Ma még nem késő jelenteni a számlázó programot!

Aki számlázó programot használ – és továbbra is szeretné azt használni – annak november 15-ig be kell jelentenie az adóhatóságnak a programmal kapcsolatos számos részletet, adatot. Összegyűjtöttük, mire kell ügyelni a bejelentésnél!

Kép: freedigitalphotos, Fotó: nongpimmy

A 2014. július 1-jén hatályba lépett új rendelet újrafogalmazta a számlázó-programokkal szembeni követelményeket, ami alapján 2014. október 1-jétől november 15-ig az adóalanyok kötelesek az általuk használt, vagy a már használatból kivont számlázó-programot, illetve online számlázó rendszer(eke)t a NAV felé az erre rendszeresített nyomtatványon bejelenteni.

Míg az adóhivatal nagyjából két évtizede nyilvántartja a kézi számlatömb beszerzéseket (a szigorú számadású nyomtatványokkal kapcsolatos szabályokról itt olvashat), addig számlázóprogramot lényegében bárki vásárolhatott mostanáig. Eddig ez a számítógépes program útján előállított számlák esetében nem történt meg, csupán a másik két módozat esetében. (Még mindig sok tévhit kering ezzel kapcsolatban a vállalkozások körében, a hét leggyakoribbat itt olvashatja!)

A számlázó programok egyes adatai NAV-hoz történő bejelentésének határideje 2014. november 15-e, valójában a munkaszüneti napra tekintettel 2014. november 17-e lesz - figyelmeztet legfrissebb blogbejegyzésében Héhn Miklós, az RSM-DTM számviteli üzletág vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

A bejelentésre a NAV internetes honlapjáról letölthető SZAMLAZO nyomtatvány szolgál, amelynek 1-es lapján az alábbi adatokat kell feltüntetni.

1. a használt számlázó-program:

  • nevét, azonosítóját,
  • fejlesztőjének nevét, és – ha van – adószámát;
  • értékesítőjének, rendelkezésre bocsátójának nevét, adószámát;
  • beszerzésének, használata megkezdésének vagy – saját fejlesztésű program esetén – a rendeltetésszerű használatbavételének időpontját.
2. a használt online számlázó-rendszer
  • az online számlázó-rendszer nevét és elérhetőségét;
  • az online számlázási szolgáltatást nyújtó nevét, adószámát;
  • az online számlázási szolgáltatás igénybevételének kezdő időpontját.
NÉGY DOLOG, AMIT AZ ÚJ SZABÁLYOKRÓL TUDNIA KELL
Június 30-n a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely július 1-jei hatállyal módosítja a számla kibocsátására vonatkozó szabályokat.  Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
3. a használatból kivont számlázó-program:
  • az 1. pont szerinti adatait;
  • használatból történő kivonásának időpontját.
4. a használatból kivont online számlázó-rendszer
  • a 2. pont szerinti adatait;
  • az online számlázási szolgáltatás igénybevétele befejezésének időpontját.
Mi minősül számlázó programnak?

A rendelet előírásai alapján számlázó programnak minősül minden, számla kibocsátására alkalmas számítástechnikai program, programfunkció, programmodul, ideértve az online számlázó rendszereket is. Tehát, a bejelentési kötelezettség kiterjed azokra a komplex ügyviteli rendszerekre is, melyek más funkciók mellett számla kibocsátására is alkalmasak. Online számlázó rendszer alatt az internet hálózaton keresztül elérhető, számlázó szolgáltatást nyújtó rendszer értendő.

A témával kapcsolatban a NAV részletes tájékoztatóját itt olvashatja!

Határidők

A 2014. október 1-től kezdődően használatba vett programokat és igénybe vett online számlázó-szolgáltatásokat a használatbavételétől, illetve használatból való kivonásától számított 30 napon belül kell bejelenteni.

A 2014. október 1-jét megelőzően beszerzett és 2014. október 1-jén még használatban lévő számlázó programok, igénybe vett online számlázó-rendszerek, továbbá használatba vett, számla kibocsátására alkalmas saját fejlesztésű programok adatait az adóalanynak 2014. november 15-ig kell bejelenteni.

A számlázó-program frissítése, verzióváltása esetén nem kell ismételten bejelentést tenni, hiszen a program adataiban ezzel nem következik be változás. A már beszerzett, de még használatba nem vett számlázó-programok esetében nem kell a bejelentési kötelezettséget teljesíteni, csak a tényleges használatbavételt követő határidőn belül. Amennyiben a szoftvert beszerző és a szoftvert használó adóalany nem azonos, a bejelentési kötelezettség kizárólag a szoftver használóját terheli. Külföldi tulajdonú leányvállalatok által használt komplex ügyviteli rendszerekből történő számlázás esetén az értékesítő/rendelkezésre bocsátó estében külföldi adószámot is be tudunk jelenteni.

A már nem használt programot is jelenteni kell!

Figyeljünk arra, hogy 2014. október 1-jétől nem csak az aktuálisan használt számlázó-programjainkat kell bejelenteni, hanem arra is ügyelni kell, hogy a használatból kivont programok kivonását is lejelentsük, azaz mindig az aktuális állapotot tükrözze az adóhatóság nyilvántartása. Ha elfelejtjük bejelenteni számlázó-programunkat a NAV felé, akkor az abból kiállított számla nem lesz érvényes, aminek komoly adójogi következményei vannak. Ha 2014. október 1-je és 2014. október 15-e között használatból kivonjuk számlázó-programunkat, vagy online számlázó-rendszerünket, erről szintén bejelentést kell tennünk 2014. november 15-ig.  Hogy mi van akkor, ha régen megvettük a szoftvert, de nem fizetünk a követésért, arról itt olvashat. 

A bejelentéseket papíralapon vagy az ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton lehet teljesíteni a „SZAMLAZO” elnevezésű nyomtatványon 2014. október 1-jétől.

Mindenki időben járjon utána a bejelentéshez szükséges adatoknak és győződjünk meg arról is, hogy a számlázó-program vagy rendszer megfelel-e az új rendelet minden előírásának. Célszerű a program, vagy online rendszer fejlesztőjétől a számlázó-program fejlesztője által készített, magyar nyelvű aktuális felhasználói dokumentációt is beszerezni.

Számlázóprogramnál be kell jelenteni a program:
– nevét, azonosítóját; – fejlesztőjének nevét, és – ha van – adószámát; – értékesítőjének, rendelkezésre bocsátójának nevét, adószámát; – beszerzésének, használata megkezdésének vagy – saját fejlesztésű program használata esetén – a rendeltetésszerű használatbavételének időpontját.
HA ELFELEJTJÜK JELENTENI, ÉRVÉNYTELEN LESZ A SZÁMLA!
Figyeljünk arra, hogy 2014. október 1-jétől nem csak az aktuálisan használt számlázó-programjainkat kell bejelenteni, hanem arra is ügyelni kell, hogy a használatból kivont programok kivonását is lejelentsük, azaz mindig az aktuális állapotot tükrözze az adóhatóság nyilvántartása. Ha elfelejtjük bejelenteni számlázó-programunkat a NAV felé, akkor az abból kiállított számla nem lesz érvényes, aminek komoly adójogi következményei vannak. Ha 2014. október 1-je és 2014. október 15-e között használatból kivonjuk számlázó-programunkat, vagy online számlázó-rendszerünket, erről szintén bejelentést kell tennünk 2014. november 15-ig. Hogy mi van akkor, ha régen megvettük a szoftvert, de nem fizetünk a követésért, arról itt olvashat. 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo