Mikrohitel programot indít az Eximbank

2014. szeptember 29. hétfő - 17:07 / PP/MTI
  •    

Az Eximbank idén ősszel új hitelprogramokat indít a mikrocégek és kkv-k számára, amelyek révén a határ mellett exporttevékenységet folytató kis cégek is hozzájutnak majd az Eximbank forrásaihoz.

Nátrán Roland – Kép: Exim

Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója szerint a bank exporttámogató hitelprogramjaiban a beszállítói tevékenység támogatása is hangsúlyos szerepet kap. Elmondta: továbbra is érvényben van az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja (EHP), amely iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 2012-ben 150 millió euró induló kerettel rendelkező programot idén tavasszal egymilliárd euróra emelték, és a bővítésnek nincs felső határa.

Nátrán Roland hangsúlyozta, hogy míg a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja révén a hazai vállalkozások olcsó forintforráshoz, az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja révén pedig olcsó devizaforráshoz jutnak.

Az Eximbank ősszel elindítja a mikrohitel programot, amelyhez az Exim Kártya elnevezésű bankkártya is társul, valamint a kkv-kat segítő versenyképességet javító programot.

Az Eximbank múlt csütörtökön 500 millió dollár összegű, 2020. január 30-ai lejáratú kötvényt értékesített a nemzetközi piacon. Az Eximbank a kötvényeket 4 százalékos fix kamatozással és 4,15 százalékos kibocsátási hozammal árazta be, ez a Magyarországon szuverén kockázat mellett valaha elért legkedvezőbb dollárkamat-feltétel. (Tavasszal húszmillió dolláros együttműködési alapot hozott létre az Eximbank a Világbank-csoport magánszektorra szakosodott pénzügyi intézetével, az IFC-vel.)

Az ötszázmillió dolláros kötvénykibocsátás kapcsán a vezérigazgató emlékeztetett arra: az Eximbank a magyar export versenyképes finanszírozása érdekében 2012. december 4-én 2 milliárd euró összegű nemzetközi kötvénykibocsátási programot indított. Első alkalommal, 2012. december 5-én 500 millió dollár összegű, 5 éves futamidejű kötvényt, majd 2013. szeptember 24-én további 400 millió euró összegű, 5 és fél éves futamidejű kötvényt értékesítettek.

A korábbi Eximbank és az Exportbiztosító összeolvadásából létrejött pénzintézet, az EXIM nem kereskedelmi alapon finanszíroz, vagy biztosít, az egyetlen kizárólagos célja a magyar cégek exportra segítése. „A mi sikerünk tehát nem a mi nyereségünk növelése, hanem az exportáló kkv-k sikere. Ezért a küldetésünk az, hogy olyan finanszírozási-biztosítási termékeket nyújtsunk a magyar exportőröknek, hogy ne induljanak hátrányból más országok exportőreivel szemben” – hangsúlyozta korábban Nátrán Roland, az EXIM vezérigazgatója a Piac & Profit által rendezett konferencián. Kiemelte, hogy a magyar cégek érdekében finanszírozási termékeik már nem csak exportőröknek, hanem beszállítóknak is elérhetők. Itt talál részleteket.

 

 

 

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek