Magyar cégek a Balkánon: milliárdokra pályázhatnak

9 milliárd forintos pályázatot írtak ki.

Kilenc magyar vállalat részesült vissza nem térítendő támogatásban nyugat-balkáni beruházáshoz, hogy az ott megtermelt profittal a magyar gazdaságot erősítsék, a belföldi működésüket fejlesszék és újabb munkahelyeket teremtsenek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Nyugat-Balkán Beruházási Támogatás okiratátadó ünnepségén.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben Magyarország kétszeresére növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját, annak értéke meghaladta az évi 2,5 milliárd eurót, és másfélszeresére nőtt a nyugat-balkáni térségben végrehajtott magyar beruházások értéke, elérve a 1,5 milliárd eurót, így a térség a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontjává vált.

Kiemelte: a magyar vállalatok nyugat-balkáni beruházásainak segítésére 9 milliárd forintos pályázatot írtak ki.

Az eseményen a támogatási okiratot a kilencből négy vállalat vette át, amelyek összesen 6,6 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre Szerbiában, amelyhez 3,5 milliárd forintos támogatást kaptak, a magyar gazdaság legsikeresebb ágazatait képviselik és erősítik majd a jövőben - tette hozzá.

A KÉSZ Holding Zrt. 149,886 millió forint, a Kristály Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 296,282 millió forint, a Pharma Pack Hungary Kft. 794,357 millió forint, míg az UBM Trade Kft. 2,3 milliárd forint támogatásban részesült. Szijjártó Péter ismertette: a Kristály Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 546 millió forintból építi zentai telephelyét, víz és szennyvíztisztító rendszereket terveznek és telepítenek majd Szerbiában, így a magyar szaktudásra épülő hazai vízipari technológiák további régiós terjeszkedését segítik elő.

A magyar építőipar egyik legismertebb vállalata, a KÉSZ Holding Zrt., amely a Szerbiában újraéledő építőiparban fog "újabb és újabb meglepetéseket szerezni" azáltal, hogy gyártó és mérnöki kapacitásokat hoz létre. Az UBM Trade Zrt., amely a mezőgazdaság területén tevékenykedik, olyan, az eddigieknél magasabb színvonalú technológiát honosít majd meg Szerbiában, amely biztosítja a vállalat számára a piaci részesedés folyamatos növekedését. A 4,6 milliárd forint értékű takarmánykeverő üzem, amely Sid városában jön létre, évente mintegy 150 ezer tonna előállítására lesz alkalmas. A magyar gyógyszeripar is képviselti magát, a Pharma Pack Hungary Kft. szerbiai beruházásával, kapacitásbővítést hajt végre.

Vida Tamás, a KÉSZ Holding Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a csoport nemzetközi terjeszkedését bizonyítja az elmúlt húsz évben, hogy a magyarországi tevékenységükön túl öt országban rendelkeznek nemzetközi képviselettel, leányvállalattal, ahol mintegy 500 embert foglalkoztatnak a kétezerből.

A csoport éves árbevételének mintegy ötöde, csaknem 30 milliárd forint a nemzetközi tevékenységéhez kapcsolódik. Továbbra is fókuszterületük a nemzetközi terjeszkedés. A támogatással elsősorban a mérnöki és tervezői tevékenységüket fejlesztenék, bővítenék - mondta. Nyikos Gábor, a Kristály Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a 60 munkavállalót foglalkoztató, idén harmincéves, száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás elsősorban a vízellátás, a csatornázás és szennyvíztisztítás területén nyújt mérnöki szolgáltatásoka. A cég árbevétele átlagosan 2-2,2 milliárd forint, amelynek jelenleg 5 százalékát teszi ki az exporttevékenység. A vállalat komoly erőfeszítéseket tett az utóbbi 3-4 évben, hogy "megvesse lábát" a szerb piacon - tette hozzá.

Kis Csaba József, a Pharma Pack Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a nagy cégek beszállítójaként gyártanak gyógyszereket, elsősorban gyógyszercsomagolással foglalkoznak, valamint fejlesztéssel és étrendkiegészítők gyártásával. Tevékenységük középpontjában a kis- és közepes méretű gyártási tételek gyors és költséghatékony előállítása áll, jelenleg mintegy 20 féle hatóanyagú terméket gyártanak nyolc partnerüknek. A terjeszkedéshez a nyugat-balkáni régiót választották, ahol új üzemet létesítenek. A szerb üzem teljes kapacitásának elérésekor mintegy 50 embert foglalkoztatnak majd, amely a magyar anyavállalatnál további munkahelyek létesítésével jár.

Varga Ákos, az UBM Trade Zrt. igazgatósági elnöke elmondta: törekednek arra, hogy az anyagi források maximális figyelembevételével a világban elérhető technikai tudás legújabb vívmányait építsék be létesülő szerbiai üzemükbe, ezáltal a Balkán legmodernebb, leghatékonyabb takarmánykeverőjét hozzák létre. A gyár építését 2021-ben kezdik el és az üzem 2023-ban már gyárt majd takarmányt, a kapacitás 80 százalékában ömlesztett kiszerelésben közepes és nagyobb farmok részére, 20 százalékban zsákos csomagolásban a háztáji gazdaságok számára. A célpiac pedig az egész balkáni régió lesz - tette hozzá.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo