Megváltoztathatók a gondolatminták

2011. június 20. hétfő - 14:30 / Kriston László
  •    

Erőteljesen átalakultak a paradigmák, vagyis az alapszabály-rendszerek az üzleti világban, és folyamatosan változnak egy szervezet működésén belül is. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy cégnek és a munkavállalónak, hogy érvényesülni tudjon? Többek közt ezekre is választ kaphattak az érdeklődők a Piac & Profit és a Profil Training "Boldog munkavállalók és az üzleti siker" című konferenciáján.

A tények nem mindig vannak fedésben a hiedelmeinkkel. Erre mondjuk, hogy az illető optimista, vagy pesszimista, attól függően, milyen irányba tér el nála a valóság értelmezése. A különböző helyzetekre adott reakcióink, illetve érzelmeink, beidegződéseink, hiedelmeink, véleményeink adják mentalitásunkat. "A tanult tehetetlenség" az, amikor elhisszük, hogy bizonyos dolgokra nem vagyunk képesek, mert a kudarcélmények erősen belénk ivódtak.

A "szokássá vált mintázat" nagy befolyásoló erő. "De e fölött hatalmunk van", állítja Dr. Kovács Eszter pszichológus, a Profil Training Kft. ügyvezető igazgatója. A tanult tehetetlenség különösen akkor van előtérben, ha kiszámíthatatlanok a körülmények. Márpedig napjainkban szinte minden állandó mozgásban és átalakulásban van. Ezért a mentális intelligencia egyik legbecsesebb tulajdonsága maga a merészség. Az a munkavállaló ér a legtöbbet, aki akar és mer kezdeményezni, cselekedni.

Sikerfaktorok

        Régi                                                     Új

  • (Cég)méret                          Sebesség
  • Tiszta szerepek                    Rugalmasság (Önmegújítás képessége)
  • Specializáció                         Integráció (Integrált megoldások)
  • Ellenőrzés                            Megújítás

Munkavállalói erények

         Régen                                                    Ma

  • Szerény                                  Proaktív, önbizalom, bátorság
  • Szorgalmas                             Kreatív, multitasking
  • (Hosszútávú) hűség                 (Időszaktól független) lojalitás, elkötelezettség
Mese a 10 000 munkaóráról
Létezik egy mondás, miszerint ha az ember ki akar fejleszteni magában egy képességet, amihez eredendően nem rendelkezik vele született talentummal, ahhoz legalább 10 000 órányi gyakorlatot kell végezni – legyen az zongorázás, szoftverfejlesztés vagy bármi más, mondta Vécsey Zsadány, az ALEAS Simulations ügyvezetője.
A jó hír az, hogy ”tréninggel ez felgyorsítható”, állítja Szerémi Péter, az Emotional Dynamics kommunikációs szakértője. Napjainkra felnőtt az első menedzsergeneráció, amely computer játékokon szocializálódott. Ők több tízezer órát töltöttek különféle szituációkat szimuláló szoftvereken, így teljesen máshogy pallérozták tudatukat és reakciókészségüket, mint cégvezető elődeik. Az Egyesült Államokban az ilyen játékok felét 35 éven felüliek vásárolják.

A konferencia további témái:

Lehet-e boldog a munkavállaló?

Lehetséges-e a flow élmény a munkahelyen? Belefeledkezhetünk-e úgy a munkába, hogy jóleső izgalmat jelent a szakmai kihívások megoldása? A Piac & Profit és a Profil Training konferenciáján kiderült, a flow élmény nem kizárólag a boldogságról szól, hanem egy olyan tudatállapotról, amikor az ember fókuszált, hatékony, és képességei maximumát hozza.

Optimista cégkultúrát!

A pozitív cégkultúra szerint az eredményességhez a cégben, emberekben meglévő legjobb dolgokat kell felfedezni, kérdezi és dicsérni kritizálás helyett. –  derült ki a Piac és Profit és a Profil Training konferenciájának délutáni szekciójában elhangzott előadásokból.

A coach-típusú vezetőé a jövő

Milyen a jó vezető? És hogyan képes magasan motiválni munkavállalóit? Erre is keresték a választ a Piac & Profit és a Profil Training "Boldog munkavállalók és az üzleti siker" című konferenciáján.