Már nem az építőipar a mumus

2015 első félévében jelentősen csökkent a felszámolási és kényszertörlési eljárások száma is a 2014-es év azonos időszakához képest, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből. A legkockázatosabb szektor most már stabilan a vendéglátás.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

Jó félévet zártunk a felszámolások terén, mivel - a 2015-ös év első félévét összevetve a 2014-es év azonos időszakával - jóval kevesebb felszámolás indult a magyar cégek ellen. Míg tavaly az első félévben közel 8900 felszámolást indítottak, addig idén az első hat hónapban összesen „csak” valamivel több, mint 5500-at. A két időszakot összehasonlítva tehát 38 %-os csökkenés következett be, ami kiemelkedően jó hír a magyar gazdaságnak. Az idén az egy évvel ezelőttinél jóval kevesebben kezdeményeztek felszámolást vevőjük nemfizetése miatt, mely arra enged következtetni, hogy javulás mutatkozik a cégek fizetőképességében.

Ráadásul a kényszertörlések száma is csökkent, bár ezek csökkenésének mértéke nem olyan jelentős. 2014 első felében még több mint 21 500 ilyen eljárást kezdeményeztek, idén azonban már kevesebbet, alig több mint 16 700-at, ami 22 %-os csökkenést jelent idén. A kényszertörlési eljárások egy részét szintén a cégek fizetésképtelensége miatt indítják, így jó hír hogy ezen eljárások száma is kevesebb. Kényszertörlési eljárást abban az esetben indítanak például, ha egy cég nem található a székhelyén, nem érhető el, nem adott le beszámolót, vagy nem teljesítette adófizetési kötelezettségeit.

Naponta 25 végelszámolás

Sokan maguk döntenek cégük megszüntetéséről, ugyanis naponta közel 25 vállalkozás kerül végelszámolás alá. A végelszámolások számát illetően az elmúlt időszakban - a felszámolásokkal és a kényszertörlésekkel ellentétben - növekedés volt tapasztalható. 6,7 %-kal nőtt ezen események aránya 2014 első félévéhez képest, azaz idén a tavalyinál valamivel többen döntöttek cégük bezárása mellett. 2015-ben eddig összesen valamelyest több mint 4500 vállalkozásnál indult végelszámolás, míg egy évvel korábban közel 4300 ilyen eseményt regisztráltak. Remélhetőleg a kedvező trend a jövőben is fennmarad, és egyre kisebb arányban fognak bedőlni a magyar cégek.

Sok esetben cégtáblacsere csak az újnak tűnő vállalkozás
A munkanapokat számolva naponta csaknem 60 cég szűnik meg felszámolással a feketelista.hu közleménye szerint. Az adatok azt mutatják, az újonnan alakulók pótolják a bezártakat, de sokszor ez valójában csak cégtábla cserét jelent.
A vendéglátás stabilan átvette az építőipar helyét a legnagyobb kockázatú szektorok listáján, de remélhetőleg a nyári szezon jót fog tenni ennek az iparágnak. Sajnos a balatoni vendéglátásról felröppenő hírek is a vendéglátás kockázatosságát támasztják alá, mivel az alacsony bérek miatt nehéz munkaerőt találniuk a tó melletti vendéglátó-ipari egységeknek. Mivel így is rizikós az iparág, itt válnak a legnagyobb arányban fizetésképtelenné a cégek, ezért feltehetően - amennyiben talpon szeretnének maradni - még külső nyomásra sem tudnak jóval magasabb béreket fizetni. Jelentősebb átrendeződések történtek a listában 2014 első félévéhez képest a nagykereskedelem, a gépjármű-kereskedelem, a textilipar és a gumitermék gyártása területén is, itt is a többi szektorhoz viszonyítva a korábbinál nagyobb kockázattal kell számolni. A fafeldolgozás és a fémalapanyag gyártása lényegesen kisebb rizikójúvá vált, sőt az utóbbi már nem is szerepel a listán.

A keleti országrészben lévő cégek vannak veszélyben

Megyei szinten Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében dől be a legtöbb vállalkozás, míg Komárom-Esztergom megye cégei a legnagyobb biztonságban vannak. Míg 2015 első félévének végén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére jellemző fizetésképtelenségi index 3,98 % volt, addig Heves megyéé 3,63 %. A fővárosi cégek bedőlési aránya a többi megyéhez képest igen magas, azaz az a hit, hogy a fővárosi cégek stabilabbak, megdőlni látszik. Jól látható az ország kelet-nyugati irányú széttagoltsága, keleten általában nagyobb valószínűséggel dőlnek be a cégek, mint a nyugati megyékben. A nyugati országrészben a keleti megyék bedőlési arányát csupán Zala és Baranya megye közelíti meg.

A cégek negyede eltűnt tavaly
A közép-európai országok közül nálunk a legmagasabb a cégmegszűnések száma, az aktív vállalkozások negyede eltűnt tavaly, ezt a magas számot ugyan a cégalapítások valamennyire kiegyenlítik, de még így is zsugorodott a cégvilág a Bisnode adatai szerint.
Mi várható 2015 fennmaradó részében?

A 2015 első féléves számok bizakodásra adnak okot, ugyanis a felszámolások és kényszertörlések száma is jóval alatta maradt a 2014 első félévinek. Ez már remélhetőleg egy mérsékelt javulás jele, azonban a gazdaság szereplői nem dőlhetnek hátra, ugyanis a GKI előrejelzései nem derűlátóak, és a külgazdasági tényezők miatt ingadozó forintárfolyam is hatással lehet a cégek további teljesítményére. A GKI elemzése szerint a fő gond a beruházások várható stagnálása, visszaesése az elkövetkező években. Ugyan a GKI javította 2015-re szóló korábbi előrejelzését, de továbbra is fenntartja, hogy a magyar gazdaság az EU és a régió 2015-2016-ban gyorsuló növekedésével szemben minden előrejelzés szerint idén és jövőre is lassulni fog.

A gazdaság szereplőinek ezért továbbra is körültekintően kell eljárniuk üzletkötés és utólagos fizetés engedélyezése esetén. Vendéglátó-ipari vagy építőipari partnerek esetében pedig különösen érdemes odafigyelni, mivel ezekben a szektorokban már hosszú ideje kiugróan magas a cégek bedőlési aránya. Az ország keleti részén tevékenykedő vállalkozások átlagosan továbbra is rizikósabbak, mint a nyugati országrész vállalkozásai. A fővárosi vállalkozásokra is érdemes odafigyelni, mivel a többi közigazgatási területhez képest itt is megnőtt a cégek bedőlési aránya.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo