Mi az a társadalmi bizonyíték és hogyan kereshetünk vele pénzt?

A social proof, azaz a társadalmi hitelesség fogalmát járta körül a Kosárérték e-kereskedelmi magazin cikke. A vevő szívesebben vásárol ott, ahonnan tudja, hogy mások is elégedetten távoztak, így a kereskedőnek megéri időt, pénzt és odafigyelést áldozni arra, hogy egyének véleményét bizonyítékként használja.

A társadalmi bizonyíték (social proof) egy pszichológiai fogalom, amely Robert B. Cialdini amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Lényegében annyit tesz: aszerint döntjük el, mit tegyünk, mi a helyes, hogy mások, hozzánk hasonló emberek mit tartanak helyesnek. Az általa is leírt lelki jelenségnek köszönhető, hogy a felhasználók azért osztanak meg valamit a közösségi médiában, mert azt már több ismerősük is megtette, azért rendelnek meg egy terméket egy számukra ismeretlen márkától, mert mások azt jónak mondják.

A társadalmi bizonyíték igazolja a választást, azaz a kereskedőnek megéri időt, pénzt és odafigyelést áldozni arra, hogy egyének véleményét bizonyítékként használja. A felhasználók nagyobb eséllyel kattintanak egy olyan Facebook-hirdetésre, amely egy ismert magazin által írt pozitív dolgot emel ki a reklámozott termékkel kapcsolatban. Ez az, amit a társadalmi bizonyíték nyújt a marketing számára.

Hogyan használjuk?

Manipuláció és/vagy befolyásolás?
A modern reklámokat sokszor vádolják azzal, hogy manipulálni próbálják a fogyasztókat. Természetesen minden márka megkísérli alakítani a vevők ízlését, és hatást gyakorolni a vásárlói szokásokra. De hol húzódik a határ a jó szándékú befolyásolás és a káros manipuláció között?
Vitathatatlanul hasznos marketing alapelvről lévén szó, a társadalmi bizonyítékainkat számos felületen érdemes használni. Weboldalunkon gyűjthetjük a felhasználói értékeléseket, megjeleníthetjük a vevők által hestegelt fotókat, de egyszerűen és számokkal alátámasztva leírhatjuk, milyen elégedettek velünk a vásárlóink.

Közösségi oldalaink szintén kiváló terepet adnak a társadalmi bizonyíték számára, hiszen a legtöbb felhasználó eleve ezekről szerzi információinak jelentős részét, a keresések nagy számban indulnak róluk, ráadásul a vevők többsége számára az első találkozást jelentik a márkával. Jó módszer a posztolós játék, amiben a felhasználót a termékünkkel vagy a márkánkkal kapcsolatos fotó elkészítésére és megosztására kérjük, amit mondjuk egy hesteggel kell megjelölnie. A feltöltők között kisorsolunk valamit, de ennél fontosabb, hogy elkészült képeiket megoszthatjuk, illetve bevezetett hestegünkkel bárki számára társadalmi bizonyítékként szolgálnak. Felhasználói tartalom nyilvános megosztása előtt ajánlott engedélyt kérni és feltüntetni a kép készítőjének nevét.

Kép:Fotolia

A Facebookon természetesen alapkövetelmény a felhasználói értékelések bekapcsolása, amik közül a legjobbakat nyugodtan használhatjuk posztként vagy akár hirdetésszövegként is. Minél többen kommentelik, osztják meg és lájkolják a hirdetésként használt kreatívot, annál jobban bizonyítja az a a márkánk értékét.

Hírleveleinkben is érdemes kialakítani a társadalmi bizonyítékok használati módját. Például ajánljuk legjobb termékeinket a róluk írt legpozitívabb értékelésekkel, egyértelműen utalva arra, hogy a visszajelzés valós vásárlótól érkezett, akinek az életét már jobbá tette a megvásárolt áru. Persze ahogyan a blogposztjaink végén megéri megkérni az olvasót, hogy kommenteljen, ha hozzáfűzne valamit a témához, úgy emailben is felszólíthatjuk, hogy ha vett már a termékből, de még nem értékelte, tegye meg most azonnal.

A legfontosabb a hitelesség

A társadalmi bizonyíték a bizalom, a hírnév és a hitelesség segítségével értékesít. A kereskedők nagyon hamar megtanulják, hogy egy elégedett vásárló jobb reklám bármilyen jól felépített szlogennél. Ez teszi a társadalmi bizonyítékot különlegessé. Minél több értéket adunk az ügyfeleknek, ők annál inkább hajlanak rá, hogy másokat arra ösztönözzenek, adjanak egy esélyt a márkánknak. Minden az őszinteségen áll vagy bukik. Azon, hogyan lesz az elégedett vásárlóból márkánk önkéntes nagykövete, hogyan tudjuk a múlt mérföldköveit a jövő növekedésévé változtatni. A feladat nehéz és élvezetes, és még többet ígér.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo