Mikor érdemes posztolni a Facebook-ra?

A legjobb Facebook-posztunk is elveszhet a tartalmak tengerében, ha nem pontosan akkor küldjük ki, amikor a lehető legtöbb felhasználót elérhetjük vele. De honnan tudjuk, mikor érjük el a legtöbb embert? Adunk néhány tippet ehhez!

Kép: Pixabay

A Facebook elérés növelése fontos téma, főleg mióta a legnagyobb közösségi oldal drasztikusan csökkentette a posztok láthatóságát, azaz egy-egy üzleti oldal követőinek csak töredékénél jelenik meg az oldal aktuális bejegyzése. Komoly számokról van szó: a korábbi 60-80 százalékos posztonkénti elérés ma már 5-10 százalék közé csökkent. Sőt, néhány oldalnál 1-2 százalék közelébe zuhant. (Szakértőnk egy meglepő stratégiát javasol ennek a problémának a megoldására.) Ez pedig mindenkinek fáj, hiszen ha hasonló eredményeket szeretnénk elérni, mint korábban, akkor bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Vannak azonban trükkök, amelyek segítségével anélkül növelhetjük az organikus elérésünket, hogy pénzt kellene költenünk erre.

Különösen fontos ugyanis, hogy mikor posztolunk. A kutatások szerint ugyanis egy Facebook poszt teljes élettartama alatt elért olvasók fele a posztolás utáni első harminc percben kattint az üzenetünkre. Márpedig ebben az esetben ismernünk kell a célközönségünket abból a szempontból is, hogy közülük milyen időpontokban vannak éppen online a legnagyobb közösségi oldalon.

Kire bízzuk a céges Facebook oldalt?
A közösségi média jelenlét fontosságát már belátja a legtöbb kisvállalkozás, ahogy azt is egyre többen felmérik, hogy a sikeres jelenléthez jobb lesz szakember segítségét kérni. De hogy találjuk meg a számunkra megfelelőt?
Persze ehhez a legkézenfekvőbb dolog, ha megkérdezzük a követőinket. Ahogy arról faggathatjuk őket, hogy mit szeretnek, mit nem, mi a pontos szóhasználatuk az adott témával kapcsolatban, milyen félelmeik, vágyaik vannak stb., mindezt egy meghatározott módszertan szerint, arra is rákérdezhetünk, mikor szokták használni a közösségi oldalt.

Amennyiben nem csak a követőinket kívánjuk megszólítani az üzenettel, hanem új embereket szeretnénk elérni, már egy kicsit nehezebb dolgunk van. Több mint egymilliárd profil van a Facebookon, nyilván nem lehet mindenki egy időben fent. Naponta átlagosan 86 percet facebookozik egy magyar felhasználó, a legintenzívebb felhasználók körében felülreprezentáltak a nők, az alacsonyabb iskolai végzettségűek és a 30 év alattiak, akiknek 86 százaléka lefekvés előtt is ránéz a közösségi oldalra. 46 százaléka a felhasználóknak követ úgy is online tartalmat, hogy a Facebookon olvassa a megosztott híreket, és már nem kattint át a híroldalra. Viszont az oldal statisztikái szerint a legtöbb felhasználó ébredés után is  mindenképpen ránéz a profiljára. Így ha hétköznapokon 6.30 és 8.30 közé időzítjük a posztunkat, jó eredményeket érhetünk el. (Persze mindez mit sem ér, ha a kiposztolt szövegek nem megfelelők, nem véletlenül ezek a kommunikáció igazi mumusai a céges honlapokon is.)

A Facebook-ot jellemzően okostelefonról követik a felhasználók, márpedig a legtöbben étkezések és televíziónézés közben is a telefonjukon csüngenek. Így a késő délutáni, kora esti órákra, jellemzően 17 és 20 óra közé időzített poszt is sikeres lehet. Ez az időpont azért is előnyös, mert a hétvégéken is igaz, amikor a legtöbb vállalkozás szünetelteti, vagy takarékra állítva üzemelteti Facebook aktivitását.

Így tehát jobban kitűnhetünk versenytársaink közül. Persze senki sem szeret hétvégén is dolgozni, de erre is van megoldás: a a Facebook időzített posztolási lehetősége. Még mindig sokan nem tudják, hogy mi is az az időzített poszt, pedig nagyon hasznos dolog! A poszt megírásakor a bal alsó sarokban van egy kis óra és mellette pedig egy places jelző tű. Az órára kattintva be tudjuk állítani, hogy az adott posztunk mikor kerüljön ki az idővonalunkra és a Facebook üzenőfalra. Viszont ügyeljünk arra, hogy ne állítsunk be ugyanabban az intervallumban több posztot! Ha túl gyakran posztolunk, akkor előfordulhat, hogy a posztok “kannibalizálják” egymás közönségét. Hagyjunk közöttük időt - a szakemberek szerint úgysem szabad napi két-három posztnál többel terheli a közösségi oldal felhasználóit.

Így lehet hatékony az online térben
Jelentősen nőtt az online reklámra fordított pénzek mennyisége a válság éveiben, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a vállalatok nem hatékonyan használják a virtuális teret. A háttérben még mindig a tudás hiánya áll, ugyanakkor egyre több vállalkozó kezdi megérteni, mit nyújthat cégének az online világ.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo