Még spórolnak a marketingen a hazai kkv-k

Továbbra sem számítanak a marketingbüdzséjük emelésére a hazai kkv-k – derül ki egy friss felmérésből. Az idei évben elsősorban új vevők, új piacok meghódítására, és a tanulásra, kompetenciafejlesztésre koncentrálnak majd.

Kép: Pixabay

Egyre több cégnél gondolják úgy, hogy a marketing nem a cégvezetők feladata - derül ki a Marketing112 legfrissebb, immár 6. alkalommal elkészült KKV Marketing Felmérés 2015 c. kutatásából. A megkérdezett vállalkozások 60 százalékánál foglalkozik a cégvezető az operatív marketinggel – ez az érték változott a legtöbbet az elmúlt 6 évben. 2009-ben, az első felmérésünknél a válaszadók 76 százaléka nyilatkozott úgy, hogy cég első embere felelős a marketingért teljes mértékben. A kutatás alapján a cégek 22 százaléka gondoskodik ma már kiszervezett marketingesről vagy delegál cégen belül marketinges munkatársat.

Kompetencia és tanulás

Arra a kérdésre, hogy mi jellemezte a 2015-ös stratégiájukat, a cégek közel fele (a legnagyobb arányban) azt válaszolták, hogy meglévő ügyfeleikkel foglalkoztak többet. A jövőbe mutató kérdésre viszont az új piacok meghódítását (49%) és tanulást, kompetencia-fejlesztést jelölték meg (58%). 2016 tehát a tanulás éve lesz a hazai kkv-knál.

Kevés pénz jut …

Nem ilyen fényes viszont a helyzet a marketingre elkülönített büdzsé területén. Az elmúlt 6 évet tekintve tendenciaszerűen kevesebbet, a válaszadók 62%-a csupán a bevétel maximum 5%-át költi marketingre. Az úgynevezett „nagy összeget költők” száma évek óta szinte változatlan (8%).

„’A marketing költség’ - talán ez az egyik legnagyobb tévhit, ami a cégvezetők fejében él. A konferencián sokat beszélünk majd ennek cáfolatáról. Hiszen ma már olyan fejlett analitikai lehetőségek állnak rendelkezésünkre, hogy a marketing kiadásokat könnyen befektetéssé tudjuk konvertálni. A marketingre annyit kell költeni, amennyit csak tudunk, és ha valamilyen kampány nem hozza meg a várva várt sikert, akkor önvizsgálatot kell tartanunk, mert vagy a termékben, vagy a kapcsolódó szolgáltatásban, esetleg a célközönség megválasztásában, a feléjük folytatott kommunikációban rejlik a hiba” – egészítette ki a kutatás eredményét Miklovicz Norbert, a Marketing112 kisvállalati marketingszakértője.

A Facebook-csoportokra mennek rá a cégek
Még mindig a marketingen spórolnak a magyar vállalkozások, viszont egyre többet foglalkoznak az ügyfeleikkel. Az eszközök területén viszont egyértelműen a Facebook dominál, ahol már a csoportokat is felfedezték a marketingesek.
Imádják a Facebookot – menő a kapcsolatépítés

Továbbra is vezető helyen áll a kis- és középvállalkozások online marketing eszköztárában a Facebook (63%), az e-mail marketing (51%), a céges weboldalon keresztül történő kommunikáció (59%), és egyre nagyobb teret nyer a személyes kapcsolattartás, az irányított üzleti kapcsolatépítés (networking) szerepe (54%).

Az épülő márkák hódítanak

Szintén a jövőt feszegető kérdések között a megkérdezettek nyilatkoztak arról is, hogy mely szakmai tudást, marketing eszköz ismeretét szeretnék a jövőben fejleszteni, erősíteni? Ennek alapján a hazai kkv-k legnagyobb arányban a közösségi médián való hatékonyságukat (51%), a márkaépítési aktivitásukat (48%), az e-mail marketingük stratégiáját (37%) és Google Adwords hirdetéseik konverzióját kívánják fejleszteni (35%) és ezt – szintén a kutatás egy kérdése alapján – hazai guruk anyagaiból és/vagy konferenciákon kívánják megszerezni.

„Ahogy minden évben, 2016-ban is fejlődniük kell a vállalkozásoknak. Nem csak a fogyasztók viselkedése, de a rendelkezésre álló marketing eszközök, a már meglévő kommunikációs lehetőségek használati módja is megváltozott. Éppen ezért időzítjük minden évben, januárra a kis- és középvállalkozások üzleti- és marketing trendjeit bemutató konferenciánkat: aMagyar Marketing Fesztivált, amit harmadik alkalommal, 2016.01.28-án rendezünk meg a Lurdy Konferencia-központban.” – mondja Miklovicz, aki egyben a rendezvény ötletgazdája és főszervezője is.

Meglepő, mi dönt a netes vásárlásnál
Alapvetően átírja a fogyasztói szokásokat az internet: az ügyfelek ugyanis nemcsak tájékozódásra használják a már kiválasztott termékről, de ötleteket is innen merítenek a további vásárláshoz. De gondolta volna, hogy a a közösségi oldalakra erőltetett céges tartalmaknál jobban pörgeti a vásárlást egy katalógus?

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo