeket veszi sorra, amelyekkel egy-egy speciális interjúalany személyében szembe kell nézniük a toborzóknak.

Flegma

Érkezéskor leül, mielőtt hellyel kínálják. Megjegyzi, hogy milyen rossz helyen van az iroda, nem lehet rendesen parkolni a környéken, holott ez alapvető feltétel. Letegezi interjúztatóját, majd megjegyzi, hogy nincs sok ideje az interjúra, úgyhogy ha lehet, a lényegről legyen szó.

Már a kérdések mivoltát is terhelőnek érzi, de azért fapofával válaszolgat rájuk. Mimikája lekezelő, unja az egész interjút, szerinte a HR-esek azért léteznek, hogy nehezítsék az életét. Ezerszer arra hivatkozik, hogy az önéletrajzában minden benne van, és ő azért jött, hogy megtudjon valamit a cégről. Eredmények? Ugyan, minek faggatják őt ezekről, bejár dolgozni, nem?

Job-hopper

Általában véve nincs rajta semmi feltűnő, kivéve a hétoldalas önéletrajzát, annak ellenére, hogy még csak 26 éves. Maga sem emlékszik, mi volt az első munkahelye, hisz az olyan régen volt már. És különben is, ott csak öt hetet dolgozott, mert nem tetszett neki, hogy mindent határidőre kell elvégezni. Túl nagy volt a stressz, ráadásul neki nagyobb térre van szüksége.

Aztán jött az a pici marketing cég, ahol egész jól érezte magát, csak hát az olyan messze volt a lakhelyétől. Kiderült, hogy sok lesz az a napi 40 perc utazás. Majd végre felvették ahhoz a multihoz, amire mindig is vágyott. Rengeteg tapasztalatot gyűjtött az ott töltött hat és fél hónap folyamán. De ez a nagyvállalati kultúra nem neki való. Aztán jött a tuti hely, egy médiaügynökség. Itt tényleg minden stimmelt, imádta a helyet. Csak jött egy váratlan külföldi lehetőség, és muszáj volt világot látnia. Fájó szívvel hagyta ott a helyet, dehát ez olyan nagy lehetőség volt. Meglepő módon,  külföldön is csak három hónapot töltött. Nem az ő világa az az ország…

Félénk 

Halkan mutatkozik be, kézfogása erőtlen, félénk. Feszültté válik a nyitott kérdések hallatán. Törekszik kitalálni, mi lehet a helyes válasz a kérdésre, ezért kicsit bele is bonyolódik a válaszokba.

Arcizmai megfeszülnek, miközben önmagáról beszél, folyamatosan próbál, de időről időre elfelejt mosolyogni. Nem néz interjúztatója szemébe, lesütött tekintettel mesél eredményeiről. Kiderül, hogy remek szakember, kiváló csapatjátékos, és mindig lehet rá számítani. Kár, hogy ezt egyedül ő nem tudja magáról.

Okoskodó

Okosabb, mint az átlag. Vagy legalábbis ezt hiszi magáról. Mihelyst egy információ birtokába jut, máris fegyverként használja mások ellen. Ő ugyanis mindent jobban tud.

A feltett kérdést kijavítja, majd hosszú körmondatokkal tudományos alapon megválaszolja. Nem állja meg a helyét egyetlen információ sem, amellyel az interjúztató rendelkezik. Fontos a pontos kifejezésmód és a szakszerűség.

Más kérdés, hogy még sosem dolgozott csapatban, mert úgy gondolja, mások nagyon könnyelműen veszik a munkát, és nem értékelik az ő hozzáértését. Pedig ő annyira segítőkész. Ha kell, megmondja bárkinek, hogy nem ért ahhoz, amit csinál.

Nagyképű

Már a megjelenésén is látszik, hogy nincs olyan kérdés, amelyre ne tudná a választ. Meggyőződése, hogy tökéletes szakember, álomkolléga, és helytáll a magánélet minden területén. A hibázás nem az ő stílusa, sosem volt még része kudarcban.

Felettébb kényelmesen ül a széken, lábát felpakolja, mimikája önteltséget sugároz. Ő nem azért jött interjúra, hogy felmérjék megfelelőségét, hanem, hogy megmutassa tökéletességét.

Hangot ad nemtetszésének, ha túlzottan sokáig faggatják, nyíltan szembeszáll az interjúztatóval, mihelyst úgy érzi, hogy már a kérdés feltevése is sértő számára. Méghogy ő szeretne-e valamely szakterületen fejlődni?! Hiszen a szakma csúcsát képviseli.

Főnökei elismerik, és csak azért szeretne váltani, mert tudja, hogy mindenütt ilyen munkaerőre van szükség, így gondolta, megtisztelne néhány vállalatot a hozzájuk való jelentkezéssel. 

Unott

Bemutatkozáskor elhadarja a nevét, alig érteni, amit mond. Szinte kínszenvedés számára az egész beszélgetés, nem tudja, mire föl ez a nagy felhajtás az interjúk körül. Nem mutat különösebb lelkesedést, bármiről is legyen szó, nincs kedve az egészhez, és nem is próbál erre rácáfolni.

Azért akar új munkahelyet, mert kihívást keres, ugyanakkor nem tudja pontosan megfogalmazni, mit is jelent ez számára. Ha elvárásairól kérdezik, önkéntelenül vállat von, majd azt mondja, mindegy.

Hátradőlve, rezzenéstelen arccal üli végig az interjút, nem lehet kihozni a sodrából. Tulajdonképpen neki bármi jó. Nem tudja mire vélni a számos kérdést, de nyugodtan választ ad mindenre, csak éppen az interjú végén semmivel sem kapunk róla több információt, mint mielőtt találkozót egyeztettünk vele.

Álszerény maximalista

Az a csúcspozíció, amiben jelenleg van, csupán a véletlen műve. Gyes-re ment az akkori főnöke és valamiért ráesett a választás. Nos, a nyelvek, csak úgy ráragadtak, sokat járt külföldön, nincs abban semmi különös, hogy néhányat folyékonyan beszél.

Szabadidejében szeret sportolni, annyira, hogy meg is nyert pár nemzetközi bajnokságot. De nincs ebben semmi különös, ha az ember szeret karatézni. Átlagosnak tartja teljesítményét, ő pusztán igyekszik megfelelni az elvárásoknak.

Ugyan, az a négy diploma mellett megszerzett MBA annyira semmiség. Legalább három teljes embert kívánó tevékenységet végez párhuzamosan, amely számára hétköznapi jelenség. Jelenleg sem keres mást, mint egy munkahelyet, ahol megelégednek az eddigi szakmai tapasztalataival, és adnak lehetőséget a fejlődésre. Azaz, a határ a csillagos ég. Alább semmiképp nem adja, anélkül, hogy ezt bevallaná másnak, vagy önmagának.

Céltalan

Nem tudni pontosan mi a baj vele, de valami nem stimmel. Elvégezte az egyetemet, jól beszél nyelveket, de mindig beleesett a létszámleépítésbe. Akkor is, mikor az egyik korábbi munkaadója eszement bővülésnek indult. Valahogy ő is a között a három ember között volt, akit elküldtek.

Kedvesen és részletesen mesél feladatairól. Csak éppen nem a kérdésre válaszol. Szerinte nehéz manapság jó munkahelyet találni, de a remény hal meg utoljára.

Az interjú közepén eszébe jut, hogy lejárt a parkolójegye, ezért lerohan még egy kis aprót bedobni. Negyed óra múlva visszatér és zihálva folytatja. Szóval ő nagyon szereti, amit csinál, csak még sosem kapott igazán felelősségteljes feladatot. Pedig annyira szeretne értelmes munkát végezni. Mikor először nézett ki neki egy előléptetés, váratlanul elbocsátották.

Most valami jó helyet keres. Szeretne végre bizonyítani. El is kezdett egy OKJ-s képzést, amely szerinte sokat lendít majd karrierjén. Csak menet közben elfogyott a pénze, és most nagyon jól jönne egy időszakos állás, míg megtalálja a nekivalót és megszerzi az említett bizonyítványt.

Szaktekintély

Egy doktori cím a neve előtt, egy Phd utána. Eredetileg vegyészmérnök, de kíváncsiságból ledoktorált pszichológiából. Aztán elvégezte a jogot, mert az is érdekli egy kicsit.

Az álláskeresők 80 százaléka csalódott
A legtöbben arra panaszkodnak, hogy már betöltött pozíciókat hirdetnek meg a cégek. A különböző generációk persze máshogy gondolkodnak az álláskeresésről.

Félelmetes mértékű tudással rendelkezik, az európai nyelvek többségét folyékonyan beszéli, és hobbiból megtanult japánul. Nem kifejezetten törekszik arra, hogy kérdezője értse, amiről beszél, de azért elmond mindent, amit fontosnak vél megemlíteni.

Higgadt és szimpatikus, azonban ezzel a tudással az űrkutatásban lenne a helye, nem pedig egy multicég Team leader pozíciójában. Nem érti, miért nincs igény a tudására, azonban önéletrajzából nem tudni egyértelműen miben a legjobb és ez az interjún sincs másképp.

Komolytalan

Késik 20 percet az interjúról, de nem kér elnézést. Fő, hogy ideért. Idegesen vihog az eredményeit firtató kérdéseknél, zavarban van, ha erről kell beszélnie.

Számára a munka csak eszköz arra, hogy megszerezze a hétvégi hobbira valót. Alanyunk ugyanis elhivatott hegymászó, már kétszer járt a Kékesen az elmúlt három évben.

Hogy mikor fejezi be végre a kilenc éve elkezdett főiskolát, azt még nem volt ideje átgondolni. Hátravan még a szakdolgozat és mi tagadás, a nyelvtudást is le kéne porolni a nyelvvizsgához. De kinek van erre ideje, pláne munka mellett.

Rettentően sok a teendő a cégnél, ráadásul kötetlen munkaidő mellett nehéz priorizálni. Hiszen egész nap úgy rohan az idő. Fél 11 is van, mire beér az irodába, és délelőtt már csak Facebook csekkolására jut ideje. Este 8 előtt csak pénteken fejezi be a munkáját, az ugyanis szigorúan kocsmanap. Már fősuli óta. Igaz, mostanság egyre kevesebb volt csoporttársa tart vele, maga sem érti miért. Csak tudatos döntés kérdése az egész, csakúgy mint az álláskeresés. Azt sem szabad elkapkodni. Ezért keresi már három éve a megfelelő pozíciót.

Normális

Időben érkezik, udvarias, és jó megjelenésű. Lényegretörően és pontosan válaszol a kérdésekre, türelmesen megvárja, míg az interjúztató befejezi mondandóját. Összeszedett és felkészült, tudja mit vár el a megpályázott pozíciótól. Elvárásai reálisak, és kikéri az interjúztató véleményét, ha bizonytalan.

Érdeklődést mutat a vállalat iránt, kérdéseket tesz fel a munkakörre és a feladatokra vonatkozóan. Kedves, de határozott, nem fut felesleges köröket. Érthetően fogalmaz, büszkén számol be eredményeiről és hibáit sem rejti véka alá, noha igyekszik őket fejleszteni, hiszen tudja; senki sem tökéletes.

Természetességgel és lelkesedéssel mesél jövőbeli terveiről, jól körülhatárolt céljai vannak. Ambíciói agilisak, de kellőképp megalapozottak. Nem szidja előző munkáltatóit, ugyanakkor megválogatja, milyen állást kíván megpályázni. Kiegyensúlyozott embert ismerhet meg személyében az interjúztató. Alig várjuk, hogy bemutassuk a terület vezetőjének.