Miért élmény? Miért outdoor? – Amit a csapatépítésről tudni érdemes

A ’90-es évek elejére tehető, amikor a csapatépítések itthon is megjelentek a vállalati kultúrában. Ma pedig már szinte általánossá is vált, hogy ilyen jellegű programon évente többször részt vesznek a cég munkatársai. Mivel hatása jóval nagyobb erejű, mint azt sokan gondolják, arról kérdeztünk egy szakembert, miért érdemes csapatot építenie egy vállalatnak.

Kép:PP archív

Minél komplexebb egy vállalat struktúrája, annál inkább osztályokon átívelővé válnak a tevékenységek, a szervezet egyre nagyobb hálózatot alkot. A folyamatosan rövidülő fejlesztési időszakok, a növekvő követelmények és a gyorsan változó piaci körülmények nehezítik a kitűzött stratégiai és pénzügyi célok elérését.

A decentralizáltabb, lapos struktúrájú szervezetekben ily módon nem csak a vezető, hanem az egyes munkatársak felelőssége is egyre nő, és ez fokozhatja a szervezeten belüli feszültségeket. Az ilyen típusú munkakörnyezetben a munkatársak elkötelezettsége egyébként is erős a közös célok felé, de a növekvő leterheltség frusztráltabbá teheti őket egymás iránt. Ilyen körülmények között a működés hatékonyságát növeli a magas fokú együttműködés.

Optimális esetben az alábbi tapasztalásokat élik meg a résztvevők:

1. Az összetartás erőssé tesz 2. Csak akkor jutunk előre, ha odafigyelünk a többiekre is 3. Lényeg a bizalom 4. A csapatmunka előbbre való az egónál 5. A csapat védelmet is biztosít

De miért épp a csapatépítés a jó módszer, hogy hatékonyabbá tegye a munkát?

A munkahelyen kívül együtt átélt tapasztalatok egymás jobb megértését segítik elő. Egy optimális jövőbeni munkahelyen a racionális viselkedés az emocionális elkötelezettséggel párosulva támogatja a kitűzött célok elérését. Tehát a munkában a tudatos gondolkodás és a pozitív érzelmek egysége érvényesül, amely hosszú távon legtartósabban a közös élmények ismételt megélésével biztosítható. Ezek az élmények irányíthatók is, és ezáltal hatékonyabbá tehetők, valójában erről szól a csapatépítés” –mondja Oczella Éva, az Anthemon Kft. ügyvezető igazgatója.

Az élményorientált csapatépítés a csoportfejlesztés egy olyan módszere, amely a megismerési és elfogadási hajlamra épít.  Az élményprogramok során a hétköznapi munkakörnyezet megszűnik, a megszokott munkahelyi szereposztás elveszíti a jelentőségét, ezáltal elősegítve a nyitottabb és hierarchiamentes viselkedést a kollégák között. A közösen átélt helyzetek a hétköznapokra is kivetülnek, mivel a résztvevők megismerik, és ezáltal megértik egymást, ez a későbbiekben elősegíti az együttműködést és fokozza az elköteleződést.

(Egy felmérés szerint 10 munkavállalóból 9 egyetért abban, hogy a csapatépítő tréningek növelik a munka hatékonyságát és javítják a munkatársak kapcsolatát, csak kevesebb, mint egytizedük tartja felesleges vagy haszontalan időtöltésnek az ilyen programokat.)

Miért outdoor?

„Többségünk a hétköznapok nagy részében ugyanabban a munkakörnyezetben, ugyanabban a struktúrában és ugyanabban a szerepben végzi tevékenységét –folytatja a rendezvényszervező. Fel sem merül, hogy xy kolléga a megszokott összefüggéseken kívül más személyiségként is értelmezhető lenne. Amint a csapat a megszokott környezetből ismeretlen keretek közé kerül, máris elkezdenek felpuhulni az addig megismert viselkedési minták és csoporton belül betöltött szerepek. Ehhez még csak extrém feltételek sem szükségesek, elegendő az erdei környezet vagy egyszerűen a „zöld”. Később a játékok, feladatok során pedig nyilvánvalóvá válik, hogy a berögzült rutinok ebben a helyzetben nem működnek, mivel az ezeket kiváltó helyzetek itt nem érvényesek”– mondja Oczella Éva.

Bizalom nélkül nincs csapat, csapat nélkül nincs siker
Sok szó esik manapság az egész világot sújtó bizalomhiányról. Egy cégen belül azonban a „ragasztó” a bizalom a csapaton belül. Ez, és a munkatársak valódi megismerése alapja a jó csapat és így a sikeres cég létrejöttének. Elmondjuk, hogy csináljuk!

A csapatépítő élményprogramok során a feladatok általában egy kerettörténetbe ágyazva jelennek meg. Ez a keret adja az inspirációt és ez lehet a szimbolikus üzenet. Ezek a történetek nem működnének igazán a megszokott irodai környezetben, azonban „kint” (így értelmezhető az erdei környezet, egy park vagy kert, vízpart, stb.) valóságossá válnak a csapatépítés idejére, és ebben a keretben fesztelenebbül oldódnak azok a megszokott viselkedési minták, amelyek akadályozhatnák az együttműködést.

Érdemes tehát más szemmel néznünk az elkövetkező eseményre, ahova elküldjük dolgozóinkat, vagy mi magunk veszünk részt a cégünk által szervezett csapatépítésen. Ha esetleg cégvezetőként eddig nem fordított hangsúlyt dolgozói közötti hatékonyabb munka fejlesztésének ilyen irányú módszereire, érdemes újragondolnia, hiszen bizonyítottan működik.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo