Még két hónapot kapnak a kereskedők

Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését - közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken - miután egyeztetett a legfontosabb kereskedelmi érdekképviseleti szervezetek vezetőivel – közölte, hogy javasolja a kormánynak: fontolja meg a kiskasszák online bekötésével kapcsolatos június 30-i határidő két hónapos kitolását.

Erről a nemzetgazdasági miniszter egyeztetett a legfontosabb kereskedelmi érdekképviseleti szervezetek, így az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, az Országos Kereskedelmi Szövetség valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel. Ezek a szervezetek már korábban javasolták a határidő kitolását.

Már most kedvezőbb az áfa-teljesítés

A nemzetgazdasági miniszter szerint – a nagyobb áfa-bevétel, és a gazdaság már most tapasztalt fehéredése miatt – van remény arra, hogy ez a kéthónapos halasztás nem okoz jelentős kiesést az adóbevételekben. Az év első hónapjaihoz képest április-május hónapokban már egy kedvezőbb áfa-teljesítést tapasztaltak, s örömteli, hogy a kiskereskedelmi forgalom 3,4 százalékos növekedést mutatott.

Támogatás december közepéig kérhető
A nemzetgazdasági tárca vezetője arról is tájékoztatott, hogy az online összeköttetésre alkalmas kiskasszák beszerzésére vonatkozó határidő kitolása nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidőn. A miniszteri rendelet alapján legfeljebb öt pénztárgép cseréjéhez, beszerzéséhez igényelhető gépenként 50 ezer forint támogatást.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo