Megéri, ha játszhatnak a kollégák

Az, hogy nem „csak” kiváló terméket kell nyújtani a vásárlóknak, hanem élményt is, szerencsére egyre több vállalat számára egyértelmű. Lassanként pedig azt is felismerik, hogy az ügyfelek mellett az alkalmazottak irányába is ezen kell dolgozniuk. Akkor is, amikor a munkafeltételeket alakítják ki.

Az okostelefonok és tabletek terjedésének köszönhetően a munkavégzési szokások jelentősen átalakultak, és az e-mail fiók útközbeni elérése ennek a folyamatnak csak a kezdete volt. Mára arra mutatkozik igény – gyakorlatilag kivétel nélkül minden szektorban –, hogy az üzletmenet folyamatainak, ha lehet, mindegyike elvégezhető legyen tartózkodási helytől függetlenül. A legnépszerűbbek a munkavégzést segítő alkalmazások, az ún. "productivity" és operációs appok, amelyek többek között hatékonyabb jelentés-készítést és munkaidő-nyilvántartást tesznek lehetővé. Szintén elterjedtek az ügyfélszolgálati munkát segítő, az értékesítést támogató és a menedzsment életét egyszerűsítő megoldások.

Az újdonságok használata a cégek számára a hatékonyságnövelés alapvető igénye mellett azért is fontos, hogy a munkavállalók elégedettségét növeljék. Az Y generáció a korábbiaktól eltérő elvárásai, a munkavállalói elkötelezettség általánosan alacsony szintje és az egyre súlyosbodó szakemberhiány miatt a vállalatok egyre növekvő része elképesztő energiákat és összegeket mozgósít arra, hogy a munkavállalók élvezzék a környezetet, ahol dolgoznak. A munkahelyhez kapcsolódó plusz élmények, juttatások (az ingyen masszázstól a céges utazásig) csak egyik szintje ennek a törekvésnek. A másik, hogy maga a munka váljon élvezetesebbé. Az alkalmazottak elégedettsége növelésének egyik, mára alapvető eszköze, hogy a cég lehetővé teszi a saját informatikai eszközök használatát a munka során.

Kép:FreeDigitalPhotos.net

A munkavállalók ugyanis sokszor – főleg kkv-k esetében – jobb technikai felszereltséggel rendelkeznek saját jogon, és semmi kedvük a magánhasználatú, legújabb okostelefon, tablet vagy laptop helyett a régi céges gépek miatt az asztalhoz kötötten dolgozni. A mobil munkaerő első számú infrastrukturális partnere a munkavégzés során az okostelefonja és tabletje. Az okoseszközök terjedésének köszönhetően – Nyugat-Európában a munkavállalók csaknem kétharmada rendelkezik okostelefonnal –, a mobil munkaerő létszáma az Egyesült Államokban már most is 100, Európában pedig 150 millió fő.

Nem csak hatékony, élvezetes is

„A digitalizáció forradalmasítja a munka fogalmát, mobillá, szabadabbá teszi az alkalmazottakat, hatékonyabbá a vállalatok működését” – mondja Csepeli Csaba, a Jeremie programon belül éppen friss befektetést bevonó SCOLVO Zrt. vezérigazgatója. „A világ új megoldásokat, új típusú, könnyen használható és egyszerű üzleti szoftvereket keres: szoftvereket, amelyek használata pont annyira élvezetes, mint amikor a Facebookhoz, az Instagramhoz vagy a Spotify-hoz nyúlunk az okostelefonunkon."

A jó appnak nincs súgója
A felhasználói felületnek magától értetődőnek kell lennie egy igazán jó alkalmazás esetében. Ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá kell válnia a használatnak, vagyis optimális esetben a súgóra egyszerűen nincs szükség.
„A munkavégzés mobilabbá válása, a felhasználóbarát üzleti alkalmazások terjedése olyan világméretű trend, amely robbanásszerű növekedési lehetőségeket ígér” – indokolta befektetésüket Vitán Gábor, a Perion Kockázati Tőkealap vezérigazgatója. (A Transparency Market Research elemzőcég szerint a mobil munkavégzés globális piaca jelenleg 86,4 milliárd dollár értékű, és a következő években közel 25 százalékos éves növekedést mutathat.)

A cél tehát a felhasználói élmény növelése – akkor is, ha belső felhasználókról van szó. A legfontosabb trendek szerint technológiával kapcsolatos felhasználói élmény fokozásában a hangsúly a készülékek közötti kompatibilitásra helyeződik – vagyis arra, hogy bármit bármelyik eszközön el tudjunk intézni az egyre okosabb mobileszközök és a felhőben tárolt adatoknak köszönhetően. A jó felhasználói élmény alapvető csodaszerei mellett – amiről itt beszélt részletesen szakértőnk – az élmény növelésében hatékony eszköz a játékosítás.

Ha a játékosítás működik a fogyasztók esetében, logikus, hogy a cégen belül is eredményesen lehet használni és a vállalati folyamatokat is sikerrel tehetjük vonzóbbá a segítségükkel. Ha képesek vagyunk a hagyományos értelemben vett kötelezettségeket élménnyé konvertálni, jelentős hatékonyságnövelést érhetünk el.

Egy mára klasszikusnak tekinthető példa, amikor a Walmart a fizikai munkavállalókat akarta rávenni, hogy ragaszkodjanak a biztonsági előírásokhoz. Az erre irányuló képzést 3 perces játékosított alkalmazások jelentették, amelyeket beépítettek a dolgozók munkafolyamatába. A munkavállalók játszottak és nem is tudatosították, hogy nem csupán a játékban elért helyezésükről beszéltek, hanem arról is milyen fontos a biztonsági protokollok betartása. A játék érzelmileg involválta a munkatársakat és ezzel a viselkedésük megváltoztatásában a lehető leghatékonyabban érte el a célját. Az eredmények pedig egyszerűen lenyűgözők: a balesetek száma 54 százalékkal csökkent a játékosítást alkalmazó Walmart központok körében.

Hogy mi mindenre jó, még a játékosítás, arról itt olvashat bővebben.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo