Milliárdos fejlesztés Zalakaroson

Több mint egymilliárd forint értékű beruházás valósul meg 500 millió forintos pályázati forrás segítségével Zalakaroson, ahol termáltavat hoznak létre és gyerekeknek fedett élményfürdőt alakítanak ki a gyógyfürdőhöz kapcsolódóan.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kiemelt balatoni üdülőkörzethez tartozó zalai települések és az itt működő vállalkozások 2,6 milliárd forint támogatást nyertek a napokban a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázati keretéből. Az összeg azért is ilyen jelentős, mert Budapest után leginkább Zala megyében számít húzóágazatnak a turizmus, a Balatonnak és a gyógyvizeknek köszönhetően – mondta el az MTI tudósítása szerint Zala Megyei Közgyűlés elnöke Manninger Jenő.

Megmenthető a magyar fürdőszektor?
Magyarországon több mint 300 fürdő üzemel, azonban ezeknek kevesebb mint 10 százaléka működik nyereségesen. A szektor összességében évente több tízmilliárd forintnyi hiányt termel. Pedig a veszteséges fürdők egy részét akár már 2-3 év alatt nyereségessé lehetne tenni. A megoldást a műszaki innováció és a technológiai fejlesztések, valamint a létesítmények térségi turisztikai stratégiába illeszkedő, menedzserszemléletű üzemeltetése együtt biztosíthatják.
Termáltó és élményfürdő

Zalakaros két pályázatával 500 millió forint támogatást nyert, ebből az önkormányzat 280 millió forintot használhat fel egy termáltó létesítésére, a gyógyfürdő pedig a szabadtéri "gyermekvilág" folytatásaként fedett élményfürdőt alakít ki a kicsiknek 220 millió forintos támogatással.

A termáltó és ökopart elnevezésű projekt szervesen kapcsolódik a gyógyfürdőhöz és a közeli természetvédelmi területhez, s az elfolyó termálvíz hasznosítását és a vendégek kikapcsolódási lehetőségét egyaránt szolgálja. Egyfajta alternatív városközpont is kialakul az 1,3 hektáros, eddig kihasználatlan területen létesülő tó partján, ahol látogatóközpont, a tó stégeire, szigetére települő vendéglátóegységek, mesepark és vízi attrakciók kínálnak kikapcsolódási lehetőséget – jelezte Novák Ferenc polgármester.

Az összesen 387 millió forintból megvalósuló beruházásnál a 280 milliós támogatáson felül az önrészt az önkormányzat biztosítja. A tervek szerint júliusban indulnak a munkálatok, amelyek a következő szezonkezdetre fejeződnek be.

Több mint félmillió vendég

Tavaly sikerült megállítani a vendégszám éveken át tartó csökkenését, így a múlt évben közel 514 ezer látogatót fogadott a fürdő Burján Richárd, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója és egyben a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnökének a tájékoztatása szerint. A város szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma meghaladta a félmilliót, az ide érkezők több mint 70 százaléka belföldi vendég volt.

A gyógyfürdőben az eddig kevésbé kihasznált úszómedence átalakításával hozzák létre a fedett gyermekrészleget, ahol két szinten vízi attrakciók, családi és gyermek szaunák, játszóházak várják a 14 év alattiakat.

Az 500 millió forintos beruházás munkálatai márciusban kezdődnek és várhatóan augusztusban fejeződnek be.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo