Mi örülnénk ennek az adatnak, de a kínaiak nem

Megjött a kínai GDP adat. 6,7 százalék lett az első negyedévben a GDP növekedés, ami a vártnak megfelelő, de 0,1 százalékpontos lassulás a tavalyi negyedik negyedévhez képest.

Kép: Pixabay

Tehát szomorkodni nem kell, az viszont örömre adhat okot, hogy márciusban a GDP növekedés 7,1%-ra gyorsult a Bloomberg GDP „nyomkövetője” által számítva év/év alapon, és úgy tűnik, hogy ez az elkövetkező hónapokban is fennmaradhat. Ugyanakkor a növekedés két oldalról jön – hívták fel a figyelmet reggeli elemzésükben az Erste befektetési Zrt. szakértői. Egyrészt a fiskális centrum tovább költ, hiszen az infrastrukturális beruházások 19,1 százalékkal növekedtek év/év alapon. Másrészt az eladósodottság tovább növekedett. A vállalati és háztartási hitelállomány a decemberi 209 százalékról 215 százalékra emelkedett márciusra a GDP arányában. Szóval a jó hír az, hogy a minden oldalról érkező stimulus végre eredményt mutat, és talán stabilizálódik a GDP növekedés. A rossz hír, hogy az eladósodottság közben tovább növekszik.

Az ázsiai piacok nem örültek és talán csak egy kicsit szomorkodtak a kínai adaton, miközben korrigáltak egy picit. Európában az elmúlt napok erőteljes emelkedéseit követően, a mai napon kis csökkenésre számítunk. A DAX-ban is elindulhat egy rövid korrekció, amelyben már nem kellene betölteni a két napja keletkezett rést, azaz nem nagyon illene 9.900 pont alá buknia. Itthon is korrekcióra számítunk az elmúlt két nap rally-ját követően.

USA

Amerikában a kezdeti lendület a nap végére alábbhagyott és nullában zártak a vezető indexek. A Wells Fargo bevétele és eredménye is felülmúlta a várakozásokat. A bevétel 21,6 milliárd dollár helyett 21,2 milliárd dollár, míg az EPS 97 cent helyett 99 cent lett, ami azonban a bázisidőszakhoz képest 5%-os esés. A befektetők mégsem örülhettek, mert a gáz- és olajipari cégek hitelei miatt a megképzett céltartalék 200 millió dollárról 1,09 milliárdra nőtt. A hitelekhez kapcsolódó leírások a teljes hitelállomány 0,38%-át tették ki. A hitelállomány 7%-kal, a betétállomány 4%-kal bővült.

A Bank of America is megverte az elemzői várakozásokat. A bevétel 20,3 milliárd dollár helyett 20,9 milliárd, az egy részvényre jutó eredmény pedig 20 cent helyett 21 cent lett, ami azonban éves alapon 30%-os mínuszt jelent. A nem kamatjellegű bevételek 11%-kal, a hozzá köthető kiadások pedig 6%- kal estek. A hitelezési céltartalék 30%-kal 997 millió dollárra emelkedett éves alapon. A befektetési üzletág bevételei 1,5%-kal csökkentek.

A Valeant árfolyama emelkedni tudott arra a hírre, hogy a vállalat azt fontolgatja, hogy operációjának egy részét értékesíti. A Costco 13%-kal, 40 centről 45 centre emelte a negyedéves osztalék mértékét. A kifizetés május 13-án esedékes.

Európa

Az európai piacok közül a FTSE 100 index nullában, a CAC 40 index 0,5%-os pluszban, míg a DAX index 0,7%-os pluszban zárt. Az Európai Bizottság alelnöke, Valdis Dombrovskis szerint karnyújtásnyira van a megállapodás a görögök és a hitelezők között, ami megnyitja az utat az adósság elengedéssel kapcsolatos tárgyalások előtt.

Az eurócsoport elnöke, Jeron Dijsselbloem arról beszélt, hogy rövidtávon az expanzív monetáris politika eléri korlátait, és az esetleges negatív hatások bekövetkezésének valószínűsége megnövekedhet. Strukturális reformokat sürget a tagállamok felé az elnök, amit a pozitív költségvetéssel és folyó fizetési mérleggel rendelkező országok lehetőségei engednek is.

Olaj, arany

A WTI 41,6 dollárra erősödött a tegnapi napközbeni gyengélkedés után. A piac hétvégi dohai találkozóra figyel, ahol az OPEC vezetői fognak találkozni és megvitatni a termelés befagyasztását. Fontos hír volt, hogy az IEA előrejelzése szerint az első félévi napi 1,5 millió hordós túltermelés a második félévre 200 ezer hordó/napra mérsékelődik, ami emelően hathat a piacra. Az iráni export napi 600 ezer hordóra nőhet ebben a hónapban a tanker-követő adatok szerint, ami további emelkedést jelent a termelésben. Ezzel együtt Irán némileg kevesebbet exportál, mint amit a piac korábban becsült.

Az arany ára 1.230 dollárig süllyedt. A héten napvilágot látott kínai adatok nyugtatóan hatottak a részvény- és kötvénypiacokra. Ennek hatására viszont elfordultak a befektetők az aranytól. A globális részvénypiacok a héten 2,5%-ot erősödtek, ami azt jelenti, hogy idén ez volt a legjobb heti teljesítmény.

Devizák

Vártnál is alacsonyabb lett az amerikai infláció, 1% helyett mindössze 0,9%. Az adat megjelenését követően a dollár átmenetileg gyengült az euróval szemben, de a nap egészét nézve oldalazott az EURUSD. A devizapár a 30 napos mozgóátlag 1,125-ös értékéig szúrt le.

A forint kismértékben gyengült az euróval szemben, tegnap egész nap a lengyel zlotyival mozogtunk együtt. Az EURHUF árfolyama 311-ig emelkedett. Tegnap sor került az első jüankötvény kibocsátásra, ami a mérete miatt inkább csak szimbolikusnak nevezhető, hiszen mindössze 1 milliárd jüan, átszámítva 42 milliárd forint a kötvénykibocsátás értéke, míg devizakötvényeknél a benchmark méret 1 milliárd euró szokott lenni.

Távol-Kelet

Nem igazán találták az irányt az ázsiai részvénypiacok. A három meghatározó tőzsdeindex vegyes mozgást mutatott. A Nikkei 0,5%-ot, a Hang Seng 0,1%-ot csökkent, míg a Shanghai index 0,2%-ot emelkedett. Tovább lassult a gazdasági növekedés üteme Kínában. Az első negyedévben 6,7% volt a GDP növekedés mértéke, ami a várakozásoknak megfelelő mértékű lassulást jelent a korábbi 6,8%-os növekedéshez képest. A növekedés nemcsak a várakozásnak, de a kormányzati 6,5-7% közötti célkitűzésnek is megfelel és enyhítheti a növekedési aggodalmakat. A növekedés egyik fő tényezője volt, hogy 10,7%-kal bővültek a vállalati beruházások.

Váratlanul jól sikerült a márciusi kínai ipari termelés. A várt 5,9%-kal szemben 6,8% volt a bővülés mértéke. A kiskereskedelem is jól teljesített, 10,5%-os bővüléssel, ami megfelelt a várakozásoknak. Vártnál nagyobb mértékben bővült a kínai hitelezés és a tágabban értelmezett aggregát finanszírozás is, ami pozitív hír. Japán déli részén 6,5-es erősségű földrengést mértek, ami a szárazföldön 2011 óta a legerősebb geológiai aktivitás volt. A földrengésben 750-en sérültek meg.

Határidős piacok

Negatív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo