Még az offshoreban is van „lejjebb”

Az elmúlt évek offshore botrányait nézve talán nem is meglepő, hogy az ezen országokhoz köthető cégek a legkockázatosabbak között vannak. Ukrajna azonban még ezeket az országokat is veri a felszámolási listákon.

„A hazai vállalkozások megbízhatósága számtalan tényezőn múlik, a tulajdonosi kör címének, országának vizsgálata sok esetben tanulságos eredménnyel szolgálhat” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Természetesen nem lehet általánosítani, önmagában az offshore érdekeltség nem jelent törvényszegést. Ennek ellenére a hazai tényadatok azt mutatják, hogy az offshore érdekeltség rendkívül erős kockázati tényező. (Ugyanakkor szabályozási oldalról mintha lazult volna a szigor.)

Elég csak a felszámolás alatt álló cégek arányát a tulajdonosok országa szerint megnézni, rögtön kirajzolódnak a hazai cégstruktúra fenegyerekei. A legkockázatosabb 5 ország sorába a klasszikus offshore országok mellé csak Ukrajna fért be. Az Ukrajnához köthető hazai cégek felszámolási aránya viszont magasabb még az offshore országokhoz köthető cégekénél is.

Ukrajna szerepe emellett azonban több szempontból is különleges, közel 4 ezer kapcsolódó céggel – Németország mögött – a második legnagyobb cégszámmal büszkélkedhet. „A magas cégszámmal és a rendkívül magas felszámolási aránnyal együttesen Ukrajna komoly szürke faktort jelent a hazai cégvilágban” – mondja az Opten szakértője.

Ahogy az offshore cégeknél, úgy az ukrán érdekeltségeknél is ki kell emelni, hogy önmagban az érdekeltség alapján nem lehet általánosítani, azonban Ukrajnával kapcsolatban van még egy rendkívül figyelemre méltó információ. Az ukrán cégek jelenlegi átlagos életkora 7 év, ami pontosan ugyanannyi, mint 2010-ben is volt. Ez lényegében azt jelenti, hogy az elmúlt 7 év alatt az Ukrajnához köthető cégek igen jelentős arányban lecserélődtek.

Egészen biztosan van valódi gazdasági érdek is az Ukrajnához köthető cégek egy részénél, azonban egyértelmű, hogy sokan még mindig cégtemetőnek használják az ukrán strómanokat. Úgy tűnik, a jogszabályi szigor növekedése ellenére sem találtak még a hatóságok megoldást erre a kérdésre, és sok vállalkozó a mai napig így menekül a tartozások elől.

Az üzleti etika szintje és a tőkeerősség egyértelműen magasabb a nyugat-európai érdekeltségek körében, mint az offshore, vagy akár a szomszéd országokat vizsgálva. Mind az 1 milliárd Ft árbevételt meghaladó cégek száma, mind a felszámolások aránya sokkal kedvezőbb a nyugati partnerek körében. A cégszám szerinti top 10-es listából Németországot érdemes kiemelni az egyértelmű meghatározó szerepe miatt, illetve Hollandia is üde színfoltot jelent a nagyvállalatok rendkívül magas és a felszámolások rendkívül alacsony arányát tekintve.

Adóparadicsomok: így kerülik meg az adófizetést a gazdagok
Újabb nagyszabású adatbázis szivárgott ki offshore cégekről mádiumokhoz, amelyek a Panama-iratok néven is ismert dokumentumok esete után ismét az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumával (ICIJ) együtt dolgozták fel az anyagot

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo