Még az idén kamatot emelhet a FED

A jegybankárok pedig már többször kijelentették, hogy folyamatosan figyelik az adatokat, és az utóbbi időben számos mutató elég gyengére sikeredett. Elég csak a legutóbbi GDP adatra gondolni, amely a növekedés lassulásáról árulkodott.

Több jegybankár is megszólalt tegnap, a San Franciscó-i jegybank elnöke, John Williams optimistán nyilatkozott, szerinte még 2-3 kamatemelés lenne indokolt idén. James Bullard pedig azt mondta, hogy a globális bizonytalansági tényezők, amelyek miatt a Fed elhalasztotta a kamatemelést, már kezdenek eltűnni. James Bullard azonban még bizonytalan, hogy aktuális-e már a kamatemelés.

A jegybankárok pedig már többször kijelentették, hogy folyamatosan figyelik az adatokat, és az utóbbi időben számos mutató elég gyengére sikeredett. Elég csak a legutóbbi GDP adatra gondolni, amely a növekedés lassulásáról árulkodott. Bár az is igaz, hogy az első negyedéves adat rendre alulbecsüli a tényleges növekedést. Ezen kívül beszerzési menedzser indexek, és a fogyasztási adatok is csalódást okoztak, nem is beszélve a szerdai rendkívül gyenge ADP adatról. Ma pedig a várva várt áprilisi NFP érkezik, vagyis pontos képet kapunk a munkaerőpiac aktuális helyzetéről. A vártnál rosszabb értékek esetén távolodhat a következő kamatemelés időpontja, bár az is igaz, hogy a következő ülésig még sok adat érkezik. A jegybankárok ezért hangsúlyozták, hogy még nincs eldöntve semmi, a júniusi is egy „élő” ülés lesz, vagyis ha addig úgy alakulnak az adatok, akkor terítéken lesz a kamatemelés - vélekedtek reggeli elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. szakértői.

Donald Trump republikánus jelölt tegnap kijelentette, hogy Janet Yellen jegybankelnök mandátumának 2018-as lejártát követően nem fogja támogatni újbóli kinevezését, szemben az eddigi szokásokkal. Yellen-nel szemben komolyabb kritikát nem fogalmazott meg, támogatja alacsony kamatpolitikáját, de nem tartja eléggé „republikánusnak” a jegybankelnököt.

USA

Oldalaztak tegnap a vezető tengerentúli indexek, nem voltak nagyobb kilengések napközben, végül nulla környékén zárták a kereskedést a piacok (Dow Jones 0,05%, S&P500 -0,02%, Nasdaq -0,18%). Fontos makrogazdasági adatok nem érkeztek, egyedül a friss segélykérelmeket publikálták. A 274 ezres érték némileg magasabb volt, mint az elemzők 260 ezres várakozása.

Ma publikálják az áprilisi munkaerőpiaci adatokat, a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma a várakozások szerint 200 ezer fővel nőhetett, a munkanélküliségi ráta pedig 0,1 százalékponttal 4,9%- ra süllyedhet a konszenzus szerint. A mai adatok azért is érdekesek lesznek, mert a szerdai ADP munkaerőpiaci adat 3 éves mélypontra esett.

A GoPro 6%-ot esett a vártnál nagyobb veszteségre. A várt 59 centes egy részvényre jutó veszteség helyett 63 centes mínuszt produkált a cég. Az árbevétel közel 50%-kal 183,5 millió dollárra esett, ami mögött a vártnál gyengébb kereslet állt. Az elemzők 727 ezer darabos eladási statisztikával számoltak, amitől a cég 26 ezer darabbal maradt el. A cég menedzsmentje ennek ellenére megerősítette az idei évre várt 1,35-1,5 milliárd dolláros bevétel prognózisát.

A Tesla gyorsjelentése után egy nappal máris 5%-os mínuszba került a papír, ami azt mutatja, hogy a befektetők is kételkednek Elon Musk szavaiban. A két évvel korábbra, azaz 2018-ra ígért 500.000 darabos gyártási célszám valóban merész vállalásnak tűnik.

Európa

Az európai piacokon továbbra is érezhető a bizonytalanság. Ennek megfelelően a FTSE 100 és a DAX index minimális pluszban, a CAC40 index pedig minimális mínuszban fejezte be a kereskedést. A török kormányfő nem indul újra az AKP május 22-ére kitűzött rendkívüli kongresszusán a vezető tisztségért. A háttérben a források szerint az áll, hogy megromlott a viszonya Erdogan-nal. A török líra az elmúlt napokban látott gyengülés után a hírre erősödni tudott. A török tőzsde esetében minimális visszahúzást látunk a határidőkben az előző napokban látott nagy mínuszok után.

Olaj, arany

A WTI 43,9 dollárig süllyedt ma reggel, miután a piac a növekvő készletekre kezdett el figyelni. Az USA nyersolaj készlete 1929 óta a legmagasabb szinten van (543,4 millió hordó), így a csökkenő kanadai és USA kitermelés ellenére bőséges a kínálat. A várakozások szerint a következő hetekben is emelkedni fog az USA nyersolaj készlete, így újabb rekordokat láthatunk. Az OPEC kínálata is nőtt áprilisban főleg Irán és Irak termelésének köszönhetően.

Az arany ára nem változott: 1.277 dolláron állt ma reggel a kurzus. A piac a mai munkanélküliségi adatokra figyel elsősorban, ami meghatározó lehet a Fed politikájában. A Fed vegyes üzeneteket adott a jövőre nézve, de úgy tűnik, hogy a júniusi emelés bizonytalan. Az utóbbi hetekben gyengébb USA számok láttak napvilágot, így sokan arra számítanak, hogy a mai munkanélküliségi adat is kevésbé kedvező növekedésről ad számot, mint korábban.

Devizák

Két napig tartó gyengülés után tegnap korrigált az EUR/HUF devizapár. A 313,2-es lokális maximumról 312,5-ig esett az árfolyam, és a reggeli kereskedésben is tart a csökkenés. A 312-nél található 200 napos mozgóátlagról azonban ismét visszapattanhat az árfolyam, és folytatódhat a forint gyengülése a 315-nél található lokális csúcsig.

A dollár tegnap is nagyot erősödött az euróval szemben, az árfolyam 1,14-ig korrigált. A következő támasz a 20 és a 30 napos mozgóátlag találkozásánál található, ami 1,135-nél húzódik. A szintről azonban újra emelkedésnek indulhat az árfolyam.

Távol-Kelet

Tovább tartott az ázsiai lejtmenet. A több napja zárva tartó és ma újra kinyitó Nikkei 0,3%-ot csökkent, a Hang Seng 1,1%-ot, a Shanghai index pedig 1,6%-ot esett. Az ausztrál jegybank a 2016-os inflációt a korábbi 2-3%-os szintről 1-2% közé várja, sőt 2018-ra is csak legfeljebb 2,5%-os inflációt jeleznek elő. Az alacsony infláció pedig megteremtheti a laza monetáris politika lehetőségét. A Sharp árfolyama 7%-ot zuhant, miután a Nikkei című újság arról írt, hogy 300 milliárd jen (átszámítva 2,8 milliárd dollár) veszteséget érhet el a márciusban záródó üzleti évben. A légzsákgyártó Takata árfolyama 11%-ot zuhanva történelmi minimumra esett, miután Amerikában kiterjesztették a légzsákok visszahívását.

Határidős piacok

Mind az amerikai, mind az európai határidős piacok a negatív tartományban voltak ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo