Malaca volt az adóellenőröknek

Egy sertéstenyésztéssel foglalkozó gazdának a vevői pénz helyett hulladékfémmel fizettek. A pénzügyőrök közérdekű bejelentés alapján ellenőrizték a tanyát és a megtalált több millió forint értékű fémeket pedig lefoglalták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az 51-es főút mellett, az egyik tanyán közérdekű bejelentés alapján ellenőrzést végeztek és a magánterületen kb. 80 tonna illegális fémhulladékot találtak. Az ingatlan tulajdonosa elmondta, hogy azokat az általa tenyésztett sertésekért cserébe kapta a vevőktől, akik így fizettek. A tanya udvarából, és az istállókból fémfeldolgozásra használatos szerszámokat, valamint fémek préselésére szolgáló présgépek, súlyzós és ipari mérlegek is előkerültek, ezért felmerült a gyanú, hogy a telepen engedély nélküli fémkereskedelmi tevékenységet is végeznek.

Disznóért adták a vasat, gyanús lett a nyolcvan tonna fém - Kép: SXC

A megtalált, majdnem 5 millió forint értékű fémhulladék fémkereskedelmi engedélyköteles anyagnak minősül, azonban a gazdának ilyen engedélye nem volt, ezért a pénzügyőrök a fémeket lefoglalták és elszállították a tanyáról. Az ügyben fémigazgatási eljárás indult az elkövetővel szemben, amely akár 10 millió forint bírság kiszabásával is végződhet.

Néhány hónapja vasas számlagyárra csapott le a NAV

Milliárdos tételben állított ki hamis számlákat fémkereskedő társaságoknak 14 cég a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint, az ügyben országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást és foglaltak le iratokat, egyéb bizonyítékokat és összesen négyszázmillió forint értékben vagyontárgyakat a pénzügyi nyomozók.

A NAV szerint nyomozóik számára a bankszámlaközi forgalomból, valamint a számlázó társaságok hátteréből egyértelműen kiderült, hogy a fémhulladékkal kereskedő cégek csalással akarták csökkenteni a fizetendő társasági és a különadó összegét a könyvelésükben. A társaságok vezetőit gyanúsítottként hallgatták ki, miután országosan csaknem negyven helyen tartottak házkutatást, foglaltak le iratokat és egyéb bizonyítékokat. A pénzügyi nyomozók mellett kommandósok és revizorok is közreműködtek a bűnszervezet tagjainak leleplezésében.

A NAV tájékoztatása szerint a hulladékkereskedelemben már évek óta működik a fordított adózás, ezért a bűncselekménnyel okozott kár enyhébb, mint ha a számlák levonandó áfát is tartalmaztak volna. A hatóság szerint a költségvetést feltehetően így is több százmillió forint kár érte, amelyet azonban ellensúlyoz az akcióban lefoglalt vagyontárgyak értéke, összesen ugyanis négyszázmillió forintot érnek azok az autók, ingatlanok és ingóságok, valamint a készpénz, amelyeket a nyomozók a házkutatások alkalmával lefoglaltak.

Szabálysértő kibocsátótól szerzett számla áfája is levonható

A számlagyár ügyébe vélhetően jóhiszemű cégek is belekeveredhetnek. Eddig nekik is büntetéssel kellett szembenézniük, most már azonban változhat a helyzet. A magyar gyakorlattal szemben az Európai Bíróság azonban nemrégiben kimondta, hogy nem tagadható meg egyetlen jóhiszeműen eljáró magyar vállalkozástól sem az áfa levonása abban az esetben, ha a számlakibocsátó a tudtán kívül szabálysértést követett el. A brüsszeli bíróság szerint ugyanis az adóhatóság feladata annak bizonyítása, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az ügylet során valamely korábban eljáró gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo