Még két napig jók a tavalyi pályamatricák

Január 31-ig, azaz szerdán éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák. A díjak idén nem változnak, de új fizetős szakaszok kerültek a rendszerbe, mint például Győr-Moson-Sopron megyében az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza, valamint Hajdú-Bihar megyében az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu szakasza.

Rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, mintegy 8 százalékkal többet az előző évinél, ami 69 milliárd forint bevételt jelentett a 2016-ban befolyt 64 milliárd után. A megyei e-matricák iránti kereslet jelentősen emelkedett, tavaly több mint 1,7 millió fogyott, mintegy 200 ezerrel több az előző évinél.

Idén január 1-jén jelentős módosítások léptek életbe az országos gyorsforgalmi úthálózat használatában. Így például ha valaki e-matrica előzetes megvásárlása nélkül hajt fel díjköteles útra, 60 perc áll rendelkezésére, hogy pótolja a mulasztást.

Kép: MTI

Ezen felül január 1-jén megváltoztak a nagycsaládos kedvezmény igénybevételének szabályai is, így már a háromgyermekes családok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre a jóval alacsonyabb árú D1 díjkategóriájú jogosultságot vásárolják meg.

Több új útszakasz is fizetőssé vált január elsejétől: az M85 Csornát elkerülő második és az M35 Debrecen utáni folytatásának első ütemével bővült az idén a fizetős utak köre. Ugyanezen gyakorlat szerint vált fizetőssé a korábbi években az M43, az M85 és az M86 is.

Elkerülhetnénk a bírságot
Magyarországon folyamatosan nő az elektronikus útdíj-bevallásra alkalmas OBU fedélzeti eszközök száma, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint a hazai járművek OBU-penetrációja idén augusztusra már a 97%-ot is elérte. Az i-Cell adatai szerint ugyan egyre nő az útdíjfizetők tudatossága, a figyelmetlenség, valamint a rendelkezésre álló riasztási funkciók hanyagolása miatt sokan amúgy elkerülhető bírságokat kénytelenek fizetni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo