Már megint a Volkswagen körül megy a balhé

A Volkswagen több ezer kísérleti célokra épített kocsit adott el anélkül, hogy a vevők erről tudtak volna. A kocsik egy részét most, évek, után, visszavásárolják.

A dízel-botrány után újabb kínos ügy tépázza meg a VW hírnevét: mint kiderült, ezerszámra adtak el kísérleti célokra, a szériagyártás megindulása előtt készült autót felülvizsgálat és anélkül, hogy kocsijuk eredetéről a vásárlók tudtak volna. Az autók között veszélyes is lehetett, mivel nem lehet pontosan megállapítani, hogy a próbakocsikba milyen alkatrészeket építettek be, vagy éppen építettek ki.

Kép: Pixabay

Iratok kerültek elő arról, hogy a belső ellenőrzés már 2016-ban figyelmeztette Herbert Diesst, a konszern jelenlegi vezetőjét a problémáról és arról, hogy ez milyen következményekkel járhat. Ennek ellenére több, mint két évig tartott, mire a vállalat most, december elején felvette a kapcsolatot az ilyen kocsikat vásárolt ügyfelekkel. A levélben elnézést kértek és sokuknak felajánlották, hogy visszavásárolják járművüket.

Ráfaraghat, ha elmulasztja a manipulált szoftver cseréjét
A bajorországi hatóságok kötelezhetik manipulált dízel-motorokkal közlekedő autók tulajdonosait a motor-szoftverek módosítására, mondta ki a bíróság.
Mint kiderült, 2006-2015 között csaknem 17.000 kísérletii modellt adtak el úgy, hogy nem ellenőrizték és javították ki az esetleges hibákat. A belső vizsgálat csak 2010-2015 között több, mint 9.000 „rizikós kocsit” vett nyilvántartásba, amelyek esetében senki nem tudta megmondani, milyen változtatásokat eszközöltek rajtuk és milyen veszélyeket hordozhatnak. Mint kiderült, a karosszériák gyártási számait is manipulálták – bár ezt a konszern tagadja. A VW most legalbb 5.500 autóját vásárolja vissza.

(Forrás: Der Spiegel)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo