Még mindig kényszerpálya itthon a vállalkozás

2013. augusztus 24. szombat - 07:30 / Sebők Orsolya
  •    

Mi leszel, ha nagy leszel? Az ismerős kérdésre az ismerős válasz életkortól függően: kukás, doktor néni, karmester és még számtalan foglalkozás, kivéve az, hogy vállalkozó. A vállalkozói karrier ugyanis a mai napig nem vált a fejekben valós életpályává. Sőt, Magyarországon – miközben a nemzetközi trendekhez hasonlóan az állami kommunikáció középpontjában egyre inkább a vállalkozó áll – a mai napig jobbára kényszerpálya maradt.

Statisztikailag rengeteg vállalkozás működik Magyarországon, ehhez képest azonban nagyon kevés a sikertörténet. (Ráadásul úgy tűnik, a válság végképp elvitte itthon a vállalkozói kedvet.) A háttérben meghúzódó egyik ok talán az, hogy a vállalkozói lét nem életcél, és így a tudatos felkészülés is elmarad. Alig néhány tizennyolc-tizenkilenc éves indul neki úgy a felnőtt életének, hogy „vállalkozni akarok, mert van egy ötletem”. Pedig az egykor garázsvállalkozásként induló, mára sikeres cégek alapítói szinte egytől egyig ezzel a küldetéstudattal vágtak bele első vállalkozásukba – mutat rá a tipikus magyar jelenségre Hűvös Ágnes, a Megoldás.Most tanácsadója.

Hűvös Ágnes

– Kimondott vállalkozói karrierre legfeljebb azok készülnek, akiknek a családjában van sikeres példa. Ők látják ezt valós karrierútnak, életpályának, amelyért hajlandóak áldozatokra is. A többség azonban az iskolák elvégzése után a biztonságosnak tűnő vállalati környezet felé indul, majd amikor kiderül, hogy a kabát itt is, ott is szorít, alternatívát keres. De még ekkor sem fogalmazzák meg maguknak, hogy vállalkozóvá szeretnének válni. Az általános gyakorlat az, hogy sokáig alkalmazottként építjük a karrierünket, és csak akkor, amikor valami miatt egyértelművé válik, hogy nem megy, indítunk vállalkozást. Tipikusan ilyenek például a kisgyerekes anyukák, akiket nem vesznek vissza a munkahelyükre, vagy a családdal nem tudják összeegyeztetni a vállalati karriert. A legtöbb most induló vállalkozás tehát kényszervállalkozás, és nem tudatosan választott hivatás.

A kilencvenes években is a legtöbben kényszerből váltak vállalkozóvá anélkül, hogy birtokában lettek volna az ehhez szükséges speciális tudásnak és képességeknek. Ezek szerint az elmúlt húsz évben nem változott semmi?

– Sokkal több tudás és információ áll rendelkezésre ma, de a „vállalkozó” továbbra sem épült be a szakmák közé, nem része a karrierképünknek. Meg sem fordul egy gyerek fejében, hogy valós irány lehet az önálló üzlet. De még tizenhat vagy húszévesen sem gondolkodnak ebben a pályában, így nem is készülnek rá tudatosan.(Pedig a vállalkozói képességek tanulhatók.)

A legtöbb szülő valószínűleg nem is szívesen hallaná, ha a gyereke ilyen „komolytalan” pályára készülne. Hiszen mennyivel biztonságosabb a multinál…

– Ez az a kulturális akadály, amely ugyancsak nehezíti, hogy kellően számos vállalkozói karrier elinduljon. Félünk a kudarctól, holott ez az élet része. Az induló vállalkozások 60-80 százaléka az első évet sem éli meg. De ez természetes jelenség, amire fel lehet készülni gazdálkodási szempontból és emberileg egyaránt. Előfordulhat, hogy valaki két-háromszor bukik, azután visz sikerre egy vállalkozást. De a mi kultúránkra nem jellemző, hogy felkészülünk a bukásra. Annyira félünk a kudarctól, hogy a lehetőségét sem mérlegeljük, az esélyével sem akarunk szembenézni. Sokszor el kell magyarázni tanácsadóként az ötletgazdának, hogy miért jobb neki, ha őszintén elmondja, hogy mik azok a problémák, amelyek akadályozhatják, és nem próbálja meg „eladni” nekünk az ötletét. A sikerkritériumokat aránylag jól megfogalmazzák, de a többség nem néz szembe a valós veszélyekkel. Mintha az orvosnak nem mondanánk el a panaszunkat, mert félünk a diagnózistól, jelen esetben a negatív visszajelzéstől. Az egyéni felelősségvállalás – ami általában kilencéves korunk előtt alakuló attitűd kérdése – sem jellemző Magyarországon, így sajnos azok sem válnak – vagy nem eléggé – valós kockázatvállalóvá, akiknek amúgy nagyszerű üzleti ötletük lenne. A stratégiai gondolkodás hiánya is befolyásolja, hogy kevés a sikeres vállalkozó. A legtöbben nem látják, hogy hogyan épül fel a vállalkozói életút. Azt még könnyebb elképzelni, hogy mi lesz fél- vagy egy év múlva, de hogy egy ötlet és némi pénz hová fejlődhet öt év alatt, azt nagyon kevesen tudják megítélni. Nemcsak a cég jövőjét nem tudják felmérni, hanem a személyes vállalkozói karrierjükről sincs elképzelésük.

Mi hozhat változást?

– Vannak biztató jelek. Rengeteg információ áll rendelkezésre például a különböző kommunikációs csatornákon, csak meg kell tanulni kibányászni a számunkra fontos és releváns tudást. Jó lenne, ha a mostanában befutott vállalkozók minél több fórumon beszélnének a tapasztalataikról. Ha a korábbi vállalkozói generáció beszél az egyetemen arról, hogy hogyan kell elindulni, szerintem félrevezető. Ma más kommunikációs csatornákon gyűjtik és adják az információt, máshol keresnek kapcsolatokat, és másképpen gondolkodnak a vállalkozásról. Nagyon máshogy kell vagy lehet tehát belevágni az üzletbe. Jelentősen kimozdítaná a mostani helyzetet az is, ha az entrepreneurship kompetenciát minél kisebb korban bevinnék az oktatásba. Láttam már üzletiterv-vázlatot, amit egy kilencéves kanadai gyerek írt – félig rajzolt –, és reálisabb, megalapozottabb volt, mint amit egy hazai akadémikustól kaptam. A kanadai kisfiú hároméves korától tanul vállalkozói ismereteket. Megtanulja, hogy mit jelent újba kezdeni, újat felépíteni.

„Láttam már üzletiterv-vázlatot, amit egy kilencéves kanadai gyerek írt – félig rajzolt –, és reálisabb, megalapozottabb volt, mint amit egy hazai akadémikustól kaptam.”

És itt nemcsak a vállalkozásról van szó gazdasági vagy jogi értelemben, hisz vállalkozó egy civil is, amikor új projektet indít vagy az intrapreneur, aki a vállalaton belül visz végig egy projektet. (Itt olvashat ennek előnyeiről.) A gyerekeket jól bevált, nemzetközileg ismert rendszer segítségével készítik fel. Kipróbált koncepció, amelyet itthon is be lehetne építeni az oktatási rendszerbe, hogy a következő generáció vállalkozói készségét megalapozza. Segítene, ha ki lehetne terjeszteni a kört a már pályaválasztás előtt állókra is, hogy találkozhassanak a vállalkozás fogalmaival. Lehetővé kellene tenni például a tizenhat–tizennyolc éveseknek, hogy beszélgessenek a témáról. Nemcsak a sikerekről, hanem arról is, hogy miért dönt valaki úgy, hogy vállalkozó lesz. Így talán pályaválasztáskor felmerülne alternatívaként a vállalkozás. A fórumlehetőségek később is nagyon fontosak. Ezeken lehet őszintén beszélni problémákról, kudarcokról. Hihetetlen pénzeket takarítanának meg az induló vállalkozások, ha látnának konkrét rossz döntéseket, és azok következményeit. A vállalkozói kultúra része a kudarckultúra. Nem véletlenül rendeznek Amerikában kudarckonferenciákat.

Hozzá lehet szokni a kudarchoz?

– Fel lehet rá készülni. A lehetséges kimenetekre stratégiákkal, illetve meg lehet tanulni felismerni a bukás jeleit, és így elkerülni a nagyobb bajt. A talpra állásnak is vannak tanulható stratégiái. A tengeren túl a vezetői állásra jelentkezőtől a sikerei mellett a kudarcait is megkérdezik, és azt is, hogy azokat milyen módon oldotta meg. Az, akinek nincsenek ilyen tapasztalatai, nem alkalmas vezetőnek. Erre épülnek tanulóközösségek, üzleti klubok, egyetemi szakkollégiumok, amelyek arról szólnak, hogy emberek radikális őszinteséggel beszélgessenek egymással üzletről, vállalkozásról. Szükség van arra, hogy a vállalkozások elmondhassák a problémáikat, és meghallgathassák egymás problémáit.

Az informatikus tud tanulni az állattenyésztő tapasztalataiból, és fordítva?

– Nagyon sokat. Számtalan üzleti közösség van, amely konkrét üzletszerzésre vagy kapcsolatépítésre való, de arra is szükség van, hogy a vállalkozók csak beszélgessenek. Az őszinte vélemények, problémafelvetések, együtt gondolkodások nagyon hasznosak. Számtalan profiltól független tapasztalatot oszthatnak meg egymással az induló és a már működő vállalkozások.

Mi az, amit máshogy tettek azok, akik mostanában értek el kiugró sikereket?

– Minden esetben hihetetlenül proaktívak voltak. Minden információnak utánamentek, nagyon nyíltan kommunikáltak, és kimondták, amire szükségük van. Nagyon pezsgő közösségi életet élnek, ami biztosítja számukra, hogy hozzájussanak az információkhoz. És nem utolsósorban komoly nemzetközi kitekintéssel rendelkeznek, nagyon jól hasznosítják azokat az információkat, amelyek csak külföldön érhetők el. Folyékonyan írnak, olvasnak, beszélnek angolul. Folyamatosan pásztázzák az online médiumokat, tesztelik az ötleteiket. Nagyon őszinték magukhoz, szembenéznek a saját hiányosságaikkal, hibáikkal, és tisztában vannak az erősségeikkel. A sikertörténetekről szinte egytől egyig elmondhatjuk, hogy az alapító ötletgazda nagyon korán észrevette, ha rossz irányba tartott a cég.

„A kiugróan sikeres vállalkozók nagyon őszinték magukhoz, szembenéznek a saját hiányosságaikkal, hibáikkal, és tisztában vannak az erősségeikkel.”

Nem szégyellnek kérni, kérdezni, és nem félnek a választól. Minden esetben kíváncsiak a válaszra akkor is, ha az fáj. Ezek az emberek nem állnak meg egy ötletnél. Született megvalósítók. Ezt hívják iteratív projektmenedzsment-gondolkodásnak. Kipróbálják az ötletüket, de azonnal rugalmasan változtatnak rajta, ha látják, hogy nem megy. A vállalkozás pályáját soha nem egyenes útként képzelik el. Biztosan látják, hogy öt, tíz, húsz év múlva hol szeretnének lenni. Erre a kitűzött célra keményen koncentrálnak, de az odavezető utat rugalmasan alakítják az élet és a lehetőségek szerint. Vállalják a kanyargás érzelmi és fizikai költségeit is. Van, aki két hónap alatt háromszor változtatott a projektjén, és most visszanézve azt mondja, hogy nagyot bukott volna, ha ragaszkodik az eredeti koncepciójához. Fontos az is, hogy azok, akik kiugróan sikeresek lettek, a kockázatot soha nem akarták áthárítani. Beleteszik a vállalkozásba a pénzüket, energiájukat, kapcsolataikat. Nem biztos, hogy átütő az ötletük. Egy külföldi építész úgy döntött, hogy Magyarországon fog élni. A minimális megtakarításából vett földet és vetőmagot. Miközben növekedtek a palánták, körülnézett, hogy milyen üzleti lehetőségeket talál, és az ideköltözését követő három hónap után már megtermelte a saját megélhetését. Az ötlet mindössze annyi volt, hogy zöldségre mindenhol szükség van, felépítette hát az üzleti modelljét. Nem várt és gondolkodott tétlenül, hanem belefogott.

Nem minden biznisz hoz azonnal annyit, hogy abból meg lehessen élni.

– Ez így van, de azok, akik kiugróan sikeresek lesznek, képesek nagyon hamar pozitív cashflow-t termelni. Van egy belső modelljük, amely nemcsak a vállalkozásukra vonatkozik, hanem a személyes megélhetésükre is. Az is nagyon fontos sikertényező, hogy nem mástól, nem kívülről várják a megoldást. És amikor tőkét bevonnak, azt sem saját megélhetésük fedezésére teszik, hanem azért, hogy sikeres legyen a vállalkozásuk.

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek