Megvannak a győztesek: ezek a cégek lettek az Év Felelős Foglalkoztatói

2019. november 05. kedd - 14:31 / PP/MTI
  •    

5 kategóriában 53 cég, 64 pályázatát bírálta el a szakmai zsűri.

A kisvállalkozások kategóriájában a Doktor24 Medicina Kft., a középvállalkozások csoportjában pedig az IMS Connector Systems Kft. vehette át az első helyezettnek járó elismerést.

A nagyvállalatoknál külön értékelték a 251-2000 embert és a 2000-nél több munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatokat. Előbbiek közül a Linde Gáz Magyarország Zrt., az utóbbiak közül pedig a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. kapta meg kategóriájában az Év Felelős Foglalkoztatója 2019 díjat.

A nagyvállalati kategóriákban különdíjat vehetett át a Michelin Hungária Kft. és az IBM Hungary ISSC Kft.

A közszféra szervezetei közül az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. kapta meg az első helyezettnek járó elismerést.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Képzési Különdíját a MOL Petrolkémia Zrt., a 45 év feletti dolgozók foglalkoztatásának javításáért járó elismerést, az úgynevezett Restart-Up különdíjat pedig a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zrt. vehette át.

startup dolgozó fiatalok egy asztal körül

Kép:Pexels

Mitől lesz egy cég felelős foglalkoztató?

Karakó László, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a díj átadásán elmondta, az elismeréseket az idén negyedik alkalommal adták át. Azok a cégek, amelyek idén már sokadik alkalommal pályáztak, azok bizonyítják, hogy a felelős foglalkoztatás nem csupán egy akció, hanem vállalati értékrend, ami a dolgozók számára megtartó erővel bír.

A cégek a pályázataikban a felelős foglalkoztatás eszközeit, a jó gyakorlatokat és egyúttal HR stratégiai irányokat is felvázoltak. Mindezekből kiindulva Karakó László úgy vélte a felelős foglalkoztatás eleme például a munkavállalók folyamatos képzése, a dolgozók munka és magánéletének egyensúlyának biztosítása, a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése és az egészséges munkakörülmények megteremtése.

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek