Megszavazták az adócsomagot – itt van, mi változik 2020-ban

2019. december 03. kedd - 12:02 / piacesprofit.hu
  •    

Megszavazta az Országgyűlés a jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot. Az adócsomagban nem voltak jelentős változások a már beterjesztett törvényjavaslathoz képest, a parlamenti vita során csupán kisebb pontosításokat tettek - közölte Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adópartnere.

Megszűnik az EVA

A bevezetésekor még rendkívül kedvező adózást biztosító adónem mértékét az elmúlt évtizedben fokozatosan emelték, míg végül érdemi adóelőnyt már nem biztosított az ezt választóknak. Az utóbbi időben sokkal kedvezőbb adónemek jelentek meg – KATA, KIVA – , sőt a közelmúltban már nem is lehetett az EVA alanyiságot választani, kizárólag a még meglévő EVA-alanyok maradhattak benne. Emiatt az EVA adózók száma drasztikusan csökkent, nem volt értelme tovább fenntartani ezt az adónemet. Mivel az EVA fizetési kötelezettség több dolgot, így például az áfát is kiváltotta, így a megszűnésével szükséges volt minden kapcsolódó jogszabályt, így az Áfa törvényt is módosítani – hangsúlyozta Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere.

Áfa törvény: mindent lát a NAV

Az online számlázás bővítése azt jelenti, hogy 2020 nyarától általános kötelezettség lesz a vevő adószámának feltüntetése a számlán, függetlenül attól, hogy eléri-e a 100 ezer forintot a számla áfa-tartalma. Ezt jövetően már az összes, belföldi adóalany közötti ügyletről adatot kell szolgáltatni az online rendszerben. Jelentősen átalakul az összesítő jelentés rendszere is, ahol szintén minden egyes számla jelentéstételi kötelezettség alá fog esni. Ezen kívül, a teljesítést követően 15 nap helyett 8 napon belül kell majd a számlát kibocsátani.

Jövőre már minden számlát látni fog a NAV, ami a gazdaság további kifehéredéséhez vezethet. Az áfabevételek növekedése teret adhat további adócsökkentésre, akár a jövedelmek adózása terén. Ugyanakkor sok eddig ilyen-olyan okból mentesült vállalkozónak (főleg a KKV szektorban) fel kell arra készülni, hogy az online számlázás követelményeinek megfeleljen. Cserébe megkönnyíti az életüket az, hogy a NAV el tudja készíteni az áfa-bevallásukat akkor is, ha az adott vállalkozásnak nincsen professzionális könyvelő programja – tette hozzá Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adópartnere.

(Fotó: depositphotos.com)

(Fotó: depositphotos.com)

Apró változás az áfa törvényben, hogy bővítették azon választási lehetőségek körét, amelyet utólag is meg lehet tenni abban az esetben, ha ez nem befolyásolja az adófizetési kötelezettséget. Ez a kicsit érthetetlen szabály nagy könnyebbséget és súlyos bírságok megelőzését jelentheti. Például, ha egy ingatlan bérbeadással foglalkozó cég elfelejt adókötelezettséget választani a tevékenységére, holott minden számláját áfásan állítja ki, akkor utólag is bejelentheti ezt a választását mindaddig, amíg nem indított vele szemben ellenőrzést a NAV. Ez azért fontos, mert ilyen választás hiányában a cég vevőjénél jelentős áfahiányt állapíthatna meg a NAV. Ezt az utólag bejelentett választással el lehet kerülni. 2020 januártól az utólagos választás lehetőségét kiterjesztik egyes Közösségen belüli ügyletekhez kapcsolódó választásokra is.

Az illeték törvény két helyen változik jelentősen. Egyrészt a vagyonkezelő alapítvány bevezetésével összefüggő szabályok, másrészt a sokat emlegetett 90 százalékos illeték vonatkozásában, amely a belterületté minősített ingatlanokon elért nyereség után fizetendő. Azon túl, hogy a 90 százalékos teher jogszerűsége erősen vitatható (emlékezzünk a 98 százalékos különadó történetére), a jogszabály megfogalmazása sem kellően egyértelmű. Az új szöveg szerint akár olyanra is kivethető lehet az illeték, aki nem maga minősítette át az ingatlanát, hanem az a korábbi tulajdonos, akitől a telket vásárolta. Ez komoly problémát jelenthet például azoknak, akik újonnan belterületbe vont és felparcellázott területen vásároltak telket, például valamelyik elővárosban. Tekintettel azonban a jogalkotói szándékra, ez az értelmezés valószínűleg nem fog elterjedni – véli Fischer Ádám.

A személyi jövedelemadó törvény a napjainkban egyre népszerűbb vagyonkezelő alapítványok, bizalmi vagyonkezelők esetében is lehetővé teszi a tartós befektetési szerződés megkötését, és az ebből származó hozamot nem kell majd jövedelemként figyelembe venni.

Az adócsomag érdekessége, hogy a vadászaton résztvevő vadásznak ingyenesen vagy kedvezményesen nyújtott szolgáltatás, átadott termék adómentes lenne, amelyet már a jogszabály hatálybalépést megelőzően keletkezett adókötelezettségre is alkalmazni lehetne.

 

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek