Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban

Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban, Brazíliában, ez a tizennegyedik magyar kereskedelmi külképviselet a világon. Brazília a világ ötödik legnagyobb országa és a hetedik legerősebb gazdasága.

Kép: Pixabay

Magyarország célja, hogy tovább erősítse kétoldalú kereskedelmi kapcsolatait, ebben pedig hatékony segítséget nyújt majd a brazil–magyar kereskedőház. Az üzleti kultúra, a jogi környezet is közel áll az európaihoz, ami számunkra előnyös – közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH). (Sokan segítenek ebben a kkv-knak.)

Brazília – Mexikó mellett – Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere Latin-Amerikában – írja a közlemény. Az elmúlt években fokozatosan nőtt a termékek és szolgáltatások kivitele, 2013-ban elérte a 403,3 millió dollárt, ami 23 százalékkal magasabb az előző évhez képest – mondta Kerekes György, az MNKH vezérigazgatója.

Magyarország többek között közúti járműveket, számítógépeket, gépjárműmotorokat, szerves vegyi termékeket, gyógyszereket, mobiltelefonokat, valamint izzólámpákat exportál Brazíliába – derül ki a közleményből.

A latin-amerikai államban igény mutatkozik az olyan építőiparhoz kapcsolódó termékekre és technológiákra is, mint az üvegbeton, a gyors építésű technológiák és szennyvíztisztítók. Ezenkívül keresettek a vasúti és kikötői infrastruktúra fejlesztéséhez köthető termékek, valamint a reptéri infrastruktúra kiépítéséhez használt berendezések, illetve az orvosi felszerelések és a gyógyszerkészítmények.

A hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységének elősegítése érdekében az év végéig további 11, vagyis összesen 25 országban működő külhoni kereskedőházi hálózat jön létre. Az MNKH célja, hogy 2018-ra a jelenlegi 25,5 százalék helyett a magyar export 33 százaléka jusson el az Európai Unión kívülre.

Újabb pénz a hazai kkv-knak
Kétszáz millió euró összegű hitelkeret szerződést kötött az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Eximbank. A forrásnak jelen keret esetében is legalább hetven százalékos mértékben kell kkv-kat finanszíroznia.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo